Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elköszön, de nem tűnik el a Grand Canyon eddigi üzemeltetője

2024. március 20. 13:01
Tizenhat év után elköszön Veszprém ikonikus vendéglátóhelyétől az eddigi üzemeltető, a sörcsapok viszont ezután sem fognak porosodni a Grand Canyon Sörözőben. Farkas Péter „Pépi” pedig ezután sem engedi el teljesen a Canyont, csupán – ahogy ő fogalmazott – átadja az üzemeltetést a jövő generációjának.

A Grand Canyon söröző a húszemeletes lábánál Veszprém egyik legrégebbi vendéglátóhelye. 1993-ban nyitott ki először az épületsor pincéjében kialakított kocsma, ami a Covid-időszakot és néhány kisebb szünetet leszámítva folyamatosan működött és vált több generációnak is a törzshelyévé.

Ennek a több mint harmincéves történetnek felében, összesen tizenhat éven át Farkas Péter – vagy ahogy mindenki ismeri: Pépi – vezette a helyet. A 2008 óta íródó közös történetük azonban most lezárul, ahogy erről Pépi is írt a Facebookon.

Közben eltelt 15 utcazene, 10 VEN, megannyi buli, számolhatatlan Gitárest… volt hamburgerünk, túléltünk egy COVID-ot és megalapítottuk a Stockholmosok klubját. Felsorolhatatlanul sok emlék köt a helyhez, a Jesus & Pals bulik, leány- és legénybúcsúk, szülinapok és forgatások. Most búcsúzom a Canyontól, átadom a következő generációnak

– írta posztjában, ami a Grand Canyon oldalán is megtalálható.

forrás: Grand Canyon Söröző Facebook-oldalaforrás: Grand Canyon Söröző Facebook-oldala

Portálunk megkereste Farkas Pétert, hogy a döntésének okairól érdeklődjünk. A Vehírnek elmondta, hogy eljött az idő az életében, amikor már szeretné maga mögött hagyni a vendéglátással együtt járó éjszakázásokat, és immáron minden erejével a magyar vitorlássport fejlesztésén szeretne dolgozni. Emellett a vendéglátásban is feltűnik majd, de már nem mint a söröző üzemeltetője.

A Canyon kezét viszont csak lassan, lépésről lépésre engedi el. Ennek bizonyítéka az is, hogy egészen addig nem hozta meg ezt a döntést, amíg nem találta meg azt az embert, akinek biztonsággal át tudja adni az üzemeltetést, és aki ugyanolyan komolyan veszi, mint ahogy ő is tette. Gorza Dávid személyében viszont biztosítottnak látja ezt – mondta. Dávidnak egyébként nem ismeretlen a Grand Canyon, korábban alkalmazottként már dolgozott itt. A következő időszakban Pépi igyekszik minden tudását és tapasztalatát átadni neki, hogy Dávidnak már ne kelljen azon a tanulóidőszakon átesnie, amin neki kellett, amikor 2008-ban átvette a helyet. Abba viszont nem fog beleszólni, hogy az új üzemeltető milyenre szabja a helyet.

Pépi szerint egyébként nincs bonyolult receptje annak, hogyan lehet sikeressé tenni egy Canyonhoz hasonló helyet. Csupán úgy kell hozzáállni a vendégekhez, olyan italokat, ételeket kell felszolgálni nekik, amit ő maga is szívesen fogyasztana. Ezt pedig hűségükkel meghálálják, mondja. Talán ez is az oka annak, hogy a Grand Canyon törzsközönségét nem lehet generációk szerint behatárolni. A fiatal egyetemistáktól a középkorú korosztályig egyaránt keresik a helyet a mai napig.

Ez a törzsközönség pedig olykor példaértékű összefogásáról is tanúbizonyságot tett. Ilyen volt az az eset is, amikor egy kisebb tűz keletkezett a Canyonban, a káreset után pedig napokon belül sikerült rendbe hozni a helyet, javában a törzsvendégek segítségével. Emellett számtalan hétvégi partynak adott otthont a sokoldalú söröző, ami egyszerre alkalmas baráti összejövetelekre, vagy sakáltanya-szerű bulik szervezésére is, ahogy a jövőben is betölti ezt a funkcióját a veszprémi éjszakai életben.

vehir.hu
további cikkek
Megtörtént a veszprémi képviselőjelöltek vitája választás 2026 Megtörtént a veszprémi képviselőjelöltek vitája Veszprém az első és az lehet, hogy egyetlen város az országban, ahol sikerült egy asztalhoz ültetni a 2026-os országgyűlési választáson induló öt jelöltből négyet, hogy egy klasszikus politikai vita keretében kiderüljön, ki, hogyan gondolkodik a város jövőjéről. Hrabovszki László (DK), Dr. László Péter (Mi Hazánk), Ovádi Péter (Fidesz-KDNP), Szücs Zoltán (Kétfarkú Kutya Párt) közel két órán át vitatkoztak, végig megőrizve azt a kulturált hangulatot, amit többen is kiemeltek, mint veszprémi sajátosság. A vitára hivatalos volt a Tisza Párt jelöltje is, aki viszont egyedüliként nem fogadta el a felkérést. ma 9:13 Navracsics Tibor: az ajkai a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza közélet Navracsics Tibor: az ajkai a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza Az elmúlt öt évben több beruházás is megvalósult az ajkai kórházban, amelyek a dolgozók komfortját, illetve a betegek biztonságérzetét, magasabb szintű gyógyítását szolgálják, így az intézmény ma a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Ajkán, egy csaknem félmilliárd forint értékű CT-berendezés átadóján. tegnap 14:21 A Pannon Egyetem a diplomaszerzés után is közösséget jelent hallgatóinak Pannon Egyetem A Pannon Egyetem a diplomaszerzés után is közösséget jelent hallgatóinak Abonyi János rektor a Pannon Egyetem Humántudományi és Mérnöki karainak diplomaosztó ünnepségén elmondott beszédében rámutatott: nem üres és patetikus frázis az, hogy a gondolataink szabják meg a saját és gyermekeink, unokáink jövőjét. ma 13:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.