Kaláka – a Kárpátoktól a Karib-tengerig, ez lett a címe Pigniczky Réka filmjének, mely cím már sok dolgot előre vetít. Például, hogy a Kaláka tagjainak sikerült eljutni Cartagenába, amiről Kányádi Sándor Románc című versében így ír: „Delet ilyet soha én még, Napot soha még így égni”.
Nem titok, hogy maga Sándor bácsi – ahogy a Kaláka tagjai hívták a költőt – vetette fel, hogy ha már annyiszor énekelték és még fogják is a Románc megzenésített verzióját, igazán ellátogathatnának egyszer a Karib-tengerhez, hogy saját szemükkel is meglássák és elképzeljék, ahogy Kányádi betűzgette a szót: Cartagena. És, hogy kiderüljön, miért is olyan érzéki ott még a beton is… („hol a bokor víz és viskó, s még a beton is érzéki”). Kétségkívül Kányádi egyik leggyönyörűbb verse a Románc, s gyakorlatilag olyan mértékben emeli fel soraival a helyet, hogy alig elképzelhető, hogy túl lehet szárnyalni.
De Cartagenáról majd később, hiszen a film alapvetően arra vállalkozik, hogy bemutassa a Kaláka elmúlt ötvenöt évét, a Kaláka mibenlétét, esszenciáját, sikerének titkát. Nyugodtan mondhatjuk, ez sikerül is. A súlyozás tűpontosnak hat a néző számára, pedig másfél órás dokumentumfilmet bizonyára kihívás lehet jó ritmusban elkészíteni. A csúcspont talán az a forma, amelynek során a vágó így jár el: elindul egy jólismert Kaláka által énekelt megzenésített vers, mely egy negyvenéves felvétel. A második versszakot már egy húszéves felvételről hallhatjuk, mondani sem kell, tökéletes a hangnem és a ritmus, míg a harmadik versszak már a közelmúlt archív felvételéről megy. Látni benne a világ változását, az idő tagadhatatlan nyomát, de egy valami mégsem változik, mert a Kaláka időtől függetlenül ugyanúgy meg tudja őrizni azt, amitől zseniális. Mindenkihez szól.
Közben az együttes történetéről is sok minden kiderül, az 1969-es alapításnál még Mikó István is ott van, majd színészi ambíciói miatt eltávolodik, de a barátság megmarad. Huzella Péter később csatlakozik, de húszév után kiválik, hogy egyéni karrierjére koncentrálhasson. Szó esik Major Gáborról is, aki a karácsonyi műsorok turnéira a mai napig csatlakozik a csapathoz. A főszerepben viszont természetes, hogy Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs és Becze Gábor vannak, hiszen 1995 óta ők alkotják az együttest.
A nyitottságuk, a világra való kíváncsiságuk nem múlik, éppen ezért kiégésnek nyoma sincsen, pedig több mint fél évszázada zenélnek együtt; a mai napig meg tudnak újulni. Nyitottak új szerzők verseinek megzenésítésére, és ahogy a filmben is elhangzik egy Kányádi Sándorral készült interjú részletben: az egyik legnagyobb érdemük, hogy az irodalmat (is) eljuttatják az emberekhez.
A filmben megjelenik például Latinovits Zoltán, akiről köztudott, nagy vágya volt, hogy a Kalákával felléphessen, végül alig másfél év jutott ebből, hiszen a színészóriás végleg elment.
A dokumentumfilmből nem maradhatott ki a karácsony témája sem: a szakavatott Kaláka rajongók tudhatják, hogy az együttes minden karácsonykor saját betlehemezős koncerttel turnézik, ezekről lemezek is tanúskodnak, így lehet az, hogy zenéik mára generációk otthonába szöknek be a legszentebb ünnepen, biztosítva a hangulatot. Szintén nem maradhatott ki a népmesei vonal, hiszen talán sokan nem is tudják, hogy a magyar népmesék legendás főcímdalát a Kaláka írta és játssza. A filmalkotók ekkor bátor közbeékelést tesznek a filmbe, mert hirtelen a Kaláka történetének elbeszélése egy népmesei formával folytatódik, érződik a humorérzék a filmkészítők felől.
A vetítés utáni közönségtalálkozó
És akkor térjünk át Cartagenára, a helyre, amiről Kányádi megírta a Románc című verset. A film visszaidézések közben a Karib-tenger felé halad, tudjuk, hogy a végén megérkeznek a szereplői. Ismerve és szeretve Kányádi Románcát, nem csak a Kaláka tagjainak jelent élményt a Latin-amerikai térség, de a néző számára is minimum libabőr látni, ahogy a zenészek leteszik a lábukat a földre, amiről mind annyit énekeltünk.
És mivel Kányádi a vers magasröptű soraival igazán felteszi a lécet, talán természetes, hogy a táj nem tudja fölülmúlni a költő szavait. Ettől függetlenül felemelő látvány, ahogy a Kaláka tagjai Cartagena helyi fiataljaival, színesbőrű lelkes profi zenészekkel erősítik a ritmusszekciót és játsszák el a klasszikus dalt, hamar közös hangot találva.
A film egyik zárójelenete, hogy a Kaláka tagjai a Karib-tenger habjai közt fürdenek, átérezve a hely adta feelinget, szabadságot, boldogságot. A filmkészítők érdeme, hogy a nagyszerű alkotás nagyszerű befejezéséből kettő is van, hisz a „rendes játékidő” után jön a stáblista, ezalatt pedig a Kaláka egyik születésnapi meglepetés koncertjének legmeghatóbb felvételeit láthatjuk, amint kortárs zenészek a saját stílusukban játsszák a Kaláka dalait.
Aki szeret a Kaláka koncertjeire járni, vagy otthon hallgatja a lemezüket, ne hagyja ki a filmet, hiszen a történetmesélésen kívül a zene is nagy szerepet kap. Mindent összegezve remek filmet készített a stáb, csak hálásak lehetünk, amiért elkészült, s amiért pont így készült el.
A filmet az 56Films forgalmazza, és nyáron már a Balatoni kertmozikban, míg ősztől az art mozikban is látható lesz. A vetítések, közönségtalálkozók pontos dátumáról itt olvashat.
