Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Jobbik is segít

2010. június 26. 5:00
Nem a rendőröket kellett-e volna a gátakra küldeni – vélekedik Forgó Gyula, a Jobbik veszprémi elnöke.

- A Jobbik alapvetően fontosnak tartja, hogy segítsen a rászorultaknak, jelen esetben az árvízkárosultaknak – kezdte meg sajtótájékoztatóját Forgó Gyula, a párt veszprémi elnöke. - A helyi szervezeteink már megkezdték az adományok gyűjtését, eddig Litéren, Sümegen és Pápán, most Veszprémben is. Úgy véljük, a vészhelyzet elrendelése megfelelő döntés volt, ám van néhány körülmény, amivel nem értünk egyet. Nem hisszük, hogy rendőröket kellet volna a gátakra küldeni, ugyanis nekik a saját munkájukkal kellett volna foglalkozniuk. Úgy véljük ez egy remek alkalom lett volna, hogy a honvédség extrém körülmények között gyakorlatozhasson, és egyben segítsen.


Orsik Márk és Forgó Gyula

- Ugyancsak segítő kezet nyújthattak volna a közmunka programban résztvevő emberek valamint a börtönbüntetésüket töltők. Utóbbiak közül 800-an ott voltak a gátakon, de biztos több önkéntes is lett volna. Az őrzésüket pedig megoldhatták volna a kirendelt katonák és rendőrök – mondta el Forgó Gyula, aki szerint a tájékoztatás sem volt korrekt.


Forgó Gyula

– A Jobbik úgy döntött, hogy az ott élő tagtársakat kérjük meg, mutassák meg kik az igazán rászorultak és közvetlenül nekik adjuk át a segélyeket. A gyűjtési időszaknak nem szabtunk határt, hisz az embereket ez nem érdekli, ők akkor adnak, amikor épp tudnak. Egy szállítmányt, amely háztartási eszközöket és bútorokat is szállít, a hétvégén indítunk, egy veszprémi Jobbikos tagtárs is elkíséri az úton.

A sajtótájékoztatón megszólalt Orsik Márk is, a Nemzet, Haza, Család Egyesület szóvivője, akik szintén segítenek a Jobbiknak az adománygyűjtésben.


Orsik Márk

Tiger Szabolcs
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.