Az ITT-MOST Egyesület szervezésében vitába lehetett bonyolódni élhető és élhetetlen mikró-és makró terekről, utcakultúráról, ízlésről és hagyományokról Marton Gábor és Vér Péter építészekkel és Ézsiás István szobrásszal. Elrettentő és jó példákat egyaránt felsorakoztattak a világból éppúgy, mint a Dózsa városrészből, s a beszélgetés jó gondolatindítónak bizonyult további fórumoknak, ahol megvitathatjuk épített környezetünk állapotát és saját felelősségünkkel is szembenézhetünk.
Egy lapra bárki felfirkanthatta, hogy mit fessen Szilvásy Nándor festőművész, s így születtek kék lovak s zebrák, pávák s mindenféle állatsereglet a veszprémi éjszakával körülölve egy óriási táblán, aminek későbbi sorsa az árverezés lett. Mint ahogyan annak is, amelyiket a kertben szorgoskodó csöppségek alkottak. Szólt a jazz meg a Rózsaszín Párduc összetéveszthetetlen dallama, felcsendült Bizet Carmenje, s a zenét is átitta az a játékosság, amivel a Daniel Speer Band tagjai jelmezekbe bújva, hol bikaként, hol nyomozóként masíroztak, bikaviadalt mímeltek s bolondoztak a közönséggel.
Mindenki közelről kívánta hallgatni és látni a gyűjtő Vass László és Hegyeshalmi László közös tárlatvezetését. A rendhagyó múzeumi óra ötvözte magában a művészettörténetet, kultúrpolitikát, a trendek alakulását is, kitekintve a nagyvilágra, és tudatosítva a jelenlévőkben azt, hogy az itt látható alkotók és műalkotások, nemcsak Magyarországon egyedülállóak.
Visszatérve a különböző színekben pompázó Dubniczay Palotához mindenki úgy érezhette, hogy egy mesekönyvbe csöppent. Szitakötők repkedtek az egyik homlokzaton, s mindenki a saját szemével láthatta miként lesz egyre cifrább a palota attól, hogy a Méhkas Dia Projekt lelkes alkotói „festették a fényt”. A roppant látványos performanszhoz a megfizethetetlen kreativitáson kívül valójában csak írásvetítők s a megfestettek fóliák kellettek.
Számos művész döntött úgy, hogy felajánl akár több munkát is az Utcazene Fesztivál büdzséjének megtámogatására. Többek közt ef Zámbó, Áfrány Gábor, Debreczeny Zoltán, Környei Ágota, Jáger István művekhez juthattak a szemfülesek barátságos áron. Érezhető volt, hogy nem bevett rutin, nincs hagyománya Veszprémben a licitálásnak, vagy a mecénási szerep nyílt színen vállalásának, vagy egyiknek sem, de a végére egészen belejött a közönség és 770 000 forint bevétellel zárta az estét az árverés. Aki későn látta át, hogy ez nem csak egy jó cél támogatása, hanem üzletnek sem utolsó, a most el nem kelt alkotásokra a fesztiválon még licitálhat.
