Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben

2024. május 7. 22:09 // Forrás: MTi
A Győri Audi ETO KC a dán Team Esbjerggel találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében.

A keddi, budapesti sorsoláson kiderült, hogy a másik ágon a Faluvégi Dorottyát, Háfra Noémit és a térdműtét után gyógyuló Szikora Melindát foglalkoztató német SG BBM Bietigheim a francia Metz HB együttesével játszik.

A négyes döntőt június 1-2-án rendezik a budapesti MVM Dome-ban.

A győriek 16. alkalommal jutottak a négy közé a legrangosabb európai kupasorozatban, amit ötször megnyertek. Legutóbb tavaly júniusban a harmadik helyen végeztek, a bronzmeccsen éppen az Esbjerget győzték le egy góllal. A két csapat eddig hatszor találkozott egymással, és minden alkalommal az ETO győzött.

"Az Esbjerg talán a világ jelenlegi legjobb keretével rendelkezik, rendkívül kemény együttes jó lövőkkel, olyan kitűnő játékosokkal, mint Henny Reistad és Nora Mörk, valamint egy tapasztalt edzővel" - nyilatkozta a klub honlapján Per Johansson, a Győr edzője a - negyeddöntőben a Ferencvárost búcsúztató - dán együttesről.

Fotó: ehfcl.eurohandball.comFotó: ehfcl.eurohandball.com

Hozzátette, mind a négy résztvevőt jó csapatnak tartja, de szerinte a Metz, az Esbjerg és az ETO egy kicsit erősebb, mint a Bietigheim, bár utóbbi is nagyon jól játszott és meglepetést okozott a negyeddöntőben az Odense kiütésével.

"A Metz tapasztalt, erős a rendszere, amit mindig hatékonyan játszott, és még tovább épített. A Bietigheim az a csapat, amelynek tényleg semmi veszítenivalója nincs, míg a többi csapat teljes erőbedobással küzd, és egyértelmű célja a BL-cím megszerzése" - mondta a szakvezető.

Fodor Csenge az M4 Sporton úgy fogalmazott: nagyon örülnek a négyes döntőbe jutásnak, "de nincs megállás". Hozzáfűzte, mindig kemény mérkőzést játszottak az Esbjerggel, és bár mindig ők jöttek ki győztesen a találkozókból, biztosan ezúttal is óriási küzdelemre lesz szükségük a világsztárokból álló ellenféllel szemben.    

"Tapasztaltak vagyunk a négyes döntőkben, de nagyon sokat kell majd készülnünk. Az Esbjerg-ETO találkozó felérhet egy BL-döntővel is, de nem lehet ellenfelet választani, és a négyes döntő két napjában bármi megtörténhet" - vélekedett a válogatott balszélső.

A férfiaknál a címvédő német Magdeburg a - negyeddöntőben a Veszprémet búcsúztató - dán Aalborgot kapta, a 11-szeres BL-győztes Barcelona ellenfele pedig Imre Bence leendő csapata, a német THW Kiel lesz az elődöntőben.

A négyes döntőt június 8-9-én rendezik Kölnben.

A BL-elődöntők párosítása:

férfiak:
SC Magdeburg (német)-Aalborg HB (dán)
Barcelona (spanyol)-THW Kiel (német)

nők:
Team Esbjerg (dán)-Győri Audi ETO KC
Metz HB (francia)-SG BBM Bietigheim (német)

vehir.hu
további cikkek
Női kézilabda BL: Az Esbjerg legyőzésével első helyen zárta csoportját a Győr női kézilabda BL Női kézilabda BL: Az Esbjerg legyőzésével első helyen zárta csoportját a Győr A címvédő Győr első helyen zárta a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörét, miután az utolsó forduló vasárnapi rangadóján 29-23-ra győzött az Esbjerg vendégeként. 2025. február 23. 18:50 Női kézilabda BL: Győzelemmel zárta a csoportkört a Ferencváros női kézilabda BL Női kézilabda BL: Győzelemmel zárta a csoportkört a Ferencváros A már biztosan negyeddöntős Ferencváros 34-27-re nyert a dán Nyköbing vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, szombaton. 2025. február 22. 19:49 Női kézilabda BL: a Ludwigsburg kiütésével negyeddöntőbe jutott a Győr női kézilabda BL Női kézilabda BL: a Ludwigsburg kiütésével negyeddöntőbe jutott a Győr A címvédő Győri Audi ETO saját közönsége előtt biztosította negyeddöntőbe jutását azzal, hogy 32-19-re legyőzte az elmúlt idényben ezüstérmes, Faluvégi Dorottyát foglalkoztató HB Ludwigsburgot a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 13., utolsó előtti fordulójában, vasárnap. 2025. február 16. 17:56 Női kézilabda BL: egygólos ferencvárosi siker Horvátországban női kézilabda BL Női kézilabda BL: egygólos ferencvárosi siker Horvátországban A Ferencváros - számára tét nélküli mérkőzésen - 30-29-re nyert a horvát Podravka Koprivnica vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 13., utolsó előtti fordulójában. 2025. február 15. 18:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.