Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 7. Gizella
Veszprém
21°C
2024. május 7. Gizella
Veszprém
21°C

Gyulay Zsolt: az aranyak mellett a pontszerző helyezések is fontosak

2024. január 26. 12:49 // Forrás: MTI
Az aranyérmek száma mellett az eredményességet illetően azt is fontosnak tartja Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, hogy hány pontot tud szerezni a magyar csapat Párizsban.

"A magyar sport erejét az mutatná meg igazán, hogy hány aranyérmet nyerünk és hogy milyen versenyszámokban, milyen sportágakban tudunk plusz pontokat hozni. Mindig is azt mondtam, hogy körülbelül tíz olyan versenyszám van, ahol akár aranyesélyünk is lehet. Nyilván jó lenne, ha mind a tíz bejönne" - mondta az M1 aktuális csatornának nyilatkozva fél évvel a nyári játékok hivatalos kezdete előtt.

A MOB vezetője úgy véli, az éremesélyes versenyzők már kijutottak, vagy ki fognak jutni, az eredményességet a csapat magja fogja hozni. Kitért rá, hogy a kvalifikációs időszak közepén konzultáltak a sportágakkal, és a megbeszélések alapján úgy látja, vannak olyan szövetségek, melyekben példa értékű munka folyik, ezekben már a következő olimpiára is jól láthatóan terveznek. A vízilabdát és a vívást említette, illetve az atlétikát a Zsivótzky Gyula Programjával. Hozzátette, hogy idén úszásban és kajak-kenuban akadtak intő jelek, de az elsődleges a szintteljesítés, kvótaszerzés volt.

A párizsi szerepléshez kapcsolódóan úgy fogalmazott, szerinte most olyan közeg veszi körül a sportolókat, amely révén egy gát át tud törni, ezt érezte a labdarúgó-válogatottnál, a férfi kézilabdázóknál, illetve vízilabdázóknál.

Fontosnak nevezte, hogy mekkora magyar sportolói küldöttség utazhat majd ki.

"Nekünk közelíteni kellene a 200 fő felé, és a létszámot nagyban meghatározza, hogy a csapatok hogyan szerepelnek. Nagyon szeretnénk a 200 főt megközelíteni, vagy elérni, vagy meghaladni a tokiói létszámot (175). Nagy örömünkre továbbra is versenyben vannak a csapatok" - utalt a női és férfi kézilabdázókra, a női kosárlabdázókra és vízilabdázókra.

Szóba került az úszó Milák Kristóf is, aki még mindig nem kezdte el a komoly felkészülést.

"Ami most folyik Kristóffal kapcsolatban, az biztosan nem használ a magyar sportnak. Van aki ezt mondja, van aki azt mondja, itt egyedül Milák Kristóf nem nyilatkozik, remélhetőleg készül. Ez az ő dolga, élsportoló, neki kell eldönteni, hogy készül vagy nem készül. Milák Kristóf egy nagy bajnok, mi mögötte állunk. A sajtóban való üzengetés szerintem nem egy jó történet, azt gondolom, hogy más országokban ez nem különösen divat. Én értem azt, hogy ennek hírértéke van, de a magyar sportnak nem használ, hogy beugrott a vízbe, vagy nem ugrott be a vízbe. Egyéni sportoló, nyert már olimpiát, világbajnokságot, pontosan tudja, mi kell neki ahhoz, hogy odaérjen. Ha nem fog, akkor nem fog" - szögezte le, hozzátéve, hogy egyéni sportban a siker és a kudarc is a sportolóé.

Gyulay Zsolt két éve irányítja a MOB-ot, s mint mondta, eseménydús volt ez az időszak, összegezni nem is volt lehetőség. Megválasztása után rögtön a pekingi téli olimpiára utazott és azóta is folyamatosan vannak teendők, közben pedig a tagság is átalakult. Gyulay 1989 óta MOB-tag, közben volt alelnök is.

"Pontosan tudtam, hogy zajlanak a dolgok. Természetesen az apparátust még nem irányítottam, illetve elnökként nem tevékenykedtem. Így sokkal jobban részese vagyok a mindennapoknak" - folytatta.

Jelezte, nemrég tért haza a Koreai Köztársaságból, a téli ifjúsági olimpiáról.

"Nekem mindig nagy élmény, akár európai ifjúsági olimpiai fesztiválról, akár ifjúsági olimpiáról beszélünk, mert itt találkoznak először a fiatalok a multisporteseménnyel, itt szurkolhatnak a magyar csapattal együtt, a másik sportágért szoríthatnak, találkoznak az olimpiai szimbólumokkal, az olimpiai családdal, és ez mindenkit megérint" - vélekedett.

Dél-Koreában - amint ezt megjegyezte - azt is láthatta, merre tart a világ sportja merre, mekkora erőforrásokat mozdít meg a sport. Úgy fogalmazott, hogy bár sokat hallja, hogy a magyar sport túlfinanszírozott, túl sokat költünk élsportra, más európai országokban is, és Európán kívül, főleg Ázsiában elképesztő, ami infrastruktúrában, odafigyelésben, fegyelemben, erőforrások mozgósításában megfigyelhető.

"Ezzel felvenni hosszú távon a versenyt egy ekkora nemzetnek óriási kihívás" - hangsúlyozta.

A párizsi olimpiát illetően emlékeztetett rá, hogy már többször voltak kint előkészíteni a terepet, tapasztalatokat, információkat gyűjteni, jó kapcsolatuk a nagykövetséggel, Habsburg György nagykövettel, ami azért fontos, mert sok magyar szurkoló kiutazása várható. Legutóbb az olimpiai faluban a szálláshelyeket választották ki, illetve azt vették számba, mi az, amire még szükség lesz. Ilyen a csapatiroda kialakítása, többek között a  regeneráló szoba, az orvosi szoba, a közösségi tér elrendezése.

vehir.hu
további cikkek
Párizs 2024: két reggeli meccse lesz a férfi és a női kéziválogatottnak is Párizs 2024 Párizs 2024: két reggeli meccse lesz a férfi és a női kéziválogatottnak is A magyar férfi és női kézilabda-válogatottnak is két olyan mérkőzése lesz a nyári, párizsi olimpia csoportkörében, ami reggel 9 órakor kezdődik. 2024. április 29. 11:21 Párizs 2024: lesz magyar bírópáros a kézilabdázóknál Párizs 2024 Párizs 2024: lesz magyar bírópáros a kézilabdázóknál A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) döntése értelmében magyar játékvezetői páros is közreműködik majd a párizsi olimpia kézilabdatornáján. 2024. április 25. 13:39 Párizs 2024: száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak Párizs 2024 Párizs 2024: száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet - mondta Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a MOB szerdai sajtótájékoztatóján, melyet száz nappal a párizsi olimpia megnyitója előtt tartottak. 2024. április 17. 14:32 Párizs 2024: Golovin örül, Rodríguez szerint nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket Párizs 2024 Párizs 2024: Golovin örül, Rodríguez szerint nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket A magyar női kézilabda-válogatottat vezető Golovin Vlagyimir örül, a férfi csapat szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez szerint viszont nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket a párizsi olimpia keddi csoportsorsolásán. 2024. április 16. 20:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.