Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Végeláthatatlan per lesz?

2010. július 2. 3:25
A Cozma-ügy "szétszedése" garázdaságra és emberölésre rossz döntés volt – vélekednek az érintettek.

Marian Cozma meggyilkolásával az ügyészség három személyt közvetlenül a sportoló haláláért, további kettőt életveszélyt okozó testi sértéssel, huszonötöt pedig csoportosan elkövetett garázdasággal vádol.

A Cozma-ügy tárgyalásán elhangzott tanúvallomások egyre homályosabbak és terjengősebbek, ellentmondások sokaságával tarkítva, a tárgyalást vezető bíró valósággal vergődik egy megoldhatatlannak tűnő jogi nonszensz csapdájában: az eljárást az ügyészség szétválasztotta csoportosan elkövetett garázdaság bűncselekményére - amit ma kilencedik napja tárgyal a városi bíróság - és az emberölés bűncselekményére, amelyet ősszel kerül a megyei bíróság elé. A vádlottak védelmét és a sértettek képviseletét ellátó jogászok azonos véleményen vannak: jogilag indokolatlan az eljárás szétválasztása.

A garázdasággal vádolt személyek kihallgatása nyilvánvalóan a fentiek miatt egyre zavarosabb. Ugyanis a tanúvallomások időbeni folytatólagosságát mindannyiszor meg kellett szakítani, amikor a vádlottak késelésről és a gyilkosság körülményeiről beszéltek (volna). A csoportosan elkövetett garázdaság tárgyalása során természetszerűen gyakran esett szó az emberöléssel kapcsolatos nyomozati, ügyészségi vallomásokról, megállapításokról, és a tárgyalást vezető bíró is szóvá tette, hogy nehézségeket okoz az események összefüggéseinek szétválasztása. Az ügy bírája - több ügyvéd álláspontjával azonosulva, mely szerint a két ügy (garázdaság és az emberölés) egyesítése lenne célszerű - felterjesztette az iratokat a megyei bírósághoz, ám ott nemleges jogi állásfoglalás született.

Ugyanazon személyek, ugyanazon bűncselekmény-sorozatot egy időben, ugyanazon emberek sérelmére követték el, s ezt mégis két külön eljárásban tárgyalni jogi tévedés, képtelenség – magyarázta a sértettek ügyvédje. Rámutatott arra is, hogy a több mintegy négyszáz tanút kétszer kell majd megidézni, ami teljesen indokolatlan és jelentősen nagyobb költségekkel jár.

Szervezési és biztonsági intézkedések brutális hiányosságaira utal a tény, hogy az elmúlt tárgyalási napon számos olyan személy kísérte figyelemmel a tárgyalást, és tájékozódhatott a nyomozati vallomásokról, akik majd a megyei bíróság előtt lefolytatott emberölés tárgyalásában tanúk lesznek. Ami – a szakemberek szerint - a továbbiakban a bíróságnak szinte feloldhatatlan problémát fog okozni.

A tárgyalás során tényállásként szerepelt a segítségnyújtás elmulasztása és a kábítószer-fogyasztás is. A vádirat azonban nem nevesít senkit, noha az ügyész már a tárgyalás alatt jelezte, ha a kihallgatások alapján úgy érzik, hogy ez szükséges, módosítani fogják a vádat. Ha viszont ez megtörténne, a védők bármelyike indítványozhatja, hogy napolják el a tárgyalást, mert a védekezésre való felkészüléshez biztosítani kell a szükséges időt.

Akkor pedig a sértettek, a vádlottak és a magyar közvélemény is végeláthatatlan monstre per elé néz.

Gombás Gabriella
további cikkek
A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.