Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rossi: Szoboszlai miatt nincs ok az aggodalomra

2024. június 8. 21:45 // Forrás: MTI
Marco Rossi, az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az Izrael ellen 3-0-ra megnyert debreceni barátságos mérkőzés után elmondta, a csapatkapitány Szoboszlai Dominik miatt nincs ok az aggodalomra, a Liverpool játékosát csupán elővigyázatosságból cserélték le.

A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember úgy fogalmazott, a középpályás saját maga kérte a cserét, éppen azért, hogy ne sérüljön meg, s Rossi szerint ez jó döntés volt a részéről.

Kapcsolódó cikk
Háromgólos győzelem, Szoboszlai sérülten cserét kért
A jövő pénteken kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra legyőzte szombaton az izraeli csapatot a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen.

"Minimálisan aggódhatunk Stlyes miatt, de úgy hiszem, hogy jövő szombatig ő is rendben lesz" - jelentette ki a kapitány, aki a mérkőzésről beszélve kiemelte, azt ígérte, hogy a céljuk a győzelem és a meggyőzés lesz, s úgy érzi, ez az első félidőben sikerült, míg a másodikban kevésbé.

"Természetesen mindenki láthatja, hogy ha Szoboszlai Dominikot és Sallai Rolandot lehozzuk, őket nehéz pótolni. De összességében pozitív dolgokat tapasztaltam, a labdabirtoklás fázisában nagyon jól teljesítettünk, míg az első félidőben rövid ideig kellett a labda ellen játszanunk és az is rendben volt" - mondta Rossi. Hozzátette, a szünet után "inkább csak szakaszosan" sikerült jól teljesítenie a csapatnak, de a játék súlypontját át tudták helyezni a futballisták, akik helyzeteket, kapura lövési lehetőségeket is kialakítottak a második félidőben is.

"Van egy olyan aspektus, amiben sokat kell még dolgoznunk, ez pedig az energiakezeléssel van összefüggésben, illetve a mérkőzés olvasásához, értelmezéséhez kapcsolódik" - jelentette ki a kapitány.    

Szoboszlai Dominik a Magyarország - Izrael felkészülési labdarúgó mérkőzés után a debreceni Nagyerdei Stadionban 2024. június 8-án. Magyarország 3-0-ra győzött. MTI/Czeglédi Zsolt Szoboszlai Dominik a Magyarország - Izrael felkészülési labdarúgó mérkőzés után a debreceni Nagyerdei Stadionban 2024. június 8-án. Magyarország 3-0-ra győzött. MTI/Czeglédi Zsolt

Kérdésre válaszolva elmondta, néhány kérdőjel még van a Svájc elleni jövő szombaton sorra kerülő Európa-bajnoki meccs kezdőcsapatát illetően, ezeket a héten igyekeznek megválaszolni.

"Bolla és Nego, vagy Kerkez és Nagy Zsolt közül választani a széleken nem okoz problémát, hiszen ha mindannyian jó formában vannak, akkor mindannyian megkapják a játéklehetőséget, mert hasonló minőséget képviselnek. A bal oldali védő posztján már nehezebb a döntés Szalai Attila és Dárdai Márton között, egyelőre az ő esetükben 50-50 százalékon állunk" - fogalmazott.   

"Továbbra is az a célunk, hogy örömet okozzunk a szurkolóinknak, és bízom abban, hogy jövő szombaton egy olyan meccset játszhatunk, amely egy felejthetetlen nyár kezdete lesz a drukkereink számára" - hangsúlyozta Rossi.

Izraeli kollégája, Ran Ben Shimon úgy vélte, egyáltalán nem volt ideális a teljesítményük az első 20 percben, de később volt lehetősége olyan futballistákat becserélni, akik hozzátettek a csapat játékához.    

"Tanulnunk kell ebből a mérkőzésből is, ezért ki fogjuk elemezni a felvételeket és megbeszéljük a játékosokkal, hogy mi a teendő. Én is hibáztam, nekem is tanulnom kell még a csapatról, a játékosokról és le kell vonnom a tanulságokat a meccsből, amelynek a második félidejében meglátásom szerint már jobban futballoztunk" - mondta az izraeliek új szövetségi kapitánya.

A magyar válogatott jövő szombaton Kölnben az A csoport első fordulós meccsén a svájciakkal találkozik.

vehir.hu
további cikkek
Rossi: a futball az egyensúlyról szól magyar labdarúgó-válogatott Rossi: a futball az egyensúlyról szól Marco Rossi szövetségi kapitány szerint fontos lesz, hogy megtalálja a magyar labdarúgó-válogatott az egyensúlyt támadás és védekezés között a törökök elleni Nemzetek Ligája osztályozó vasárnapi visszavágóján, hogy ledolgozza kétgólos hátrányát. tegnap 16:23 Nemzetek Ligája: Teljessé válik a magyarok vb-selejtezős csoportja magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája: Teljessé válik a magyarok vb-selejtezős csoportja Vasárnap a negyeddöntők és az osztályozók visszavágóit rendezik a labdarúgó Nemzetek Ligájában, előbbiek a négyes döntőbe jutáson túl az európai vb-selejtezőkre is hatással lesznek. tegnap 13:31 Sérülések és eltiltások nehezítik a kétgólos hátrány ledolgozását magyar labdarúgó-válogatott Sérülések és eltiltások nehezítik a kétgólos hátrány ledolgozását A kétgólos hátrány ledolgozása és megfordítása önmagában bravúr lenne a magyar labdarúgó-válogatottól a török csapat ellen a Nemzetek Ligája osztályozójának vasárnapi visszavágóján, de különösen igaz ez annak fényében, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány dolgát kulcsjátékosok sérülése és eltiltása nehezíti. tegnap 13:29 Rossi: nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére magyar labdarúgó-válogatott Rossi: nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére Marco Rossi szövetségi kapitány a törökök vendégeként elszenvedett 3-1-es vereség ellenére úgy vélte, a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak teljesítményére nem panaszkodhat a Nemzetek Ligája osztályozójának első, isztambuli felvonásán. 2025. március 20. 21:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.