Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Utolsó másodperces góllal nyert a Veszprém a BL-negyeddöntőben!

2024. április 25. 20:24
A házigazda Telekom Veszprém hatgólos hátrányból felállva 32-31-re nyert a dán Aalborg Handbold ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének csütörtök esti, első felvonásán. A visszavágót jövő szerdán 18.45-kor rendezik Dániában.

A Telekom Veszprém csütörtökön este a dán Aalborgot látta vendégül a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A felek legutóbb a sorozat 2021/2022-es kiírásában találkoztak, szintén a negyeddöntőben. Az „Építők” akkor hazai közönség előtt magabiztos, 36-29-es győzelmet aratott, míg vendégségben két góllal alumaradt. A bakonyiak abban évben szerepeltek utoljára a négyes döntőben, amelynek elérése érdekében ezúttal is maximálisan felkészültek.

Az „A”-csoport harmadik helyén záró Veszprém az OTP-Bank-Pick Szeged ellen kettős győzelemmel, tizennégy gólos különbséggel a rájátszásban vívta ki a negyeddöntős szereplés jogát, míg az északiak a „B”-jelű nyolcas második pozíciójában végeztek, így automatikusan kvalifikálták magukat. A házigazda részéről Kentin Mahé a keretszűkítés áldozata lett, míg a túloldalon nem volt hiányzó. A kezdő sípszót megelőzően Nagy László köszöntötte az idény végén visszavonuló Mikkel Hansent.

A dánok kezdték jobban az összecsapást: Vlah után Hald is betalált, míg Descat akciót és hétméterest is hibázott. Jahja már nem hibázott, ám ezt követően ismét dupláztak a dánok (6. perc: 1-4). Fabregas ejtése a kapufát sem találta el, míg a túloldalon Mikkel Hansen értékesítette a megítélt hétméterest. A négygólos különbség kialakulását követően Momir Ilics időkérésre szánta el magát.

Eldera azonban szabálytalankodott, amelyet Arnoldsen meg is büntetett (10. perc: 1-6). Az „Építők” gólcsendjét Remili egy duplával törte meg. Küzdöttek a bakonyiak, de az Aalborg teljesítménye nem inogott meg (15. perc: 4-8). Fabregas kétperces kiállítását követően Jahja pontatlanul tüzelt, nem úgy, mint Hald. Descat betörését már nem tudta hárítani Landin, de Antonsen is betalált (5-10).

Arnoldsen kiállítása után Vajlupau hétméteresből volt eredményes. Hald ejtését „olvasta” Corrales, Sandell átlövése után pedig a labdát szerző Descat is pontos volt, így kettőre zárkózott a Telekom. A játékrész derekához érve Stefan Madsen időt is kért (20. perc: 8-10). Juul révén ismét betalált az Aalborg, majd az „Építők” hibáját Vlaah használta ki (23. perc: 8-12).

Pechmalbec remekül tört be, ahogy Lukas Nilsson keze sem remegett meg. Az Aréna közönsége együtt élt a csapattal, biztatásból nem volt hiány. A Veszprém azonban mégsem tündökölt. Néggyel a szünet előtt ismét öttel vezettek az északiak (10-15). Momir Ilics második időkérést is felhasználta. Újabb hazai találat helyett azonban ismét a dánok örülhettek.

Galéria
Telekom Veszprém–Aalborg Handbold 32-31 (12-17)

Vajlupau önmaga második és harmadik hetesét is bevágta, ahogy Hoxer is magabiztos volt. A szünet előtti másodpercekben Descat kapott még kétperces kiállítást (félidei részeredmény: 12-17).

A fordulás után Fabregas is megszerezte első találatát. Kentin Mahé az O-szektorból próbálta segíteni társait, de az „Építők” játéka továbbra sem állt össze. Barthold és Hoxer révén már hatgólos volt a dánok fórja (33. perc: 13-19). Felgyorsult némileg a játék, ami a házigazdának kedvezett: a „feltámadt” Veszprém 4-0-s sorozatot produkát. Stefan Madsen időt kért (41. perc: 19-21).

A taktikai szünet után rögvest duplázott az Aalborg, de a Telekom már nem engedte leszakadni riválisát. Corrales helyét Jensen vette át a játékrész feléhez érkezve (46. perc: 22-24). Remili hatodik bombájával karnyújtásnyira volt az egyenlítés! Björnsen után Elísson bombázott, majd Jensent követően Landin is bemutatott egy bravúrt.

A hajrához közeledve továbbra is parázs hangulat uralkodott az Arénában (53. perc: 25-27). Vajlupau és Casado gólváltása után érkezett is az egyenlítés! Mikkel Hansen lövésébe Jensen csak beleérni tudott, de a másik oldalon Fabregas sem hibázott, igaz, nem sokkal később kétperces kiállítást kapott. A fej fej melletti küzdelem pedig folytatódott (58. perc: 29-30).

Momir Ilics utolsó időkérését is felhasználta. Jahja egalizált, az utolsó percet 30-30-as részeredménnyel kezdték a felek. Hoxer után Elísson gyorsan bevágta, majd a dánok eladták a labdát. Két másodperccel a lefújás előtt Jahja szerzett labdát, aki a sípszó előtti pillanatban értékesítette is a lehetőséget.

A Telekom Veszprém elképesztő lelki erőt tanúsítva végül 32-31-re nyert úgy, hogy csupán egyszer vezetett a mérkőzésen!

A visszavágót jövő szerdán 18.45-kor rendezik Dániában.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Telekom Veszprém–Aalborg Handbold 32-31 (12-17)
Veszprém Aréna, 5250 néző. Vezette: I. Covalciuc, A. Covalciuc (moldávok)
Veszprém: Corrales – Vajlupau 5 (4), Remili 6, Fabregas 4, Ligetvári, Eldera, Descat 2
Csere: Jensen (kapus), Jahja 3, Sandell 1, Casado 2, Pechlmalbec 2, Marguc 1, Elísson 5, Koszorotov 1
Vezetőedző: Momir Ilics
Aalborg: Landin – Björnsen 2, Hoxer 4, Arnoldsen 4, Hald 3, Vlah 4, Juul 1
Csere: Norsten (kapus), M. Hansen 3 (2), Antonsen 4, Möllgard 1, L. Nilsson 2, Barthold 3
Vezetőedző: Stefan Madsen
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 2/2

Így értékelte a látottakat:

Momir Ilics, a Telekom Veszprém vezetőedzője: – Azok után, ahogy az első felvonásban játszottunk, a második félidőben megmutattuk az igazi arcunkat. A szünetben elmondtam a srácoknak, van még időnk kijavítani a hibákat. Sikerült, de a jövő heti visszavágóra még többet kell készülnünk.

Bjarki Már Elísson, a Telekom Veszprém játékosa: – Az első félidőben túlságosan akartunk, ami sok hibát eredményezett. A fordulás után azonban feljavult a játékunk. A visszavágón a legjobb formánkra lesz szükségünk ahhoz, hogy elérjük a célunkat, azaz bejussunk a négyes döntőbe.

Stefan Madsen, az Aalborg Handbold vezetőedzője: – Fantasztikus atmoszféra vett körül minket. Természetesen csalódottak vagyunk, mert az első játékrészben remek volt a védekezésünk, a második felvonásban azonban a Veszprém sokkal keményebben játszott, amire nem tudtunk reagálni. Apró dolgok döntöttek, de a hazai visszavágónk még hátravan.

Sebastian Barthold, az Aalborg Handbold játékosa: – Az első félidőben nyújtott teljesítményünkkel elégedettek lehetünk, de a hajrában nem tudtuk kontrollálni a Veszprém keményebb játékát. Célunk a négyes döntő: a visszavágón a saját kezünkben lesz a sorsunk.

Simon Dani
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 11 10 0 1 366 310 56 20
2. Sporting CP 11 7 1 3 361 308 53 15
3. Füchse Berlin 11 7 0 4 370 347 23 14
4. Paris Saint-Germain Handball 11 7 0 4 356 361 -5 14
5. Dinamo Bucuresti 11 5 0 6 339 355 -16 10
6. Orlen Wisla Plock 11 3 0 8 282 284 -2 6
7. HC Eurofarm Pelister 11 2 2 7 266 308 -42 6
8. Fredericia Håndbold Klub 11 1 1 9 302 369 -67 3
Utolsó módosítás: 2025. március 5. 11:32
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 17 16 0 1 681 434 247 32
2. OTP Bank-PICK Szeged 17 15 0 2 609 483 126 30
3. FTC-Green Collect 17 13 1 3 594 553 41 27
4. MOL Tatabánya KC 17 10 1 6 546 526 20 21
5. Balatonfüredi KSE 17 9 3 5 514 526 -12 21
6. ETO University Handball Team 17 9 1 7 531 507 24 19
7. Csurgói KK 17 6 5 6 484 485 -1 17
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 17 5 3 9 492 526 -34 13
9. PLER-Budapest 17 6 1 10 491 528 -37 13
10. NEKA 17 5 1 11 496 557 -61 11
11. Carbonex-Komló 17 4 2 11 450 510 -60 10
12. Eger 17 4 1 12 467 565 -98 9
13. CYEB–Budakalász 17 4 0 13 478 545 -67 8
14. Dabas KC 17 2 3 12 460 548 -88 7
Utolsó módosítás: 2025. március 5. 11:36
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Sporting CP
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 25. 20:45
Helyszín
Lisszabon, Pavilhao Joao Rocha
Eredmény
39-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Handebol Taubaté
Időpont
2024. szeptember 28. 14:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
43-17
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Zamalek SC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 29. 16:30
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
27-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
FC Barcelona
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 1. 16:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
34-39
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. október 3. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
33-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Eger
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
25-39
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2024. október 10. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2024. október 13. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
31-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Fredericia Handboldklub
Időpont
2024. október 17. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
ETO University Handball Team
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 20. 17:00
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
22-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
HC Eurofarm Pelister
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 24. 20:45
Helyszín
Bitola, Boro Curlevski
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2024. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Orlen Wisla Plock
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 30. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
24-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2024. november 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. november 16. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
28-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2024. november 21. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
30-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
NEKA
Időpont
2024. november 23. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
52-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HC Eurofarm Pelister
Időpont
2024. november 28. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
33-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 1. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
29-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Fredericia Handboldklub
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 4. 18:45
Helyszín
Kolding, Sydbank Arena
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2024. december 7. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 11. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
21-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
ma 16:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 6. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 26. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 4. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
további cikkek
Egy híján ötven gólt dobott a Fradinak, négyes döntőbe jutott a Veszprém One Veszprém HC Egy híján ötven gólt dobott a Fradinak, négyes döntőbe jutott a Veszprém A címvédő One Veszprém HC kiütéses győzelmet aratott a vendég Ferencváros ellen a férfi kézilabda Magyar Kupa szerda esti negyeddöntőjében. 2025. március 19. 19:35 Le kell vetkőzni a BL-győzelmi fóbiát Erről jut eszembe… Le kell vetkőzni a BL-győzelmi fóbiát A Győri ETO női kézilabdacsapata hét európai kupadöntőt vesztett, mire végre sikerült megnyernie a Bajnokok Ligáját, melyből immár hat diadalt számlálnak a kisalföldiek. Ezzel szemben a veszprémi férfiak négy BL-döntőben szenvedtek vereséget, igaz, történetük során kétszer is megnyerték a Kupagyőztesek Európa Kupáját. 2025. március 14. 9:40 Portugál izomkolosszus érkezhet Veszprémbe One Veszprém HC Portugál izomkolosszus érkezhet Veszprémbe A Handball Base értesülései szerint a veszprémi kézilabdacsapat újabb komoly lépésre készül: a portugál válogatott és az FC Porto kiváló beállója, Victor Iturriza is Veszprémben folytathatja pályafutását. 2025. március 11. 10:32 Bartha Csaba: a Veszprémnél alapkövetelmény a BL Final Fourba kerülés One Veszprém HC Bartha Csaba: a Veszprémnél alapkövetelmény a BL Final Fourba kerülés Nyolc-tíz csapatnak majdnem ugyanannyi esélye van a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutni, ami a Veszprém számára alapkövetelmény - jelentette ki Bartha Csaba, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója. 2025. március 10. 9:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.