Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kinyílt a katonai bázis a civilek előtt is

2024. május 25. 11:22
Olyan helyszín nyílt meg a látogatók előtt pénteken, ahová egyébként kevés lehetőség van civilként bejutni. A „0” ponti lőtéren tartott nyílt napon nemcsak a magyar haderő több harci járművét lehetett testközelből megtekinteni, hanem a Gyulafirátót határában épülő katonai bázist is bemutatták. Képgalériával bemutatjuk ezt is.

A Herendtől egészen Bakonykútiig húzódó területet már az Osztrák-Magyar Monarchia idejében is katonai gyakorló és lőtérként használták, majd a szovjet hadsereg is folytatta ezt, a rendszerváltás után pedig már a Magyar Honvédség felügyeli és használja. Ide, pontosabban a Gyulafirátót melletti „0” ponthoz szerveztek nyílt napot péntek délután, amelyen számos interaktív bemutatóval és érdekes, adott esetben hasznos előadással találkozhattak a civil érdeklődők.

A felvonultatott járművek között voltak régebbi Mi-8-as helikopterek, harckocsik, valamint a Magyar Honvédség újonnan beszerzett Lopard-típusú tankja is, ami az egyik legmodernebb technológiának számít világszinten is.

Az előadások sorát Tóth Csaba Albert alezredes, a Magyar Honvédség Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság – így hívják hivatalosan a lőteret – megbízott parancsnoka kezdte, aki a lőtér 1905 óta tartó történelmének bemutatása után rátért néhány hasznos információra is, ami elsősorban a civil lakosságot érintette.

Bemutatta, hogy a katonai terület gyakorlatilag Herend határától egészen Bakonykútiig tart. 1905-ben azért ezt a területet választották, mert sziklás jellege miatt termőföldnek alkalmatlan volt, katonai gyakorlótérnek viszont alkalmas.

Az alezredes kitért arra is, hogy a területnek egy része nincs lezárva folyamatosan a civilek elől, főleg annak tökrében sem, hogy túrautak is vezetnek itt, viszont amikor gyakorlat van, akkor fokozottan őrzik azt, erre pedig a civil lakosság védelme miatt van a legnagyobb szükség. Előadásában kitért arra, hogy a legtöbb esetben nem az itt élők okozzák azokat a problémákat, amikor valaki szándékosan, vagy véletlenül betéved a területre, hanem azok, akik nincsenek tisztában az amúgy táblákon is jelzett tiltó utasításokkal, vagy pedig figyelmen kívül hagyják azokat. Volt rá példa, hogy kerékpárost kellett kikísérni a területről, de lepkehálós emberek miatt is intézkedniük kellett.

A gyakorlatokat is igyekeznek úgy megszervezni, hogy az a lehető legkevésbé zavarja a környéken élőket, miközben ők is hatékonyan tudják teljesíteni a katonai kötelezettségükből adódó gyakorlataikat.

Az épülő NATO-bázis kapcsán kitért arra is, hogy az építkezés a megfelelő ütemben zajlik, a komplexum közvetlen vasúti összeköttetésben lesz a hajmáskéri állomással, napelemparkot is építenek és töltőállomásokat.

A nyílt napon egyébként részt vett több városvezető is, Ovádi Péter, országgyűlési képviselő és Porga Gyula polgármester mellett Hegedűs Barbara, alpolgármester, Katanics Sándor, Gyulafirátót önkormányzati képviselője és Varga Tamás, a Fidesz-KDNP helyi jelöltje is ott volt.

Galéria
Kinyílt a lőtér a civilek előtt is
vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Elkészült Magyarország legteljesebb állatvédelmi tananyaga, állatvédelmi képzéssorozat indult jogalkalmazóknak a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány jóvoltából Elkészült Magyarország legteljesebb állatvédelmi tananyaga, állatvédelmi képzéssorozat indult jogalkalmazóknak a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány jóvoltából Az alapítvány 2024 júniusától folyamatosan tölti fel honlapjára a jogalkalmazókat segítő, összesen több mint 1400 oldalas állatvédelmi információs kiadványait, amelyek bárki által térítésmentesen letölthetőek. ma 10:56 Kiosztották a Magyar Mozgókép Díjakat Kiosztották a Magyar Mozgókép Díjakat A Semmelweis kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat, a legjobb rendező pedig annak alkotója, Koltai Lajos lett. Breier Ádám, a Lefkovicsék gyászolnak rendezője bizonyult a legjobb elsőfilmesnek, a Bolond Istók pedig a legjobb tévéfilmnek járó elismerést vihette haza a veszprémi Petőfi Színházban tartott szombat esti gálán. tegnap 15:05 „Még a beton is érzéki” - bemutatták a Kaláka filmet „Még a beton is érzéki” - bemutatták a Kaláka filmet A Magyar Mozgókép Fesztiválon mutatták be az ötvenöt éve alakult Kaláka együttesről szóló másfél órás dokumentumfilmet, noha az is kiderül belőle, nem szeretik, ha a Kaláka szócska után még az ’együttes’ is odakerül, hiszen a Kaláka önmagában is a közös munkára, a szórakozva dolgozásra utal. 2024. június 15. 21:45 Karácsony Gergely 41 szavazattal nyerte a főpolgármester-választást, mégis új választást akar Karácsony Gergely 41 szavazattal nyerte a főpolgármester-választást, mégis új választást akar A főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak ellenőrzése után Karácsony Gergely nyerte meg a választást 41 szavazattal - derült ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) péntek esti ülésén. 2024. június 14. 20:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.