Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Áremelési moratórium

2010. június 19. 0:16 // Forrás: hvg
Hatósági ára lesz a gáznak és áramnak, így garantálja a kormány, hogy ne kelljen többet fizetni az energiáért – legalábbis a választásokig.

„Ideiglenes árstopot rendelünk el, mert attól tartottunk, hogy a szolgáltatók, szándékunkat megsejtve, júliusban nem kívánatos mértékű áremelést jelentenek be” – indokolta  az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén Rogán Antal. A fideszes képviselő, bizottsági elnökként, rögvest be is nyújtotta azt a törvénymódosító javaslatot, amely a nemzeti fejlesztési minisztert ruházza fel a lakossági gáz és áram tarifája megállapításának jogával.

A példátlan sietségre azért volt szükség, mert a régi rend szerint a júliustól aktuális áremelés mértékéről a szolgáltatók által benyújtott javaslat alapján még ezen a héten határoznia kellett volna a Magyar Energiahivatalnak.

Néhány hete még valóban 15-20 százalékos júliusi gázáremelést jeleztek előre az egyetemes – korábban közüzeminek nevezett – szolgáltatók, amit egyrészt az importár emelkedésével, másrészt a dollár erősödésével indokoltak. A villamosenergia-szolgáltatók ezzel egy időben 2–10 százalék közötti árcsökkentést valószínűsítettek.

vehir.hu
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.