Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egyéniben kíván nyerni

2010. június 23. 5:00
Szalay András – Csalódtam Debreczenyi Jánosban, amiért nem indult a választásokon független jelöltként.

Veszprém Megyei Jogú Város közgyűlése,  Szabaddemokrata frakciójának vezetőjét, dr. Szalay Andrást az önkormányzati választások kapcsán kérdeztük Debreczenyi Jánosról, Porga Gyuláról, esélyekről és saját terveiről.

- Debreczenyi János nyolc éven keresztül volt a frakciónk tagja és elmondhatom, jó viszony alakult ki közöttünk. Ez polgármesterré választása után is megmaradt, a közgyűlésben sosem az embert, hanem az ügyeket, döntéseket bíráltam. Például a város óriásivá duzzadt hitelállományát, amely politikai színtől függetlenül egy tény – véleményezi Debreczenyi János polgármesterségét. – A Fidesz-frakció ezekben az esetekben egy emberként zárkózott fel mögé, és védte meg. Ezek után teljesen megértem, hogy csalódott, mikor nem ő lett a Fidesz jelöltje. Részt vettem azon a sajtótájékoztatón, ahol bejelentette a döntést, hogy első kézből láthassam az álláspontját és meg kell mondjam, csalódtam benne. Elvártam volna, hogy mint igazi veszprémi, igazi lokálpatrióta elindul független jelöltként is.

- Porga Gyula jelöltségén ezzel szemben meglepődtem – mondja Szalay András. – A jobboldalról rengeteg név járt a pletykák szárnyán és úgy véltem ő egy jó realitás-érzékű politikus, aki nem megy bele belharcokba. Hisz jobb a biztos alpolgármesteri szék. Mint kiderült harcokról szó sem volt. Úgy vélem, Porga Gyula a Fidesz európai mércével mért liberális ágához tartozik és a felmerült lehetőségek közül a legjobb választás. Azzal természetesen számot kell vetnie, hogy az alpolgármesterként elkövetett hibákat vagy hiányosságokat kíméletlenül az orra alá fogják dörgölni a kampány során.


dr. Szalay András

- Becsülöm az emberi ambíciót valamint, hogy van bátorsága megpróbálni – nyilatkozik a jelen pillanatban ismert egyetlen másik jelöltről, Molnár Ernőről – de a jelen realitása, hogy valószínűleg az ajánlószelvények összegyűjtésére sem sikerül neki. Főként, ha hatályba lép a kilenc napos törvény, ennyi idő alatt csak profi szervezettségű pártoknak van esélye elérni a korábbinál is magasabb cédulaszámot. Egyébként ennek a jelölésnek van egy taktikai oldala, hisz a polgármester-jelölt magával húzza a többi képviselőjelöltet is.

- Sem a Szabad demokrata frakcióban, sem az SZDSZ-ben nincs még döntés arról, milyen formában és kik indulnak majd az önkormányzati választásokon. Mivel az SZDSZ országosan is az enyészeté lett, újra kell gondolnunk a stratégiáinkat. Én személy szerint egyéni képviselőként a Dózsavárosban indulok, amely remélem addigra egy egységes kerület lesz. A mandátumomat nem, mint SZDSZ-es, liberális, vagy szabaddemokrataként kívánom megszerezni, hanem mint egyszerű dózsavárosi lakos.

- Még az is előfordulhat, hogy öt polgármesterjelöltje is lesz a városnak – vélekedik az októberi esélyekről Szalay András. – A pártoknak elemi érdekük, hogy induljanak a polgármesteri székért, hisz ezzel a többi jelöltjüket is húzhatják. Az öt jelenlegi parlamenti párt biztosan indít valakit, ám szerintem, nem több, mint három szerzi meg a szükséges ajánlószelvényeket.

Tiger Szabolcs
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.