„1848. december 25-én hétfői nap és Karácsony napja volt, s cudar hideg volt! Reggeli 6 óra előtt már peregtek a dobok. Nálunk szállásolt 700 újoncok valának továbbmenendők. Legalább százat lehetne számlálni, kik a szörnyű hideg dacára csak pőre gatyában s egyetlen ümögbe valának öltözve, sőt még néhányan mezítláb is találkoztak közöttük… Fegyver azonban már mindnyájóknak volt adva, de nem valamennyinek puska, hanem többnyire dárda, kiegyenesített kasza.” – Így kezdi Francsics Károly a naplójában a beszámolót 1848 ünnepi napjairól. Ő volt az a veszprémi borbélymester, aki egész életében nem tett többet, mint becsülettel végezte a hivatását a mai Óváros téren található műhelyében, mégis neki köszönhetjük, hogy ma úgy tudjuk felidézni a 19. század Veszprémét, hogy szinte látjuk magunk előtt az akkor élt embereket. Francsics ugyanis gondosan vezette naplóját, ami nem veszett el a borbélymester halála után sem.
Ezekből a már-már irodalmi magasságokba emelkedett sorokból most az 1848-1849-es évek fordulóját idézzük fel. Azokat az időket, amikor tombolt a szabadságharc a monarchiában és ebből Veszprém sem maradt ki.
Francsics Károly naplója mai kiadásban
A hideg karácsonyi napok további részében, amikor már az előbb részletezett módon vitték el a harcokba az újoncokat továbbra sem nyugodott meg a város. Francsics Károly elbeszélései mind a mai Óváros tér és Jókai utca – akkoriban Vásár tér és Hosszú utcza – történéseiről szóltak, lévén, hogy itt volt a Veszprémbe be- és kivezető utaknak a csomópontja, itt zajlott minden közéleti esemény, ami fontos volt a kor embereinek.
„December 30-án még több katonaság jött Veszprémbe, s folyvást jött egész nap; hanem úgy látszott, hogy másfelé meg mentek is, és oly sietve egyik csapat a másik után, hogy estére kelve már hírmondó sem maradt közülük a városunkban. Sokan a városi lakosok közül erősíték, hogy a Bakonyon át iszonyú ágyúzás hallható.”
December 31-én aztán történt valami, ami még inkább felrázta az akkor körülbelül 14 ezer lakost számláló Veszprémet.
Francsics már a hajnali óráktól leírja az aznap történeteket, amikor még pirkadati időben elkezdtek 8-10 fős csoportokba összeállni az emberek a téren, közben nagy mozgolódás volt a városházán is. Szerveződött a népfelkelés, ahogy megtudta a borbélymester az egyik arra járótól.
„Első alispánunk, a főszolgabíró és városbíró parancsai következtében minden polgárember – különösen háztulajdonosok – valaminémű fegyverrel, 7 órai harangszókor a vásártéren megjelenjen.” – állnak a sorokban.
„S mire lesz jó ez a népfelkelés? – tette fel naplója szerint a kérdést Francsics, amit meg is válaszolt neki egy veszprémi polgártársa: „Hát’szen jön az ellenség!”
Korabeli huszárviselet
Egy mai szemmel már érdekes korkép rajzolódik ki, amikor az „Ezt láttam Veszprémben” és „Veszprém Fórum” közösségi oldalak még úgy működtek, hogy az emberek az utcán szólították le egymást és így gyűjtötték össze az információikat a Veszprémben történetekről. Valójában egész hiteles módon, hiszen nem volt vaklárma az ellenség közeledte, Márkó felől valóban elindult Veszprém felé a császári hadsereg.
Francsics Károly a naplójában írtak szerint végig szkeptikus volt a népfelkeléssel, nem hitt abban, hogy néhány tucat egyszerű polgár megállíthatja azt a sereget, akinek az ágyúitól zengett a Bakony napokon keresztül.
Estére aztán szét is széledt a tömeg, ő pedig úgy zárja 1848 utolsó napját: „Hála Isten, hogy a népfelkelésből semmi nem lett!”
Január 1-jén viszont valóban megérkezett az ellenség. Francsics szokásához hűen a Várban a barátkolostorban ebédelt, ahol heves vita bontakozott ki, hogy valóban érkeznek-e a császári erők, vagy sem.
„Nekem jólesett ez a kis heves versengés, legalább kissé melegített, mert különben megfagytam volna ebben a kutya refektóriumban. Hogy nem tudják ilyen kegyetlen hideg napon becsületesebben befűteni; az embernek majdnem kanalán fagy meg a zsír.”
Aztán az egyik ember szólt az ebédelő társaságnak, hogy nézzenek ki az ablakon, mert a pápai úton már látszik az ellenség közeledte. Egyébként a mai Pápai utat már akkor is így nevezték, igaz, csak a közbeszédben, hivatalos utcanév helyett.
Régi kateszteri térkép Veszprémről
Francsics gyorsan megitta a kávéját és már rohant is haza Szofi nevű feleségéhez, hiszen „bármi is történjen velünk, ha talán még halnunk kellene is Sófi körében lehessek.”
Alig ért le a vigyázó toronyig – mai Tűztorony – már szemben találta magát a császári sereg elejével. Ágyúk, lovasok, gyalogos katonák százai meneteltek a várba, a zászlókon pedig az állt: „Békét hozunk híveinknek!” valamint „Éljen a Király!”
Francsics leírja, hogy néhány osztrák katona „vatyogott” kicsit magyarul, tőlük azt hallotta, hogy „Terék emper matyar, hitvány emper Kossut!” Egy ismerőse pedig pikírten megjegyezte, hogy „Szépen beköszöntött az új esztendő!”
A következő napokban az éjjelek csendesek voltak Francsics életében, annak ellenére, hogy a városban állomásozott az osztrák hadsereg. Viszont volt néhány veszprémi ember, akinek nem telt ilyen nyugodtan ez az időszak. Három férfit is kényszersorozott a labanc katonai patrol.
A Szőnyegi névre hallgató férfi bűne az volt, hogy amikor a kocsmából hazahajtották volna az italozókat, az visszaszólt a katonai vezetőnek, hogy „Talán ön csak a maga embereit érti, s hozzánk, polgárokhoz nem szólása!”
Ugyanilyen sorsra jutott egy hatvanéves paraszt és egy fiatal csizmadialegény. Az első az egyik estén vitatkozott össze a katonákkal, és mivel nem értették egymás nyelvét dulakodás alakult ki, ahol állítólag véletlenül elsült az egyik puska, megsebesítve a császári katonát. A csizmadialegényt pedig otthonából hurcolták el, szerencsétlen szerzett egy pisztolyt magának, amit gyertyafényben a műhelyében tisztítgatott, de mivel nem volt függöny az ablakon, az utcáról észrevették a katonák és elvitték magukkal a legényt. Francsics leírja, hogy sokáig beszédtéma volt a városban az elhurcolt férfiak ügye, akik viszont január 3-án „… alig szabadulnának meg, nem tekintve sem a rettentő hideget, sem a kóválygó farkasok vissza nem ijeszték őket az éji utazástól, megindultak és siettek Veszprém felé. Éjfél előtti 11 órakor szerencsésen haza is érkeztek.”
Francsics Károly szobra egykori borbélyműhelye előtt. Az EKF-nek köszönhetően több neves veszprémi is kapott élethű szobrot egykori háza előtt.
A későbbi napokban az osztrák sereg nagyrésze elhagyta a már bevett Veszprémet, Francsics és a többi veszprémi polgár pedig pletykákból értesült arról, hogy az országgyűlés Pestről átköltözött Debrecenbe, valamint hallani lehetett a folyamatosan érkező magyar, de ugyanúgy osztrák katonákról is, akik valahogy sosem értek Veszprémbe. „Annyi most az a sok e mondják, azt mondják, hogy az ember feje szinte kábult benne.”
A császári katonák aztán mégis megérkeztek újfent Veszprémbe, január 18-án már sárga-fekete zászlók lobogtak Veszprémben az utcákon pedig „sunnyogva járt minden hazafi, mintha lopott volna valamit, hallgatott, mintha orrát pöckölték volna fel.”
Így teltek el 1848 utolsó és 1849 első napjai Veszprémben. A császári erőket aztán áprilisban a forradalmárok kiszorították, június végén viszont végleg osztrák kézre került Veszprém.
Francsics Károly pedig a történelem viharaiban is, de tovább folytatta borbélyhivatását és írta naplóját.
