Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. június 16. Jusztin
Veszprém
19°C
2024. június 16. Jusztin
Veszprém
19°C

Újabb győzelemmel az Eb-részvétel küszöbén a magyarok

2023. október 14. 22:44 // Forrás: MTI
A csoportjában éllovas magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte szombaton a vendég szerb csapatot Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, így ha kedden Litvániában is begyűjti a három pontot, akkor kijut a jövő évi németországi kontinenstornára.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese Varga Barnabás találatával 21 perc után szerzett vezetést, majd Strahinja Pavlovic fejesével a 33. percben egyenlítettek a vendégek, akik nem örülhettek sokáig, mert egy perccel később Sallai Roland bombagóljával ismét a hazaiaknál volt az előny. A második félidő is élvezetes futballt hozott, de gólt nem, így a magyarok három ponttal elhúztak a második szerbektől és öttel a harmadik montenegróiaktól.    

Az immár kilenc mérkőzés óta veretlen nemzeti együttes a mostani sikernek köszönhetően kedden Kaunasban már úgy lép pályára, hogy ha legyőzi Litvániát, akkor bebiztosítja sorozatban harmadik Eb-részvételét, és az 1986-os világbajnokság óta először egyenes ágon, pótselejtező nélkül jut ki egy világversenyre.
    

Eb-selejtező, G csoport, 7. forduló:
Magyarország-Szerbia 2-1 (2-1)
Puskás Aréna, 58 215 néző, v.: Francois Letexier (francia)
Magyarország: Dibusz - Fiola (Botka, 74.), Lang, Szalai A. - Nego (Bolla, 62.), Nagy Á., Styles (Kalmár, 62.), Kerkez - Sallai (Kata, 74.), Szoboszlai - Varga B. (Ádám, 84.)
Szerbia: V. Milinkovic-Savic - Erakovic (Tadic, a szünetben), Milenkovic, Pavlovic - Zivkovic (Radonjic, 75.), Gudelj, S. Milinkovic-Savic, Terzic (Kostic, a szünetben) - Lukic (Ratkov, 84.), Mitrovic, Gacinovic (Djuricic, 67.)
gólszerzők: Varga B. (21.), Sallai (34.), illetve Pavlovic (33.)
sárga lap: Varga B. (78.), Botka (93.), Kalmár (94., lefújás után), illetve Milenkovic (77.)
kiállítva: Kalmár (a lefújás után)

Magyar gólöröm a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők hetedik fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország - Szerbia mérkőzésen a Puskás Arénában 2023. október 14-én. MTI/Kovács Tamás Magyar gólöröm a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők hetedik fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország - Szerbia mérkőzésen a Puskás Arénában 2023. október 14-én. MTI/Kovács Tamás

I. félidő:
21. perc:
Sallai indította a jobb szélen Negót, aki betört a büntetőterületre, majd középre gurított Varga Barnabáshoz, a ferencvárosi támadó pedig közelről a jobb alsó sarokba lőtt (1-0).
33. perc: jobb oldali szerb szöglet után Pavlovic csúsztatott a jobb alsó sarokba (1-1).
34. perc: Nego a középkezdés után indult meg a jobb oldalon, Sallaihoz emelt, aki egy pattanás után 20 méterről a jobb felső sarokba bombázott (2-1).

Telt ház és fantasztikus hangulat fogadta a kivonuló csapatokat. A magyar szurkolók az egyik kapu mögötti részt mind a három szinten piros-fehér-zöldbe borították, emellett felhúzták Rózsa Sándor arcképét és a híres betyár egyik mondásával üzentek a válogatottnak: "ha mindönki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkó mindön úgy lösz, ahogy lönni köll".    

Az első öt percben egyértelműen Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai voltak kezdeményezőbbek, a hazai csapat támadólag lépett fel, próbálta irányítani a játékot, de később kiegyenlítetté vált a találkozó és többnyire a két büntetőterület között zajlott a játék. Az első igazán veszélyes akciót negyedóra elteltével a szerbek vezették, a magyar ellentámadásnál pedig Szoboszlai csinált bolondot a védőjéből, azonban Nego 16 méteres lövését blokkolták. A szögletből aztán ismét a vendégek vittek végig egy gyors kontrát, két támadó vezette a labdát egy magyar védőre, de végül Dibusz lefülelte Zivkovic kulcspasszát. Amit a szerbek nem tudtak gólra váltani, azt néhány perccel később a magyarok igen: Nego passza pontos volt, Varga Barnabás pedig ebben az idényben 19. alkalommal talált be. A góltól még jobban felbátorodott a magyar csapat, amely ebben a periódusban uralta a játékot, volt is néhány ígéretes akciója, de nem sikerült növelnie az előnyét. Bár a vendégek kissé váratlanul szögletből egyenlítettek, örömük alig egy percig tartott, mert Sallai bombagólja visszaállította a két csapat közti egygólos különbséget. A szünetig hátralévő bő tíz percben többet volt a labda a szerbeknél, de ismét mezőnyjátékkal telt az idő komoly helyzet nélkül.    

Térfélcserét követően hatalmas lendülettel vetették magukat a küzdelembe a szerbek, akik beszorították a magyar csapatot. A fölényük kétszer is góllá érett, de mindkét találatot érvénytelenítette a bíró les miatt, így a hazaiak megúszták az első tíz percet, utána pedig kiszabadultak a szorításból. Bár a folytatásban is többet birtokolták a labdát a vendégek, fölényük korántsem volt már annyira nyomasztó, sőt, a veszélyes magyar kontrák egyikének végén Varga Barnabás a keresztlécre fejelte a labdát. Az ismét megélénkülő mérkőzésen a szerbek is közel kerültek az egyenlítéshez, ugyanis egy támadáson belül Tadic és Pavlovic is a bal kapufát találta telibe. A lüktető és élvezetes csata Bolla ziccerével folytatódott, de Sallai remek passza után a Servette futballistája eltévesztette a bal alsó sarkot. Az utolsó negyedórában a nemzeti együttes már próbálta tördelni a játékot, hogy megőrizze minimális előnyét a lefújásig, de ha lehetősége volt, ugyanúgy támadásba lendült, ezekben pedig nagyobb veszély volt, mint a szerb akciókban. A hatperces hosszabbításban kissé beszorult a magyar válogatott, de kivédekezte a hátralévő időt, így az Eb-részvétel kiharcolásának küszöbére ért.    

A lefújás pillanatában a két csapat játékosai még összeakaszkodtak - Kalmár második sárgával piros lapot is kapott -, de miután szétválasztották a feleket, a magyar futballisták és a szurkolók érezhetően már-már a kijutást ünnepelték együtt.

A csoport állása:
1. MAGYARORSZÁG 5  4  1  -   9- 2 13 pont
2. Szerbia      6  3  1  2  10- 6 10
3. Montenegró   5  2  2  1   5- 5  8
5. Litvánia     6  1  2  3   6-10  5
4. Bulgária     6  -  2  4   3-10  2

vehir.hu
további cikkek
Megérdemelt és egyértelmű svájci sikerről írnak a német napilapok EURO-2024 Megérdemelt és egyértelmű svájci sikerről írnak a német napilapok A német napilapok megérdemeltnek és egyértelműnek nevezték azt a 3-1-es győzelmet, amelyet a svájci labdarúgó-válogatott aratott szombaton Kölnben a magyarok felett a németországi Európa-bajnokság A csoportjának első fordulójában. ma 10:00 Nagy Ádám: „tökösebb” játékra van szükség EURO-2024 Nagy Ádám: „tökösebb” játékra van szükség Nagy Ádám, a németországi Európa-bajnokságon szombaton vereséggel rajtoló magyar labdarúgó-válogatott középpályása szerint „tökösebb” játékra van szükség az együttestől, amelynek tagjai dühösek és csalódottak, de tudják, hogy csak magukat okolhatják a Svájccal szemben 3-1-re elbukott találkozón történtek miatt. tegnap 20:49 Rossi magára vállalta a felelősséget a vereségért EURO-2024 Rossi magára vállalta a felelősséget a vereségért Marco Rossi szövetségi kapitány magára vállalta a magyar labdarúgó-válogatott svájci csapattól elszenvedett 3-1-es vereségének felelősségét az Európa-bajnokság szombati napján. tegnap 19:58 Svájctól elszenvedett vereséggel rajtoltak a magyarok EURO-2024 Svájctól elszenvedett vereséggel rajtoltak a magyarok A gyenge első félidei produkció miatt a magyar labdarúgó-válogatott 3-1-es vereséget szenvedett szombaton a svájci csapattól a németországi Európa-bajnokság A csoportjának kölni mérkőzésén, a nyitófordulóban. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.