Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 19. Emma
2025. április 19. Emma

Indul a futballbajnokság

2024. július 23. 9:20
A németországi Európa-bajnokság idején minden a labdarúgásról szólt. Most a legnépszerűbb hazai sportág egy rövid időre háttérbe húzódik, és azok figyelmének fókuszába is az olimpia kerül, akik utoljára az előző ötkarikás nyári játékokon néztek vívó, kajak-kenu vagy úszóversenyt – Darcsi István jegyzete.

A párizsi olimpiával egy időben, de némileg annak az árnyékában megkezdődik az OTP Bank Liga, a labdarúgó NB I 2024-2025. évi idénye. Az ötkarikás játékok programjához igazodva a rajt napján, pénteken a korábbi egy helyett két mérkőzést játszanak: 18 órakor Zalaegerszeg-MTK, 20.15-kor Nyíregyháza-Győri ETO összecsapás lesz.

1901-ben rendezték az első nemzeti labdarúgó-bajnokságot, amit a világháborúk éveiben is lebonyolítottak – ahogy tudtak. Ez is mutatja a futball hazai népszerűségét, hogy hiába dörögtek a fronton a fegyverek, itthon a labda akkor is pattogott. A legtöbb aranyérmet az ország legnépszerűbb csapata, a Ferencváros szerezte: a fővárosi zöld-fehérek 35-ször állhattak fel a dobogó első fokára – először 1903-ban, utoljára idén. A legtöbb NB I-es idény – 119 – is a Fradihoz kötődik. Veszprém öt éven át szerepelt az élvonalban 1988-1993 között. Megyénkből még egy város csapata, Pápa játszott a legjobbak között kétszer, összesen nyolc idényben, bár egyszer sem saját jogon jutott fel az NB I-be. Először Szombathelyről „költöztették” oda a részvételi jogot, másodszor Gyirmót helyett, mert a Győr mellettiek anyagi okok miatt nem tudták vállalni az élvonalbeli indulást.

További veszprémi vonatkozás, hogy az itteni születésű és nevelésű Végh Zoltán játszotta a legtöbb mérkőzést az élvonalban – 570-et. A 25 válogatottságig jutó kiváló kapus Veszprémben lett NB I-es futballista 1989-ben, majd hosszú, 2012-ig tartó játékos-pályafutása során védte a Győri ETO, az izraeli Hapoel Haifa, a BVSC, a Vasas, az MTK, a Videoton, az Újpest és a Ferencváros kapuját. Érdekesre sikeredett az élvonalbeli debütálása, ugyanis a Győri ETO elleni hazai meccsen kényszerből tette be a csapatba Glázer Róbert vezetőedző, mert a válogatottat is megjárt Kakas László megsérült. Az akkor mindössze 18 éves Végh gól nélkül lehozta az ETO elleni összecsapást, ennek ellenére az lett volna a természetes, ha felépülése után Kakas visszaáll a kapuba. De nem így történt. Maga Kakas mondta Glázernek, hogy szavazzon hosszabb távon bizalmat Véghnek, mert tehetséges, szorgalmas, ezért megérdemli. Kakas emberi és sportemberi nagyságát jelzi, annak ellenére, hogy posztrivális volt, kvázi kapusedzőként segítette a fiatal Végh Pipát, aki veszprémi csapattársától, Mixtai Lászlótól kapta a becenevét. Egy meccs szünetében a tartalékok a pályán melegítettek, amikor Végh lövésre biztatta Mixtait, mondván kifejeli a labdáját a pipából, azaz a felső sarokból. Így lett ő Pipa.

A hétvégén nem csak az élvonalban, az NB III-ban is elkezdődik az új idény, rögtön megyei rangadóval Balatonfüreden. Némi meglepetésre a két csapat egymás ellen játszotta a bajnoki főpróbát szombaton Veszprémben, ahol 1-0-s hazai győzelem született. A bemutatkozások napja lesz vasárnap: a Veszprémből hat év után távozó Pető Tamás az NB I-es Fehérvár vezetőedzőjeként Kecskeméten kezdi az idényt, míg a helyére a Practical VSC-hez szerződtetett Imrik László ugyancsak idegenben, Füreden ül először tétmeccsen a kispadra. Vajon kettőjük közül kinek sikerül jobban rajtolni?

Kapcsolódó cikk
Utolsó edzőmérkőzését is lejátszotta a Practical VSC
A házigazda Practical VSC 1-0-ra nyert a vármegyei rivális Balatonfüred ellen az elmúlt hétvégén rendezett utolsó nyári felkészülési mérkőzésen. A felek a bajnokság első fordulójában is találkoznak majd július 28-án Füreden, pontos kezdés a napokban várható.
Darcsi István
Szalai Csaba
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. BICSKEI TC 18 15 0 3 33 10 23 45
2. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 18 13 4 1 30 7 23 43
3. PRACTICAL VSC 18 12 2 4 25 14 11 38
4. BUDAÖRS 18 10 2 6 36 28 8 32
5. ETO AKADÉMIA 18 10 2 6 34 32 2 32
6. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 18 8 4 6 27 20 7 28
7. III. KER. TVE 18 7 3 8 36 29 7 24
8. ÉRDI VSE 18 7 3 8 20 18 2 24
9. BALATONFÜREDI FC 18 6 3 9 18 24 -6 21
10. FC SOPRON 18 5 6 7 20 25 -5 21
11. ÚJPEST FC II. 18 6 2 10 27 29 -2 20
12. KOMÁROM VSE 18 5 5 8 25 25 0 20
13. DOROGI FC 18 4 6 8 20 28 -8 18
14. SZOMBATHELYI HALADÁS 18 3 7 8 24 36 -12 16
15. GYIRMÓT FC GYŐR II. 18 3 3 12 21 46 -25 12
16. KELEN SC 18 3 2 13 12 37 -25 11
Utolsó módosítás: 2025. április 6. 20:18
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. október 20. 13:00
Helyszín
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Gyirmót FC Győr II.
Időpont
2024. október 26. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Komárom VSE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. november 3. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
FC Sopron
Időpont
2024. november 10. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2024. november 17. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. november 24. 13:00
Helyszín
Kelen SC Sporttelep
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2025. március 2. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Budaörs
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. március 9. 14:00
Helyszín
Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Újpest FC II.
Időpont
2025. március 16. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. március 22. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. március 30. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. április 6. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. április 13. 11:00
Helyszín
Felcsút, Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Érdi VSE
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. április 27. 19:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. május 4. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. május 11. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2025. május 18. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
FC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. május 25. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény
további cikkek
Új impulzus kell!? Erről jut eszembe… Új impulzus kell!? Ahogy közeleg a hajrá a labdarúgó-bajnokságokban, úgy kezd el recsegni-ropogni a kispad a reméltnél gyengébb eredményeket produkáló csaptok vezetőedzői alatt. Csak idő kérdése, hogy végül mikor repülnek onnan, hogy aztán egy másik, nem sokkal stabilabb kispadon landoljanak. Normális ez? 2025. április 17. 10:34 A történelem időnként ismétli magát Erről jut eszembe… A történelem időnként ismétli magát Hérakleitosz mondása szerint: „Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba.” A vasárnap Tatbányán lejátszott férfi kézilabda Magyar Kupa döntőjében a veszprémiek és a szegediek – ha nem is szó szerint, de átvitt értelemben – rácáfoltak az ókori görög filozófusra. 2025. április 15. 8:24 Érdekességek a Magyar Kupa történetéből Erről jut eszembe… Érdekességek a Magyar Kupa történetéből Tatabányán rendezik a hétvégén a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjét, így vasárnap gazdára talál az év első hazai trófeája, melynek megszerzésére – a papírforma alapján – a címvédő veszprémiek a legesélyesebbek. Ám a kupaversenyeknek az a különlegessége, hogy nem mindig jön be a papírforma, mert egy mérkőzésen bármi megtörténhet. 2025. április 10. 10:00 Ellenfelekből kedvencek Erről jut eszembe… Ellenfelekből kedvencek Finoman fogalmazva: Thiagus Petrus nem lopta be magát a veszprémi szurkolók szívébe, amikor a szegedi férfi kézilabdacsapatot erősítette. Barcelonában eltöltött hét sikeres év után nyártól a királynék városában fog játszani a világ egyik legjobb védekező játékosa. Kíváncsi vagyok, hogy fogadják majd az O-szektor tagjai a kiváló brazil védőspecialistát. 2025. április 9. 11:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.