Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. június 15. Jolán
Veszprém
16°C
2024. június 15. Jolán
Veszprém
16°C

'Karcsi, miért kell ezt neked csinálni?'

2024. június 7. 15:43
A ’80-as években mindenki egy kicsit Nagykarcsi akart lenni Veszprémben. Idestova negyven éve, de Nagy Károly – Karcsi – veszprémi története már valójában már ötven éve íródik és hiába az Alföldről sodorta ide a szél, nevével összeforrott a veszprémi kulturális élet története. Ott volt, amikor Hobo, az Európa Kiadó, az LGT,  vagy a Bizottság együttes fellépett a Dimitrov és az egyetem deszkáin. Mindeközben végig szlalomoznia kellett az állambiztonság és pártemberek hálói között, hogy aztán a rendszerváltás hullámait meglovagolva alapító tagja legyen három ellenzéki párt veszprémi szervezetének is. De miért is akart mindenki egy kicsit Nagykarcsi lenni? Portrébeszélgetésünkben erre is megpróbáltunk választ találni.

„Persze, hogy tudom ki mondta. Mészáros Zoli írta le valahol, hogy igaza van Muraknak: mi mindannyian kicsit Nagykarcsik szerettünk volna lenni.” (Mészáros Zoltán, a VeszprémFest főszervezője, Muraközy Péter, az Utcazene megálmodója, az Expresszó létrehozója – a szerk.) – Mondta Nagy Karcsi azzal a természetességgel, mintha az előző napi időjárásról kérdeztük volna, holott arra voltunk kíváncsiak, hogy tisztában van-e azzal, hogy milyen szállóigék keltek szárnyra a neve körül. Hiszen abból a korszakból idéztünk, amikor Dimitrov és az egyetem kultúraszervezőjeként ő mozgatta a magyar irodalom, képzőművészet és zenei élet kora Azahriah-it Veszprémbe, a veszprémi színpadokra. Internet és e-mailek nélkül akkor még általában szombatonként az egyetem E-épületében lévő irodájából telefonon keresztül.

„Annyi kellett, hogy az antenna kint volt, ebből pedig tudtad, hogy mi szól jól.” – Válaszolta Karcsi arra a kérdésre, hogy hogyan sikerült mindig rátapintania azokra a fellépőkre, akik több száz embert képesek voltak megmozgatni Veszprémben abban a korban, amikor nem Facebook-események alapján terjedt egy kulturális est híre, hanem postázott szórólapokon, plakátokon, de néha a postaládába bedobott meghívók által is.

Mindenki megfordult Veszprémben akkoriban. Egyedül az Omegát nem sikerült neki elhívnia ide, de rajtuk kívül nem igazán volt olyan formáció, aki ne lépett volna fel. Demjén Ferenc akkoriban még a Bergendy énekeseként volt számon tartva, vele történt meg az az eset, amikor a Dimitrovban készülődtek a koncertre, Mária néni, a jegyszedő rémülten szaladt oda Karcsihoz, hogy hogyan történhetett ilyen? „Mégis mi?” – Értetlenkedett Karcsi, de aztán hamar kiderült, hogy Demjén Rózsi trikóján egy méretes férfiasság díszelgett a Nike pipa helyett. A koncert persze lement így is, meséli nevetve.

Nagyszabású országos hírű kiállításokat rendezett, Kassák Lajos, Egry József, Ircsik József, Udvardi Erzsébet, Somogyi Győző, Kő Pál, Kádár Tibor, Györgydeák György, a Veszprémi művész céh műveiből. Mindezt Veszprémen kívül Balatonfüreden, Tihanyban és Balatonalmádiban és az országban sokfelé.

Karcsi tevékenysége mellett persze az akkori Államvédelmi Hivatal sem ment el szó nélkül. Főleg azért sem, mert az akkori irodalmi folyóiratok szinte összes szerzőjét meghívta: Tiszatáj, ÉS, Életünk, Jelenkor, Alföld, Mozgó Világ. Ezek a szerzők Karcsi megfogalmazása szerint úgynevezett másként gondolkodó, ellenzékiek is voltak. Krasznahorkai, Eszterházy, Nádas, Parti Nagy, Nagy Gáspár és Csoóri Sándor is eljöttek.

„A Csoóri estről rögtön utána a budapesti BM az egyetemi főtitkáron keresztül elkérte a magnókazettákat, az estről készült hanganyagot. Komment nélkül, egy hét múlva visszaadták. A következő évben az Ünnepi Könyvhét meghívottjai közül Csoóri Sándort és Czine Mihály irodalomtörténészt nem engedték be Veszprémbe, holott a meghívók már kimentek. Silentium – ennek hívták ezt, több évig tartott.”

„Ezután 1981 tavaszán hirdettük meg „a nemzeti önismeret – társadalmi valóság, 1945 – 1956 között” című szabadegyetemi sorozatot, melynek vendége volt Marosán György, „bucigyuri”, Vas Zoltán, volt miniszter – ő Moszkvából Rákosiékkal keveredett haza - majd belső ellenzéki lett, és 1956 támogatója. Könyvét először Nyugaton adták ki. Az ő előadás végén Vándorné Marik, a Marxista Tanszék vezetője bátorkodott kérdezni. „Vas elvtárs, hogy tetszett mondani, 56 forradalom volt?” – Igen – mondta Vas Zoltán úr, majd folytatta, - de asszonyom, ön véletlenül nem a Marxista Tanszéken dolgozik? – De, igen, Vas elvtárs, de ezt honnan tetszik gondolni? – Hát, a kérdéséből, asszonyom.”

„Mint tabutéma, az ’56-os forradalom a Dimitrovban tartott beszélgetésen is előkerült. 1975-ben Szokoly Tamás népművelő, az Aréna Színpad vezetője rendezte Déry Tibor egy darabját. Az előadás után beszélgetés kerekedett az íróval. Ezen kérdéseket is lehetett feltenni. Nagy Károly, mint egyszerű népművelő a következőt kérdezte: „Déry úr, 1956 forradalom volt? - A válasz a következő volt. – Igen, fiatalember. Jól emlékszik, jól érzékelte, 1956 forradalom volt.”

„Jött Nagy Gáspár költő estje, ő a Nagy Imre-versek költője, majd következett Jancsó Miklós Magánbűnök, közerkölcsök című filmjének vetítése az egyetem aulájában, kétszer hétszáz fő látta, ami szintén kiverte a biztosítékot a pártnál, az MSZMP helyi szervezetében a szocialista erkölcs nevében.”

„Legalább annyira, mint amikor az egyetemen szervezett Karcsi egy koncertsorozatot, ahová mások mellett az ETA-t, a korszak egyik punkzenekarát is meghívta. Igaz, hogy a hivatalos plakáton nem szerepeltek, hiszen az Aczél-féle három T-ben ők a tiltott kategóriába estek. A rendőrség viszont tudomást szerzett róluk még a koncert alatt és kivonultak a helyszínre, egyenesen a zenekarok öltözője elé. Amikor viszont a hatóság felszólította a küszöbön állva az ETA tagjait, hogy jöjjenek ki azonnal, a többi zenekar tagjai egyszerűen elállták a bejáratot. Egy szót sem szóltak, csak odaálltak, emlékszik vissza Karcsi. A rendőrök pedig nem tudtak mit csinálni. Botrányt nem akartak a több száz ember előtt és az ETA fellépett.”

„Majd jött az Élet és Irodalom irodalmi hetilap estje. Az egyetemre hívtam a lap munkatársait, a folyóirat, hetilap estsorozata befejezéseként, a Tiszatáj, az Életünk, a Jelenkor, az Alföld, a Mozgó Világ után. A Veszprémbe került ÉS-lapba, a megrendelt és standokon megvásárolhatókba, darabját 10 fillérét a postán legálisan megrendelhettem a műveletet. Másnap a „betétes” lapszám eljutott az előfizetőkhöz, így a Megyei Pártbizottságra is. Pap János elvtárs, az MSZMP Veszprém megyei első titkára, a reggeli sajtót olvasva, döbbenten látja a szórólapot a hetilapban. Felüvölt, és magához rendeli Pinkavölgyi elvtársat, a Városi Pártbizottság ideológiai titkárát, és utasítja arra, hogy a még standokon lévő „betétes” ÉS-eket gyűjtsék be a posta munkatársával. A sok postázott, névre szóló meghívók miatt is száz fölötti volt a közönség, az egyetemről, a városból. Akkor még nem lett forradalom, rendszerváltás. Attól félt Pap János és a politikai vezetés, hogy az egyetemeken, illetve más intézményben zajló, úgynevezett ellenzéki programok miatt - az 56-os Petőfi Kör programjaihoz hasonlóan - újra ellenforradalom-forradalom lesz.”

Akkoriban több olyan tabutéma volt, amit árgus szemekkel figyeltek az állambiztonságiak és persze a besúgóhálózat, hogy még véletlenül se merüljenek fel. A témák, amik veszélyesek, ellenségesek voltak: ’56, Trianon, a magyar és más nemzeti kisebbségek ügye a környező országokban, a szovjetellenesség, a káderkérdés és a népi demokrácia kritikája. Persze, ha nem is címkézve, mert úgy amúgy sem lehetett volna, de valamilyen formában ezeken az esteken a képzeletbeli asztal alól mindig előkerültek az ilyen témák. Ha máshogyan nem, akkor a közönség kérdésein keresztül.

Karcsi tudott róla, hogy a megyei pártbizottságnál már téma volt az ő ténykedése.

„Ekkor a „nagy úr” Pap János és munkatársai párttagokkal kibővített egyetemi tanácsülést kért, vagyis rendelt el. Dörgedelmes szavaival azt követelte, ha ezek a programok így folytatódnak, és az egyetem, a közművelődési titkárt (Nagy Károlyt) nem küldi el, akkor azt a pártbizottság fogja megtenni. De erre ne kerüljön sor! A riadt tanácstagok közül Nemecz Ernő volt rektor és Deák Gyula, akkori rektorhelyettes tett föl ártatlannak tűnő kérdést. A tanácsülés után a regnáló rektor, Heil Bálint kért, hogy ne csináljam a nevezetes jellegű rendezvényeket. „Karcsi, miért kell ezt neked csinálni? Hiszen úgyis sok más jó rendezvényt csinálsz, Karcsi!”

A programok folytatódtak tovább!

Az ellenzéki erők veszprémi ügynöke titulust kapta meg Karcsi, holott csak szimplán másként gondolkodó lett. Imre Miklós elvtárs, a Megyei Pártbizottság ideológiai titkára, a Pártélet következő számában elítélte a programokat, színvonaltalan, ízléstelen jelzőkkel illette, a romlott erkölcsű nyugati társadalom ellenséges polgári kultúrája termékeinek titulálta. „Figyelni kell ezekre, ébernek kell lenni, a párttagok ítéljék el ezeket a rendezvényeket az alapszervezetükben!”

A pártkatonák persze jól látták, hogy Karcsi körül folyamatosan szerveződik valami, ami köszönőviszonyban sincs a kor uralkodó ideológiájával. Ezek pedig különböző szamizdatokban is testet öltöttek az irodájában. Megtörtént, hogy az egyetem akkori gondnoka sziszegve suttogta Karcsinak, hogy azonnal tüntessen el mindent. „Mégis mit?” – kérdezte Karcsi. – „Tudod te azt jól.” – jött a válasz. Karcsi végül az E-kamarateremben próbáló néptánccsoport ruhái alá rejtette el a kompromitáló dokumentumokat.

„Ez a kvázi másként gondolkodás, ellenzékiség, hogy csinálhattam, a velem azonosan gondolkodó városlakóknak, egyetemistáknak és meghívott előadóknak volt köszönhető.”

Nagy Karcsi így úszott a történelmi árral egészen a rendszerváltás hajnaláig. Persze nem volt újdonság neki, hogy mik szerveződnek a háttérben. Elég kapcsolata volt ahhoz, hogy az információk első kézből eljussanak hozzá, vagy, ha másként nem, hát a szamizdatokon keresztül.

Veszprémben 1988. október 9-én – erre is pontosan emlékszik Karcsi – a Kiskukta étteremben alakult meg az MDF helyi szervezete. Egy hónapon belül aztán a megyei szervezet is, szintén Karcsi hathatós szervezésének köszönhetően, aki addig már név szerint ismerte főleg a rendezvényeiről, hogy kiket érdemes meghívni erre a politikai zászlóbontásra. Az egyetem E-kamarájába tervezték a rendezvényt, de olyan sokan jöttek, hogy végül az aulában kellett megtartani. Több, mint négyszáz ember vett részt, a felszólalók közt pedig ott volt Horváth Balázs is, későbbi belügyminiszter.

Az akkori közhangulatot jól jellemezte, hogy Pap elvtárs házának kerítésére már olyan szövegeket festettek fel néhányan az éjszaka leple alatt, mint hogy „Reszkess bolsi!” Az egyetem I-épületének tetején lévő vöröscsillagot lefűrészelték, a Tanácsköztársaság szobrot ledöntötték. Nagy szerepet vállalt ebben Egressy Károly, ’56-os veszprémi elítélt, emlékszik vissza Karcsi. Varga Béla, a megyei könyvtár igazgatója pedig behívta Karcsit és átadta neki az addig páncélszekrényben őrzött ’56-os kiadványokat, amiből ő kiírta a Forradalmi Tanács tagjainak a nevét, amíg a könyvtárigazgató „nem látta”, hogy aztán felkeresse őket a lakásukon és meghívhassa az akkor még ellenzéki tömörülésekbe.

Az MDF és a Fidesz országos zászlóbontásával együtt az SZDSZ is elkezdte a szárnybontogatását, Karcsi pedig szintén ott volt a veszprémi alapszervezet megalakulásánál. Már csak azért is, mert az alapszabály szerint ehhez öt emberre volt szükség, Karcsinak pedig így az MDF után egy SZDSZ-es pártkönyve is lett.

Az első nagygyűlésüket szintén az egyetemen szervezték meg, körülbelül százötven ember előtt, amelyre Rajk László, Kőszeg Ferenc, Mécs Imre és Tamás Gáspár Miklós is eljöttek. Miután ez lezajlott Karcsi elvitte ebédelni az előadókat, majd tiszteletteljesen visszaadta a pártkönyvét, ezzel befejeződött körülbelül kéthónapos SZDSZ-es karrierje. Az ok egyszerű volt, mivel az MDF-ben vezető tisztséget töltött be, ez összeférhetetlenné tette, hogy más pártnak is a tagja legyen.

Az SZDSZ-szel kapcsolatban azonban van még egy emléke Karcsinak, ami a liberális párt későbbi ámokfutására, majd összeomlására némileg választ adhat. Budapesten egy találkozón Göncz Árpád, a későbbi köztársasági elnök azt javasolta, hogy az SZDSZ nevét – Szabad Demokraták Szövetsége – egészítsék ki a „Magyar” jelzővel is. Ezt nem fogadta el a többség. A liberális, globalista értelmiség leszavazta azt, hogy az újonnan alakult párt akár nevében is jelezze, hogy a nemzeti magyarokért dolgozik.

Volt egy harmadik párt is, aminek a veszprémi alapszervezetének létrehozásánál Karcsi szintén ott volt. Ez egy főleg egyetemistákból álló szabadelvű politikai formáció volt, amit országosan egy bizonyos Orbán Viktor vezetett.

„Lekértem akkor még telexen a Fidesz központjából, hogy kik a veszprémi, vagy környékbeli tagok. Akkor a telefont még ellenőrizték, a telexet nem. Tizenkét egyetemistát és 10-15 megyében élő személyt is találtam köztük, innentől pedig egyszerű volt, csak postáztam a meghívókat, hogy mikor tartjuk a helyi alapszervezet alakulóülését.”

Ezután pedig szinte a kilincset adták egymásnak a különböző pártok a kamateremben. A művelődési házak még nem fogadhatták be őket, de Karcsi megtette ezt. Még a Hit Gyülekezete is tartott gyűlést az egyetemen Karcsin keresztül, Orbán Viktorék pedig továbbképzést szerveztek ugyanide.

Csináltak mindent, ami addig tilos volt. Pártokat alapítottak, politikai gyűléseket szerveztek, de ami ugyanennyire újdonságnak számított, első szabad Március 15-ei és Október 23-ai megemlékezéseket is szerveztek.

Egy ilyenen, egészen pontosan 1989. március 15-én történt meg, hogy a Hazafias Népfront, az MSZMP akkori tagjai bejelentkeztek az MDF-nél Karcsinál, hogy velük tartanának a megemlékezésen. Beengedték őket, de azok a tizenkét pontjukhoz, a tizenkét jelszavukhoz nem csatlakoztak.

Alig két hónappal később a Várban felavatták a Brusznyai-emléktáblát is. Ez volt az országban a legelső ’56-os emléktábla. Azért tehették meg mindezt, mert Maróti Rezső, a város akkori első embere engedélyezte már. Pontosabban inkább nem gördített akadályt elé, mert valójában írásba sosem adta ezt. De ezt is csak úgy sikerült elérni, hogy Horváth Balázs kártyapartnere volt és ő meggyőzte erről.

Az avatás után, ahogy Karcsi felidézi, a bazilikában tartottak egy szentmisét Brusznyai Árpádért, amit a fivére celebrált katolikus papként. A tömegben ott volt az egyetem akkori rektora is, aki társaival hosszan tanakodott, hogy vajon bemenjenek-e a misére. „Még működött a reflex bennük, hogy ők kommunistaként nem mehetnek be templomba. Végül nem is jöttek.”

Ezután, már 1990-re átfordulva Veszprém adott otthont az első magyar kultúra napi nagyrendezvénynek, amit azóta is ünnepel az ország január 22-én. Sőt, Veszprémben 2023-ban az Európa Kulturális Fővárosa évadnak is ez a hétvége volt a nyitóünnepe. Harminchárom évvel korábban azonban még újdonság volt mindez. „Az Óváros téri gyógyszertár előtt én vártam Antallt és Csurkát, ők voltak a szónokok az ünnepségen. Emlékszem, még Csurka Volkswagenjével gördültek be a térre ketten.”

Karcsi aztán az első szabad önkormányzati választás után beülhetett a városi képviselő-testületbe is az MDF színeiben, ahol akkor kezdte Dióssy László a polgármesteri ciklusát, ami ezután tizenhat éven keresztül tartott, egészen az Öszödi beszédig.

Az első szabad választások után az idealisták számára úgy tűnt, hogy az ellenzéki nagykoalíció lenne a jó. Antall József az első szabadon választott miniszterelnök viszont azt mondta, hogy a természetes szövetségesivel alapít kormányt. Ezt Kiss József, az SZDSZ akkori elnöke el is fogadta.

Városi szinten már más volt a helyzet. Ügyek mentén létrejöttek a frakciók között az együttműködések, majd ugyanilyen hirtelenséggel fel is oszlottak ezek, miközben mindenki politikai témákban önállóan működött. „Egyszerű volt és világos.” – Mondja Karcsi.

És hogy mi a helyzet manapság, bő harminc évvel a rendszerváltás után a veszprémi politikában? Karcsi pontosan tudni véli a mostani folyamatokat is. Ahogy arról is megvan a véleménye, hogy amikor az ellenzéki Hartmann Ferenc és csapata rendszerint a völgyhíd felépítésének elmaradását hánytorgatja fel a városvezetésnek, akkor nyugodtan fogalmazhatna úgy is, hogy sem a mostani, sem ők, sem pedig Karcsiék politikai generációja nem jutott el eddig, pedig a tervek már ennyire régiek. Mégis, Porga Gyula került a legközelebb hozzá, amit nem lehet elvitatni tőle és el fog jönni az idő hamarosan, amikor tényleg felépül, mondja az egykori népművelő.

Karcsi szerint Porga Gyula téved, amikor az évtized végére datálja azt, hogy Veszprém Európa húsz legélhetőbb városa közé kerül majd. Szerinte már most ott van.

Visszatérve a történet elejére és Murak kijelentésére, hogy ebben a városban mindenki Nagykarcsi akart lenni, az évtizedes történetek kusza hálójában arra nehéz rájönni, hogy miért is gondolták így akkor. De talán nem is ezekben a történetekben kell keresni a választ, hanem Karcsi azon félmondatában, ami így hangzott: „Csinálod, ami jön szembe és azt, ami neked a feladatod, a küldetésed, ami neked szent. Akkor baj nem lehet.”

Hajas Bálint
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.