Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Választási kisokos

2010. július 3. 0:03
Veszprémben 48 ezer választópolgár él, így átlag 4000 fős kerületeket hoztak létre, minden körzet határa módosult valamennyit.

Bár itt-ott már megjelent némi információ arról, miként hat a megváltozott önkormányzati választási törvény Veszprémre, dr. Mohos Gábor segítségét kértük felmerült kérdéseink megválaszolására.

- Mi alapján rajzolták meg az új választási kerületek határait?
- A törvény úgy rendelkezett, hogy elsősorban a lakosságszám arányát, de a kulturális, vallási, domborzati és egy egységeket is figyelembe kell venni. Természetesen az előző 15 kerületet is szem előtt tartottuk, amikor a 12 újat kialakítottuk. Veszprémben 48 ezer választópolgár él, így átlag 4000 fős kerületeket hoztunk létre, minden körzet határa módosult valamennyit. Érdekes, hogy a város közigazgatási területének egynegyedét teszi ki a 12-es választókerület, ahol alig 3500 választó él. Nagyon fontos még, hogy Gyulafirátótot és Kádártát összevontuk, a két településen 4000-en fognak szavazni. A megyében egyébként elsőként – három hét kemény munka árán – mi készítettük el először az új térképet.

- Konkrétan miként zajlanak majd le az önkormányzati választások?
- A köztársasági elnök 60 nappal a választás előtt fogja kihirdetni a szavazás napját. A szavazókörben három lapot kell majd kitöltenünk. Az elsőn a 12 egyéni jelöltre szavazunk, a másodikon a pártok listájára. A harmadik cédulán a polgármester személyéről döntünk, amely párhuzamosan zajlik. A polgármesternek nem kötelező egyéni körzetben is indulnia: négy évvel ezelőtt Debreczenyi János nyert egyéniben, ezért 25 és nem 26 hat tagú jelenleg a közgyűlés. A Fidesz jelöltjei már ismertek. Porga Gyula a Fidesz polgármester-jelöltje nem indul egyéniben, csak listáról, ami azt jelenti, hogy ha ő kapja a legtöbb szavazatot akkor összesen 18 tagja lesz az új testületnek.
 

Tiger Szabolcs
további cikkek
A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.