Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
9°C
2026. március 19. József
Veszprém
9°C

A szakmatanulás biztos jövő

2024. június 6. 20:46
Megtartotta hagyományos tanévzáró ünnepségét a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara csütörtökön.

Az ünnepségen dr. Markovszky György elnök köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelte: bár 30-50 éves kerülővel, de a szakképzés végre ismét helyére kerül. Markovszky beszédében felidézte, hogy a magyar szakképzés a két világháború között még nagyon is magas szinten teljesített és Európa-szerte elismert szakembereket nevelt ki. A szocializmus kezdetén ez még mindig igaz volt, sőt, a fővárosból és eredeti munkahelyükről kiebrudalt, majd a megyeszékhelyek technikumaiban oktató mesterek révén a 60-as évekre soha nem látott magasságokban szárnyalt. A szakközépiskolák és a gimnáziumok megjelenésével, az érettségi elsődlegességé válásával viszont egyre többen pártoltak el a szakképzéstől, romlott a színvonal, ami hosszú távon az ország gazdasági helyzetét veszélyeztette.

A rendszer változását végül a 2019. évi, szakképzésről szóló törvény hozta el, amelynek köszönhetően már 7-8. osztályban igyekeznek a szakmatanulás felé orientálni a gyerekeket. A munka kezd beérni, a szakképzésbe irányuló diákok száma és a tanulmányi eredmények messze felülmúlják az elképzeléseket, ugyanakkor nem lehet hátradőlni, további cselekvésre van szükség.

Noha ma már egyre többen érzik, hogy a szakmatanulás biztos jövőt, karriert és anyagi stabilitást jelent, fontos az anyagi elismerésen túl az erkölcsi elismerés is, illetve szükség van a képzés további javítására is, hogy minél zökkenőmentesebb legyen az átmenet a középiskolai és a felsőfokú tanulmányok között, valamint leginkább a munkahelyi elhelyezkedésnél.

Nem véletlenül nevezte Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára 2024-et a fejlesztésének évének: idén országosan 96 milliárd forint áll rendelkezésre a szakképzés modernizálására – emlékeztetett Berta Ildikó, a Pápai Szakképzési Centrum főigazgatója. A cél, hogy a képzésből kikerülő fiatalok a valós gazdasági környezetben is megállják a helyüket, az ipar 4.0 alkalmazási lehetőségeivel minél korábban találkozzanak. Ehhez olyan eszközökre van szükség, amelyek lerövidítik a betanítási időszakot, hogy a munkába álló fiatal mihamarabb teljes értékű munkatárssá tud válni: többek között korszerű gépparkra az oktatásban, olyanokra, amelyeket maguk a gazdasági szereplők is használnak. Korábban ezek hiánya nagy hátrányt jelentett, az elmúlt öt évben azonban a megyénkben is elindult a lerobbant épületek és a korszerűtlen infrastruktúra fejlesztése, eddig 7 milliárd forintos összegben – számolt be a részletekről Pap Máté, a Veszprémi Szakképzési Centrum kancellárja.

Mindennek köszönhetően ma már többen iratkoznak be technikumi osztályokba, mint gimnáziumiba, valamint a felnőttek szakmai oktatásában is hátszeres növekedés figyelhető meg.

A fejlődés középpontjában persze még mindig maga az ember áll: oktatói és tanulói oldalon is, az előrelépéshez nyilván a legszükségesebb az, hogy legyenek lelkes, nagy tudású oktatók, a fiatalok számára pedig rendelkezésre álljanak olyan lehetőségek is, amelyek még a munkaerőpiacra kerülés előtt motiválni tudják őket – például izgalmas szakmai és tanulmányi versenyek. Ezekből idén sem volt hiány: a diákok többek között ra „Mesterkreátor” technikaversenyen, valamint az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen bizonyíthatták rátermettségüket. Közülük a legjobbakat a tanévzárón külön díjazták is, illetve itt adták át a Szakma Kiváló Tanulója, az Év Tanulója, az Év Oktatója, az Év Duális Képzőhelye kitüntetéseket, továbbá a pályaorientációs feladatokat segítő pedagógusok munkáját is elismerték.

Bertalan Melinda
Szalai Csaba
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.