Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bolti tolvaj és szabálytalankodó biciklis

2010. július 1. 2:10 // Forrás: rendőrség
Saját nadrágjára még két másikat is felhúzott a győri fiatalember. még szerkesztem

Három nadrágban próbált távozni

Az egyik veszprémi áruházban az eladó arra lett figyelmes, hogy a egy fiatalember két nadrággal ment be a próbafülkébe, de üres kézzel lépett ki onnan, a fogason pedig csak a vállfák lógtak. Jobban szemügyre véve a "vásárlót"   az eladónak feltűnt, hogy a ruházata az időjáráshoz képest vastag. Kiderült, hogy saját nadrágjára még két másikat is felhúzott, és éppen távozni készült az áruházból. A két ruházati termék összértéke meghaladja a 30 ezer forintot. A férfit előállították, ellene kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt indult büntetőeljárás, amelyet Győrben fognak lefolytatni. A Győri Rendőrkapitányságon már több hasonló bűncselekmény miatt folyik ellene eljárás.

Tilosba hajtott és nekiment egy autónak a kerékpáros

Súlyosan sérült egy kerékpárral közlekedő 63 éves veszprémi férfi június 29-én délelőtt. A helyi férfi a Behajtani tilos jelzőtáblát figyelmen kívül hagyva bekanyarodottt a Virág Benedek utcába. A Szabadság tér felől a Jókai utca felé hajtó kerékpáros haladási sebességét nem megfelelően választotta meg és egy útkanyarulatban nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személyautónak. A baleset során a 63 éves férfi súlyosan megsérült.

vehir.hu
további cikkek
A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.