Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Feledékeny vádlottak, eredménytelen szembesítések

2010. június 23. 12:22
Egyre zavartabbak a vádlottak, többen nem emlékeznek semmire és ellentmondásba kerülnek korábbi vallomásaikkal.

A Cozma-ügy tárgyalásának negyedik napján a tizedrendű vádlott, a szlovák állampolgárságú Katona Eugén tett vallomást. A csoportos garázdasággal vádolt, és korábban már kihallgatott Németh Győzőt, Raffael Jánost, Beéry Ivánt és Pál Gábort szembesítették - eredménytelenül.

Katona Eugén, a nyomozati szakaszban tett vallomásához tartotta magát, állítván, nem tudta, hogy születésnapot ünnepelnek Raffaelék házában, semmilyen erre utaló jelet nem észlelt, a Beéry-testvéreket korábbról pedig nem ismerte.

Nem emlékezett milyen sorrendben mentek be a szórakozóhelyre. Nemmel válaszolt a bírónő azon kérdésére, hallotta-e azt a kifejezést bárkitől is, hogy „itt ma vér fog folyni”. A később történtekről sem sokat tudott mondani, látta, hogy „a fehér pólós fekszik a földön”, s csak a másnapi hírekből szerzett tudomást, hogy Cozmát meggyilkolták. A Beéry Ivánnal történt szembesítése eredménytelen volt.

A tárgyalás első három napján kihallgatott vádlottak szembesítése kudarcba fulladt, nem csak egymással, hanem önmagukkal és korábbi vallomásaikkal is ellentmondásokba keveredtek, egyre gyakrabban „nem emlékeznek”, Beéry Iván még arra sem, amit az első tárgyalási napon határozottan állított.

Pál Gábor negyedrendű vádlott, aki pénteken számos részletre kiterjedő vallomást tett, ismét megerősítette, hogy Németh Győzőnél látott kést a benzinkúton, amit Németh tagad.

Jelenleg Karsai Henrich tizenegyedrendű és Kalányos Róbert Krisztián tizenkettedrendű vádlott kihallgatása folyik – mindketten megtagadták a vallomástételt. A bíró közel egy órája ismerteti a nyomozati szakaszakban tett vallomásokat.

Szausev Xénia
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.