Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 11. Árpád
Veszprém
6°C
2023. december 11. Árpád
Veszprém
6°C

Jubileumot jubileumra halmoz a Veszprémi Szemle

2023. szeptember 23. 12:01
Pénteken mutatták be a helytörténeti folyóirat legfrissebb számát.

A megyei könyvtárban megrendezett bemutatón Brányi Mária alpolgármester hívta fel a figyelmet a többszörös jubileumra, hiszen az idén 25 éves lap 70. számát adták ki. (Földesi Ferenc főszerkesztő erre még rátett egy lapáttal: ez volt ugyanis a hatvanadik alkalom, amikor helytörténeti előadással kötötték egybe a Szemle bemutatóját.)

A lap tartalmából szemezgetve Brányi Mária megjegyezte: az, hogy egy újság ilyen hosszú időn keresztül képes megszólítani az olvasókat, annak köszönhető, hogy – bár a múltat dolgozza fel – a jelen emberét érintő kérdésekről szól. Az alpolgármester néhány ilyen témát ki is emelt az aktuális számból: a Cholnoky család emlékezete ma különösen aktuális, hiszen az Európa Kulturális Fővárosa év kapcsán fókuszba került a família öröksége; noha – jegyezte meg Brányi – a kultuszuk koránt sem újkeletű: Géczi János már 1993-ban jelentetett meg írást, melyben a Cholnokyakkal foglalkozott.

De szintén aktuális az Egry József munkásságát taglaló írás is, hiszen a művésznek nagy lélegzetvételű kiállítása látható a Laczkó Dezső Múzeumban. És szomorú, de aktuális a nyáron elhunyt Strenner Józsefről megemlékező nekrológ is, hiszen olyan személyiséget vesztett a város, akit nemcsak a ma embere ismer, de akit évtizedek múltán is emlegetnek majd a veszprémiek.

A már említett helytörténeti előadást Rybár Olivér prezentálta, aki a Cholnoky család történetét mutatta be. 

Kapcsolódó cikk
Nem ismerünk még egy ilyen alkotó családot, mint a Cholnoky
Soha nem látott részletességgel dolgozta fel a Cholnoky család történetét Rybár Olivér. A kutatásait összefoglaló kötetet pénteken mutatták be a Laczkó Dezső Múzeumban.
vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
A Veszprémi Szemle már maga is egy csipetnyi történelem A Veszprémi Szemle már maga is egy csipetnyi történelem Konferenciával ünnepelték a Veszprémi Szemle helytörténeti folyóirat fennállásának harmincadik évfordulóját pénteken a múzeumban. 2023. november 25. 11:44 Bemutatták a Veszprémi Szemle legújabb számát kultúra Bemutatták a Veszprémi Szemle legújabb számát Péntek délután a rekkenő hőség ellenére is megtelt az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy-terme. A Veszprémi Szemle várostörténeti folyóirat hatvankilencedik számát mutatták be. 2023. június 24. 22:42 Veszprémi honvéd volt Petőfi Sándor öccse helytörténet Veszprémi honvéd volt Petőfi Sándor öccse Azt minden bizonnyal sokan tudják, hogy Petőfi Sándor 1848 márciusában, néhány nappal a forradalom kitörése előtt Veszprémben tartózkodott – látogatása emlékét dombormű őrzi a Mackó cukrászda falán – arról azonban talán kevesebben tudnak, hogy látogatása oka István öccse volt, aki a környéken élt, és a szabadságharcban is a veszprémi honvéd zászlóaljban vett részt. 2023. március 21. 18:38 Bemutatták az idei utolsó Veszprémi Szemlét történelem Bemutatták az idei utolsó Veszprémi Szemlét Bemutatták a Veszprémi Szemle várostörténeti folyóirat idei utolsó, összességében a 67. számát. Az írások között időkapszulákról, egy elveszett középkori templomról és a Vár felújításáról is vannak cikkek. 2022. december 17. 15:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.