Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A királyné 50 év után felszólal

2010. július 7. 5:00 // Forrás: mti
A 84 éves Erzsébet királynő több mint 50 év után szólal fel ismét az ENSZ-ben, hogy felhívja a figyelmet a világbékére.

Több mint 50 év után ismét felszólal az ENSZ-ben a brit királynő: a 84 éves II. Erzsébet az előzetes közlés szerint a világ egysége és a béke mellett emel szót kedden a világszervezet New York-i székhelyén. A királynő - aki 9 napos kanadai látogatása után utazik a keleti parti amerikai városba - eddig csak egyszer, 1957-ben, 31 évesen szólalt fel az ENSZ Közgyűlésében, négy évvel azután, hogy megkoronázták. Akkori beszédében sok sikert kívánt az alig egy évtizedes világszervezet működéséhez.

II. Erzsébet - aki utoljára 1976-ban járt New Yorkban - ezúttal nem brit királynőként, hanem a mintegy 50 állam laza szövetsége, a Nemzetközösség fejeként, és 16 ENSZ-tagország - köztük az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland - államfőjeként mond beszédet; a világszervezet megváltozott szerepéről is beszélni fog.

 A brit uralkodó - aki férjével, Fülöp herceggel utazik - mindössze öt órát tölt New Yorkban, ahová közép-európai idő szerint késő este érkezik. Az ENSZ-beszéd után ellátogat a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek helyszínéhez, a Ground Zeróhoz is, ahol koszorút helyez el, majd felavatja a 67 brit áldozat emlékére létesített közeli parkot. Mintegy 50 áldozat családtagjaival találkozik.

 II. Erzsébet 57 éves uralkodása alatt eddig hatszor - legutóbb 2007-ben - utazott el az Egyesült Államokba. Az amerikaiak különösen kedvelik a királynőt, a legnagyobbra becsült nők Gallup-listáján 1948 óta mindenkinél többször, 42-szer szerepelt az első tíz ember között. Tavaly a hatodik volt a rangsorban, Hillary Clinton külügyminiszter, Sarah Palin volt alaszkai kormányzó, Oprah Winfrey tévés műsorvezető, a first lady, Michelle Obama és Condoleezza Rice volt külügyminiszter előzte meg.

vehir.hu
további cikkek
A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.