Hetvenöt évvel ezelőtt, március 8-án, nőnapon látta meg a napvilágot Sikos László, a veszprémi labdarúgás pótolhatatlan alakja. A Marcal-partról, Csögléről indulva Szombathelyen, a gépipari technikumban tanult, ott lett szerelmese a sportágnak is, amely máig körülöleli az életét.
Soha sem fogom feledni az első csapatom, amely akkori katonákból verbuválódott. A középpályán játszottam, imádtam minden percét. A Szombathelyi Dózsa színeiben versenyeztünk, de miután megkaptam a katonai behívómat, elsodort az élet későbbi otthonomba, Veszprémbe
– emlékezett vissza megkeresésünkre a szakember, aki idővel edzőként, sportvezetőként is letette a névjegyét a királynék városában. Együtt dolgozott mások mellett Balogh Károllyal, Kiss Jánossal, Somlai Sándorral, Bartalfi Károllyal és Gazsó Illéssel is.
Sikos László: Ha nincs a foci, talán már nem is élnék!
A veszprémi egyetemen 1974-ben indult egy edzői tanfolyam, amelyre több akkori barátommal karöltve beiratkoztam. Nem sokkal később Belső László kollégámmal már a vármegyei serdülő- és ifjúsági válogatott teljesítményéért feleltünk. Csodás időszak volt, már csak azért is, mert szintén abban az esztendőben ismerkedtem meg a feleségemmel, akivel 33 mesés évet tölthettem el.
A beszélgetés eme szakaszán Laci bácsi szeme egyről a kettőre könnybe borult. Elcsukló hanggal mesélte el, hogy 2008-ban, a nyugdíjazása évében egymást követve érték a tragédiák. Szeretett felesége mellett öccse, nagybátya és apósa is elhunyt. Ideje sem maradt búcsúznia szeretteitől.
Drága feleségemmel két gyermeknek is életet adtunk, mára már hét unokának örvendhetek. Akkor, abban a pillanatban viszont szinte az összes fény kialudt az életemben. Ha nincs a foci, talán már én sem élnék. Amikor a labda pattog, vagy épp pörög, elfedek mindent. Csak arra koncentrálok, hogy az adott gyermek, vagy felnőtt mire készül a pályán. Azóta is szinte minden időmet a sportnak áldozom.
Sikos László fontos láncszeme a vármegyei labdarúgásnak
Sikos László az elmúlt ötven évben fél tucat igazgatót kiszolgált a vármegyei szövetségnél. Véleménye szerint ez bizonyítja, ha nem is jól, de legalább rosszul sem végzi a munkáját. Napjainkban szövetségi ellenőrként tevékenykedik, nem feledve, hogy a versenybizottságnak is fontos láncszeme.
Templomba nem járok, de minden este szoktam imádkozni. Hiszek abban, hogy akiktől el kellet búcsúznom, egészen a mai napig kísérnek az utamon. Az unokáimmal töltött idő csakugyan feledteti a nehézségeket: értük érdemes igazán élni. Hetvenöt éves vagyok, de napról napra úgy járok dolgozni, mint pályafutásom kezdetén. Hiszek abban, hogy egy embernek sosem szabad hátradőlni!
Sótonyi Mónika önkormányzati képviselő mellett Sikos László és Kiss Balázs olimpiai bajnok kalapácsvető
A szaktekintély a veszprémi futsalcsapatnál csakugyan meghatározó pozíciót tölt be: egészen a klub 2011-es alakulása óta tagja az elnökségnek. A temérdeknyi munkát, amelyet hatalmas szívvel, nagy odaadással végez a városvezetőség a közelmúltban Veszprém város sportjáért-díjjal jutalmazta.
Két szót szeretnék hangsúlyozni: köszönöm szépen! Az elmúlt ötven évben mindig, minden pillanatban őszintén, a valódi önmagamat adva próbáltam tevékenykedni. Csak remélni merem, hogyha egyszer már nem leszek, szép emlékeket őrizhet rólam a vármegyei labdarúgás!
– zárta Laci bácsi, akinek munkásságát reményeink szerint még hosszú-hosszú évekig csodálhatjuk majd.
