Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy millió dollár Lennon kéziratáért

2010. június 19. 10:10
Egymillió dollárért talált gazdára egy Beatles-dal John Lennon által kézzel írt szövege pénteken New Yorkban.

Az ismeretlen vásárló a Sotheby's aukciós ház árverésén fizette ki a különlegességért a 223 millió forintnyi összeget. Az értékes relikvia egy mindkét oldalon Lennon egyenetlen kézírásával teleírt cetli, amelyen az 1967-es A Day In The Life című dal szövege olvasható. A harminc éve megölt zenész egyes szavakat áthúzott, másokat kiemelt. A papír a Sotheby's szerint Mal Evans tulajdonában volt, aki kidobó emberből lett a Beatles turnémenedzsere. A brit férfit 1976-ban lőtték le, amikor Los Angelesben, feltehetően drog hatása alatt légpuskával rendőrökre lőtt.

Az A Day In The Life című dal 1976-ban a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band című legendás albumon jelent meg. Akkoriban a The New York Times úgy írt a szerzeményről, mint Lennon és McCartney egyik legfontosabb műve.

 

A dal ugyanis sok Beatles-klasszikushoz hasonlóan John Lennon és Paul McCartney közös munkája. Míg McCartney elsősorban hétköznapibb témákkal foglalkozott, Lennon szövegei inkább filozofikusabbak voltak.

vehir.hu
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.