Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Átadták a felújított Mocorgó játszóteret

2024. február 28. 21:27
Szerda délután hivatalosan is átadták a Veszprémvölgyben található Mocorgó játszóteret, amely jelentős korszerűsítésen esett át.

Az Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával számos közösségi tér, valamint kültéri közösségi helyszínt is sikerült megújítani, így tizenöt darab játszótér esett át felújításon – kezdte meg beszédét Hegedűs Barbara alpolgármester. A játszóterek közül a szóban forgó, vagyis a Mocorgó, alakult át a legnagyobb változáson.

Az ötvenmillió forintos beruházás a nagy játszóelemek kicserélését, a korhadt és rossz állapotban lévő eszközök leváltását is magában foglalja. Bekerült egy baba-mama hinta, ezzel is elősegítették, hogy minél kisebb korosztály vehesse birtokba majd a játszóteret.

Hegedűs Barbara hangsúlyozta: a szóban forgó helyszín egy rendkívül népszerű találkozási pont, mostantól pedig még vonzóbb lehet a helyiek és az idelátogatók számára egyaránt.

Halmay Gábor önkormányzati képviselő örömmel számolt be a felújítás részleteiről mint a körzet képviselője. A helyszínről igazi kuriózumként beszélt, amit a lakosság kimondottan kedvel, hiszen mindenki megtalálhatja a maga számítását. Rengetegen futásra, sétára, beszélgetésre, játékra használják a helyet, s Halmay hozzátette: a közelben lévő Veszprémvölgyi utca útburkolata is hamarosan megújul, még komfortosabbá téve ezzel a környéket.

A Mocorgó felújítását a VKSZ Zrt. végezte.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
A Bátrak Ligája keretein belül mérkőztek meg a fiatalok A Bátrak Ligája keretein belül mérkőztek meg a fiatalok Szerdán a Március 15. úti Sportcsarnok küzdő fiataloktól zengett, akik a Honvédelmi Sportszövetség által életre hívott Bátrak Ligáján vetélkedtek. Az eseményen több általános iskola mintegy száz tanulója versengett. tegnap 22:37 A teremtett környezetre vigyáznak Veszprémben is IKSZ A teremtett környezetre vigyáznak Veszprémben is Teremtésvédelem. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) így nevezi azt, amit a köznyelvben általában csak környezetvédelemnek, ugyanakkor hasonló módon közelítik meg a politikai pártnál is ezt a témát. Ennek a része volt a szerdán tartott országos szemétszedési akció, amihez a veszprémi fiatal kereszténydemokraták is csatlakoztak. tegnap 15:41 Töltsük fel játékokkal a játszótéri homokozókat! Töltsük fel játékokkal a játszótéri homokozókat! Ismét megszervezi gyereknapi akcióját a Híd a Városért képviselőcsoportja: idén is várják a veszprémiektől azokat a használt, de még jó állapotban lévő játékokat, amelyeket gyereknap alkalmából a város játszóterein helyeznek majd el. tegnap 8:12 Operalegendák egy színpadon Operalegendák egy színpadon Varga Róbert kulturális újságíró nagyot álmodott, amikor kitalálta, a veszprémi Agórában olyan nagy neveket ültet le egy asztalhoz, mint Rost Andrea, Pitti Katalin, Kalmár Magda és Miller Lajos. 2024. április 19. 14:20

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.