Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hetekre kidőlt a magyar válogatott labdarúgó

2023. október 28. 20:27 // Forrás: MTI
Az SC Freiburg szombati közlése szerint "a következő hetekben" nem állhat a csapat rendelkezésére Sallai Roland, aki csütörtökön a labdarúgó Európa-liga topolyai mérkőzésén sérült meg. Édesapja, Sallai Tibor szerint három hét kihagyással lehet számolni.

A magyar válogatott támadó kezdőként lépett pályára a vendégeknél Topolyán, de csak bő húsz percet játszott. Egy jobbról érkező szabadrúgásnál a hosszú oldalon a kapu mellé fejelt, majd túlfutott az alapvonalon és a bal combját fájlalta, azután pedig le is kellett cserélni.

Ő maga a német csapat 3-1-es győzelmével zárult találkozó után az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott, reméli, hogy "nem túl súlyos" a sérülése.    

"Elindultam sprintben és éreztem, hogy beszúrt az egyik lépésnél. Remélem, nem túl súlyos" - elevenítette fel a történteket.

Fotó: SC Freiburg FacebookFotó: SC Freiburg Facebook

Edzője, Christian Streich is izomsérülésről beszélt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a csapatorvosra hivatkozva és négyhetes kihagyást prognosztizált. A klub szombaton a Facebook-oldalán közölte, hogy izomszakadás történt, és "a következő hetekben" nem léphet pályára Sallai.

Sallai Tibor az M1-nek azt mondta, hogy a sérülés "három hét kiesést jelent körülbelül, ami veszélyezteti a válogatott szereplést is".

"A profi világban sajnos ez előfordul. Mondjuk, Roland már annyira megerősödött, hogy ezt tudja kezelni. Biztos vagyok benne, hogy azért kellemetlenül érintette ez a sérülés, mert jó formában volt, meg van" - mondta, hozzátéve: biztos benne, hogy lelkileg is kicsit zavarja a sérülés, mert szereti ezt a sportot és imád játszani.    

A magyar válogatott - amely a G csoportban az élen áll az Európa-bajnoki selejtezőben - legközelebb november 16-án lép pályára a bolgárok ellen Szófiában, majd 19-én zárja a sorozatot itthon a montenegróiakkal szemben.

vehir.hu
további cikkek
Nemzetek Ligája: február 17-én indul a jegyértékesítés a törökök elleni hazai találkozóra magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája: február 17-én indul a jegyértékesítés a törökök elleni hazai találkozóra Február 17-én 10 órától lehet jegyet vásárolni a magyar labdarúgó-válogatott márciusi, Törökország elleni Nemzetek Ligája-osztályozójának hazai mérkőzésére. 2025. február 5. 9:55 Marco Rossi: megvan a lehetőségünk, hogy sikerrel járjunk a törökök ellen magyar labdarúgó-válogatott Marco Rossi: megvan a lehetőségünk, hogy sikerrel járjunk a törökök ellen Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapatának megvan a lehetősége arra, hogy sikerrel vegye a Törökország elleni osztályozós párharcot márciusban a Nemzetek Ligájában. 2025. január 30. 10:10 Magyar válogatott: Svédország és Azerbajdzsán lesz az ellenfél júniusban magyar labdarúgó-válogatott Magyar válogatott: Svédország és Azerbajdzsán lesz az ellenfél júniusban Júniusban két felkészülési mérkőzést játszik a magyar labdarúgó-válogatott, az elsőt hazai pályán Svédország, míg a másodikat Azerbajdzsán ellen idegenben. Ezzel teljes a nemzeti együttes idei programja. 2025. január 22. 15:02 Előre a négy évtizedes álomért! jegyzet Előre a négy évtizedes álomért! Idén ősszel ismét nekiveselkedik a soron következő világbajnoki selejtezősorozatnak a magyar labdarúgó-válogatott. A cél, hogy a korábbi kétszeres ezüstérmes (1938, 1954) nemzeti együttes negyven év után ismét ott lehessen a sportág legfontosabb seregszemléjén. 2025. január 2. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.