A Százesztendős Kalendárium az alábbi jó tanáccsal emlékeztet bennünket január, vagy régi nevén Boldogasszony-havára:
A tágas föld színét zordon jég és hó födi,
Kényelmesebb ilyenkor faszánon utazni.
Hogy hideg ne ártson, vedd elő a bundát,
Hogy vad ne bántson, tarts magadnál puskát.
Persze nem minden januárban fedte hó a határt, és lehetett szánon utazni. 1836 januárjáról például azt jegyezték fel, hogy a megelőzővel együtt száraz, hideg és hó-nélküli volt. A szárazon tartott hideg egyébiránt vetéseinknek, valamint a’ szőlőnek is sokat ártott. A’ Balaton jege a’ legterhesebb szekereket is megbírja. A kedves ízű fogas-halászat derekasan folytatik, ’s piacainkon már naponként kaphatni e’ hal nemét.
Francsics Károly veszprémi borbélymester jegyezte fel a naplójába, hogy 1849. január elsején az idő gyönyörű fényes, kegyetlen hideg, a nap ragyogva kelt (fel) a felhőtlen égen, a lég meg se moccant. Január 3-án, Palotáról két szabadon bocsátott fogoly, nem tekintve sem a rettentő hideget, sem a kóválygó farkasok vissza nem ijesztették őket az éji utazástól, indultak és siettek Veszprém felé. 1855. év januárjáról pedig azt jegyezték fel a Magyarhoni Krónikákban, hogy a tél megfelelt nevének. Az elszaporodott farkasok több vidéken pusztítottak.
Bucsánszky Alajos 1880-ban kiadott keresztény képes naptára szerint, januárban – tapasztalás szerint – szép és állandó idő szokott faggyal következni: ha a délnyugoti szél éjszaknyugotira változik; ha keleti széllel apró hó esik; ha nyugot táján sűrű köd keletkezik. Rossz, általán langy idő következik: ha a kelet-éjszaki szél változik; ha a gödrök ködösök.
Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / BAHART Archívum
Régi feljegyzések szerint: 1186. januárjában a fák virágoztak, a madarak februárban tojtak és az almák dió nagyságúra nőttek. 1258. januárjában is virágoztak a fák, pünkösdkor arattak, és Jakab napkor szüreteltek; 1626 januárjában a pacsirták megszólaltak. 1787 januárjában szántanak, februárban a mezők virággal teljesek és március végén a szőlőgerezdek már láthatók.
Az első, Veszprém városára vonatkozó időjárási feljegyzéseket Kecsethy Márton veszprémi püspök naplójában találjuk; eszerint: 1546. január 26-án árvíz volt Veszprémben. Nagy valószínűséggel a Séd áradhatott meg, egy hirtelen hóolvadás következtében. Azt már Bolgár Mihálytól tudjuk, hogy 1765. év nagy hideggel kezdődött; sűrű ködös napok voltak gyakori betegedésekkel és halálozásokkal úgy, hogy volt nap mikor a betegek s halottak száma 78-ra is felrúgott. Már az hírlett Veszprémről, hogy itt is dühöng a pestis, de nem volt igaz. Hó nem volt, de annál gyakoribb volt a köd. A ki e napokban megbetegedett, nyomott lelkületű volt és lázas. Január 15-én oly hideg volt, hogy a hőmérő −16,2°C szállott le; a több napig tartó hidegben sokan fagytak meg; az igen magas hó miatt pedig nagy hiány volt a fában, mivel nem lehetett fuvarozni.
Fortepan / Karabélyos Péter
1830. január 28-án is rendkívül hideg volt; a hőmérő –23,8°C-ot, az északi oldalon pedig –26,9°C fokot mutatott a fagypont alatt. 1872. január 11-én pedig olyan szélvész és hózivatar dühöngött Veszprémben, hogy a postai közlekedést 4 napra megakasztotta, olvasható a Piarista Rendház História Domusában.
1856. január 20-án az alábbi olvasói levél jelent meg a Vasárnapi Újságban: Nagyvázsony, jan. 9. Különös természeti tünemény. Ezennel van szerencsém önt egy újságról tudósítani, mely, ha egyébért nem is, de rendkívülisége miatt minden esetre figyelmet érdemlő. Telünket ugyanis, mely múlt év december hó elején faggyal és hóval köszöntött be, folyó év január hó 6-án lanyha idő váltá fel, 6-án estve nyugat-felé többször ismételt villámlások voltak láthatók. 8-ika és 9-ike közti éjen pedig hatalmas mennydörgés rázta fel csendes álmából – a tél folytában tőle elszokott népet. Mely mennydörgés azonban csak egyszer volt hallható.
1865. január 8-án ugyancsak a Vasárnapi Újságban jelent meg az alábbi hír: Alig hogy a hideg bejegelte a Balatont, Balatonfő-Kajárnak, Kenessének, Vörösberénynek, Paloznaknak halász lakossága a még nem eléggé biztos jégtáblára lépett, dacára a folytonosan erősbödő, metszőn hideg északi szélnek, mely a gyenge jégnek összetörésével fenyegetőzött. S csakugyan össze is törte azt. A zalai partokról elszakadt a jég, megszakasztva a szárazzal való közlekedést, s benn a Balaton közepén óriási hosszúságú rés támadt, a ketté szakasztott jég táblái között több ölnyi vizet hagyván hátra. A halászok e két szakadás közt épen maradt nagy jégtáblán állottak. A bátrabbak, csakhamar a jég elszakadása után a vízbe ugrottak, s nagy bajjal bár, de mégis kihatoltak az északi partra. A habozókat befelé vitte a szél. A vörösberényi halászok közül bennszorult hét ember az esti órákban menekült ki a gallyai szőlőhegyeknél.
Fortepan / Mészáros Zoltán
Vihar, zivatar, szélcsend, fagyás, olvadás, eső, dara, hóesés, hideg és meleg, gyakran egészen váratlanul és hirtelen változó légnyomás, nehéz felhők s ismét ragyogó napsugár, sűrű köd és tiszta, derült idő – ily szeszélyes időjárás tette 1874. januárját hol az évszaknak megfelelő, hol pedig attól teljesen ellentétes természetű, s mindenesetre igen emlékezetes hónappá. 1-étől 13-ikáig méltán remélhettük, hogy a tél erélyesen fogja érvényesíteni öröklött jogait, csakis 6-án, melynek hajnalán pedig az egész hónapban legszigorúbb volt a hideg országszerte, tudott napközben a légmérő higanya kissé fölülemelkedni a fagyponton. Minden jel oda mutatott, hogy az igazi téli idő tartós leend. De a déli szél, mely az Alpok havas csúcsai fölött hozzánk repült, csakhamar más fordulatot adott a helyzetnek. Olvadásos idő állt be; a légmérő higanya majd mindennap jóval fölül állt a fagyponton, sőt 20-án egészen a 12,7 Celsius fokig emelkedett (+10,2°R.). A többnyire folytonosan uralkodó szélcsendet a 26 és 27-ik közti éjen orkánszerű vihar szakította félbe, mely ordítva dühöngött a levegőben. – Írta a Vasárnapi Újság 1874. február 8-án.
