Nem vagyok nagy focirajongó. Hazudnék, ha azt mondanám, minden este rohanok haza, hogy megnézzem a sztárokat a Bundesligában vagy az egyéb rangadókat az európai élmezőnyben. Nem. Én a Bajnokok Ligáját is csak a döntőtől nézem, bár idén az sem volt egy nagy eresztés. Ha minden páros évben jön valami, valami nagy, ami odaültet a tévé, a kivetítő elé, az az Európa-bajnokság és a világbajnokság. A hazai fociról nem mondanék véleményt, mert nagyon rövid lenne…
Vártam a nagy csapatokat, akik mindent beleadva rohannak 90 percet, hogy minél közelebb kerüljenek ahhoz a díszes trófeához, mely a bolygónk legnemesebb kupája a sportágban. Komoly focikultúrával rendelkező csapatokat vártam, amelyek euró-milliókat ölnek egy-egy felkészülésre, hogy a formaidőzítés tökéletes legyen. Ehelyett kapom a korábbi világbajnokok vergődését, akik mintha csak fizikailag repültek volna Dél-Afrikába. Hihetetlen amit látok, illetve, amit nem látok. Nincs küzdeni akarás, nincs taktika, összevissza gurigázó, a kezdő körből ki sem lépő „profikat”. Látok viszont amatőrnek kikiáltott csapatokat, akik épphogy csak kijutottak a selejtező körből, most pedig világbajnokokat(?) vernek. Lelkesek, és nekik nem szent a nagy francia csapat, vagy éppen a legendás angolok. Nem a 6:3-ra hajtanak, nekik jó a döntetlen, nekik jó az egy pont, de hajtanak és a szívük viszi őket előre, ez elegendő, hogy a motiválatlan profikat megalázzák. A megye harmadosztályban jobb és pörgősebb meccseket játszanak, pusztán csak sörért.
Vártam a sztárokat, vártam, hogy C. Ronaldo Chuck Norrist megszégyenítő körbepörgő rúgással vágja a labdát a jobb felsőbe. Vártam, hogy W. Rooney mindenkit félrelökve támadja az ellen kapuját minimum 10 percenként, és vártam, hogy a nagyon nagy sztárok, akiket már-már Isteni magasságba emelnek a különböző világmárkák reklámjai, folyamatosan pompázzanak és rászolgáljanak a hírnevükre. Persze értem én, hogy nem összeszokott a csapat, nincsenek ott a megszokott előkészítő csapattársak. Igen, ebbe a csapatba nem euró-milliókért kell játszani, ebbe bele kell születni és kezdem azt hinni, hogy a címeres mezt már nem annyira megtisztelő érzés magukra húzni. Néhány kommentárból az is kitűnt, hogy jó néhány meghívott játékos nem vállalta a válogatott szereplést.
Vártam gólokat. Mint már írtam – szerintem – motiválatlan csapatok, magukat alulmúló sztárok nem képesek gólt rúgni, így ezt is csak várom. Rengeteg 0:0 után szinte felüdülés az 1:0. Gólátlagban messze alulmarad a korábbi viadalok átlagától.
Amit kaptam. Vuvuzelát minden mennyiségben. Az első meccset nem az elejétől néztem és lemaradtam egy fontos információról. El sem tudtam képzelni, hogy honnan jön ez a rengeteg méh vagy legalábbis a hangjuk. Aztán rájöttem, hogy a televízióból, egy pillanatra el is keseredtem, hogy új tévét kell venni. Majd megvilágosodtam, nem, nincsenek méhek, sem rossz tévék, hanem van biza hagyomány. Mert a vuvuzela hozzátartozik az afrikai focihoz, mint nálunk a búcsúhoz a láncos hinta. A FIFA meg csak annyit mond: fogadjuk el, hiába reklamálnak a játékosok, a tévések, hiába öli meg az állandó „zümmögés” a drukkolást a stadionban, nekünk el kell fogadni.
Kaptunk még humoristákból fociszakértővé előlépett kommentátorokat, szakértőket, emellett egyébként az MTV – szerintem – rendben van. Kaptunk még HD adást, meg vérprofi lassításokat, ami szintén rendben van. De…
… a vb-t még várom, remélem nem sokáig már.
