Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hat gyilkosság, négy gyanúsított

2010. július 1. 0:28 // Forrás: MTI
Befejezte a rendőrség a romák elleni gyilkosságsorozat ügyében folytatott nyomozást - közölte a Bencze József országos rendőrfőkapitány.

A hírműsorban elhangzott az is, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) bűnszervezetben, több emberen elkövetett emberölés, rablás, lőfegyverrel visszaélés, valamint rongálás miatt mind a négy, előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben vádemelést javasol.

A négy gyanúsított közül hárman tettesek, egyikük bűnsegéd. A rendőrök szerint a DNS-vizsgálatok, a fegyverszakértői jelentések és az egymásra tett terhelő vallomások aggálytalanul bizonyítják a három tettes részvételét a gyilkosságokban.

Az MTI úgy tudja, a rendőrség várhatóan napokon belül megkezdi az iratok ismertetését a gyanúsítottakkal és védőikkel, és várhatóan augusztusban adják át az ügyészségnek.
Az NNI kilenc súlyos bűncselekmény ügyében folytat eljárást: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, valamint 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán támadtak romákra. Nagycsécsen és Tatárszentgyörgyön ketten-ketten vesztették életüket, a kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg.

A rendőrség a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozattal négy, 28 és 42 év közötti, Hajdú-Bihar megyei férfit gyanúsít, őket a kommandósok augusztus 21-re virradóra fogták el egy debreceni szórakozóhelyen.
 

vehir.hu
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.