Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A speciális nevelési igényű gyerekek óvodai ellátásáért nyújt be indítványt az ellenzék

2023. október 31. 11:36
A speciális nevelési igényű gyerekek számának felmérését és ellátásuk megszervezését kezdeményezik a novemberi közgyűlésre benyújtott indítványukban az ellenzéki képviselők.

A kezdeményezésről kedden számolt be Hartmann Ferenc, az MSZP-LMP-Párbeszéd frakcióvezetője és Kovács Rajmund, a Függetlenek-Szakszervezet-Reformerek frakció képviselője.

Kovács Rajmund elmondta: a nemrég elfogadott ifjúsági koncepció fontos kihívásnak nevezi a speciális nevelési igényű gyerekek ellátását, ám ehhez kevés adat áll rendelkezésre, és nem megoldott a szolgáltatás, a gyerekek egy része Várpalotára jár óvodába. Mindezt a szakemberhiánnyal magyarázzák, a helyzetet pedig a koncepció maga is "égető problémának" nevezte, amit mielőbb orvosolni kell.

Hartmann Ferenc hozzátette: ennek a megoldásnak az első lépése, hogy felmérik a speciális támogatást igénylő valamint autista gyerekek pontos számát, megvizsgálják, hogy hol, milyen forrásból, milyen körülmények között lehetséges számukra a szolgáltatást biztosítani. Hartmann megjegyezte: öt óvodai csoportnyi gyerekről beszélünk, akik jelenleg Veszprémben nem jutnak hozzá ahhoz a színvonalú ellátáshoz, ami számukra is élhetőbbé tenné a várost.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Négy újabb Gripennel erősödik a Magyar Honvédség Négy újabb Gripennel erősödik a Magyar Honvédség A Honvédelmi Minisztérium közleményében azt írta, Magyarország megnövekedett külföldi szerepvállalása és a megváltozott biztonsági környezet miatt szükségessé vált a légierő harcászati repülő képességének továbbfejlesztése. ma 13:48 Hétfőn választ államfőt a parlament Hétfőn választ államfőt a parlament A köztársasági elnököt február 26-án választja meg az Országgyűlés - közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság pénteki ülését követően a Facebookon. ma 13:01 A show-nak vége, jöhet egy régi-új korszak Hétvezér A show-nak vége, jöhet egy régi-új korszak Novák Katalin lemondásával elvesztett valamit a politikai közélet, amit Sulyok Tamás valószínűleg sosem fog tudni pótolni. Cserébe ő képes adni valamit, amit viszont Novák nem tudott volna. Sólyom László szellemisége újra bejárhatja a Sándor-palota termeit, miközben a politikai show-tól elbúcsúzhatunk. Véleménycikk a csütörtöki balatonalmádi bejelentésről. ma 14:17 Példaértékű és áldozatkész munkájukért díjazták az ápolókat közélet Példaértékű és áldozatkész munkájukért díjazták az ápolókat 2014 óta hivatalosan is február 19. a magyar ápolók napja, annak emlékére, hogy ezen a napon született Magyarország első főápolója, a hazai ápolás fejlődésének kiemelkedő alakja, Kossuth Zsuzsanna. A jeles nap alkalmából a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház egy rövid ünnepség keretei közt köszöntötte egészségügyi szakdolgozóit és ismerte el mindennapos áldozatos munkájukat.   ma 11:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.