2002-ben az M7-es autópálya bővítésénél találták meg a Zamárdi melletti Kútvölgyi-dűlőnél annak a négy kutyának és egy hiúznak a csontvázát, akiket az 5. század körül földelhettek el ide. Az akkori ásatásokat Kiss Viktória vezette, aki csapatával közel három hektárnyi területet vizsgált át és egy népvándorlás korabeli település nyomait is megtalálta. A feltárt leleteket hosszú éveken át vizsgálták nemzetközi szakértőket is bevonva és mostanra sikerült több teóriát is felállítani, hogy pontosan kik élhettek akkor ezen a környéken és mi lehetett a története az öt eltemetett állatnak.
Az eredményekről a 24.hu számolt be riportjában, amelyben megszólalt a kutatásokat vezető Gál Erika, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa és Bartosiewicz László, a Stockholmi Egyetem munkatársa, akik egyaránt részt vettek a leletek vizsgálatában.
Gál Erika és Bartosiewicz László (fotó: Szajki Bálint / 24.hu)
A leletegyüttes, bár önmagában nem tűnik különlegesnek, mégis annyira egyedi, hogy a tudományos világban futótűzként terjedt el, mivel hasonlóval eddig sehol nem találkoztak. Ez viszont a vizsgálatát is megnehezítette, ugyanis nem volt olyan támpont, amiből kiindulhattak volna. Az egyetlen régészeti közegben feltárt hiúzcsontvázat éppen Magyarországon, Vácon találták, de az is rossz állapotban maradt meg. Arról annyit sikerült megállapítani, hogy valószínűleg a bundája miatt megnyúzták.
A Zamárdi mellett talált állatokon viszont nem voltak ilyen nyomok. De már az is furcsa a régészeknek, ahogyan eltemették őket. Körülbelül másfél méter mély gödörben feküdtek egymásra halmozva, köztük 20-40 centiméter föld volt. Némelyiken látszott, hogy gondosan elrendezték, más egyedeket pedig csak beledobtak a gödörbe. Felülről a harmadik szinten lévő kutya mellett ráadásul néhány háziállatnak – sertésnek és szarvasmarhának – a csontjait is megtalálták. A gödör egyébként a feltárt falu határában került elő.
Szénizotópos eljárással azt sikerült behatárolni, hogy valamikor az 5. század környékén hullottak el az állatok. Ekkor főleg longobárdok lakták ezt a területet – Pannóniát – róluk a történészek tudják, hogy rituális jelleggel a kutyákat és a szarvasmarhákat el szokták temetni. Vadállatot, jelen esetben hiúzt viszont nem.
Sőt, a hiúzt szinte nagyítóval kell keresni a különböző mondavilágokban, de egy helyen mégis lehet vele találkozni. A skandináv mitológia szerint Freyja szekerét hiúzok húzták. A longobárdok pedig, bár germán nép voltak, de kulturálisan kapcsolatban állhattak az északiakkal. Ez némi magyarázatot adhat a sír szakrális jellegére, amiről azt is kiderítették, hogy egy egyszerű gödörhöz képest, amibe az elhullott állatokat dobták jóval nagyobb volt.
Tovább bonyolítja a rejtélyt az, amit a hiúzok természetéről ismer a tudomány. Hiszen ez az állat, ha teheti, akkor kerüli az embert. Az viszont elképzelhető, hogy ez az egyed betévedt a táborba – ez párzási időszakban előfordulhat, akkor kevésbé figyelnek erre – a kutyák megtámadták, a harcban pedig az összes állat elpusztult. Így viszont a megtalált sírhely egy egyszerű dögkútnak is betudható.
A kutatók abban bíznak, hogy a világon előkerülnek még hasonló leletek, amikkel össze lehet majd hasonlítani a zamárdi hiúzt is, ami lehet, hogy egy vallási rítusnak volt a része, de az is ugyanennyire valószínű, hogy egy szerencsétlenül elhullott állatot földeltek el a kor emberei.
