Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Navracsics: Welcome to the club!

2010. június 14. 16:40 // Forrás: mno.hu
A parlament hétfői ülésén a szocialisták folytatták dörgölőzve elhatárolódó ellenzéki taktikájukat - az LMP is beindult.

Június 29-ére és 30-ra tűzte ki a házelnök az államfőválasztás időpontját – erősítette meg Schmitt Pál hétfőn a parlamentben, ahol a Biszku-film bemutatójának betiltásáról, a magánnyugdíj-pénztárak rendszeréről, a honvédségi tartalékos erők ismételt felállításáról is beszéltek a képviselők napirend előtt.

Lendvai Ildikó győzze meg Biszku Bélát

L. Simon László a Biszku Béláról szóló film betiltása miatt emelt szót napirend előtt és közölte, hogy a történtek miatt keddre kezdeményezi az Országgyűlés kulturális bizottsága rendkívüli ülésének összehívását. Elmondta: az Uránia mozi vezetése Biszku lányának fenyegetésére vette le programjáról a filmet, a bemutató azonban nem marad el, egy presszóban le fogják vetíteni. Felidézte, hogy Biszku Béla az 1956 utáni véres megtorlások egyik irányítója volt, aki húsz évvel a történtek után is azt mondta, Nagy Imre megérdemli sorsát, s több fizikai megsemmisítést követelt. Vétkesek közt cinkos, aki néma – mondta, mindenki segítségét kérve a film bemutatása érdekében, külön kiemelve a szocialistákat és Lendvai Ildikót. Itt az idő eldönteni, hogy a forradalom vagy az ellenforradalom mentén gondolkodnak-e a szabadságról – tette hozzá, és azt kérte, a szocialisták győzzék meg Biszku Bélát és családját, ne akadályozzák a film bemutatását.

Hegedűs Tamás jobbikos képviselő közölte: a magánnyugdíj-pénztárak teljes felülvizsgálatára tesznek javaslatot, a mostani rendszer ugyanis szerintük az elmúlt másfél évtized legnagyobb „makrogazdasági szélhámossága”.


Matolcsy György

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter válaszában kifejtette: évente 600 milliárdjába kerül a büdzsének a rendszer finanszírozása, ebből 370 milliárd a magánnyugdíjrendszeré. Ha a jelenlegi rendszert az unió módosítaná, csökkenhetne az államháztartási deficit 3,8-ról 2,3 százalékra; ez kívánatos irány – mondta, hozzátéve: a magyar kormány az unióval közösen európai megoldást fog követni.

Működőképessé tennék a demokráciát

Schiffer András (LMP) felszólalásában kritizálta az alkotmánybírák, valamint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tisztségviselői jelölésének tervét, illetve a Fidesz médiacsomagját.

Navracsics Tibor azt mondta: a választások előtt hallotta már ezeket az érveket, ezeket mondják húsz éve, változó felállásban. „Engedje meg, hogy a magyar alkotmányosság tiszteletben tartásával működőképessé tegyük a demokráciát, lesz kisebb parlament, önkormányzati testületek, működőképes Alkotmánybíróság és ÁSZ” – közölte.

Navracsics: Az MSZP-ben elnökválasztási kampány van

Mesterházy Attila szerint demokratikus keretek közötti egypártrendszert akar kiépíteni a Fidesz. Navracsics Tibor válaszában kiemelte: megérti,hogy az MSZP-ben elnökválasztási kampány van, de ezt nem a parlamentben kellene lefolytatni. Felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc exminiszterelnök azt mondta, szeretné, ha olyan lenne az ország, mint ő, és hogy a Gyurcsány-kormány nem vett figyelembe egyetlen ellenzéki javaslatot sem.


Navracsics Tibor

Akkor nem szólalt fel Mesterházy Attila egyszer sem, amikor gumilövedékkel lőttek békés tüntetőkre, amikor a gyülekezési szabadság csorbát szenvedett – folytatta. Mint mondta, megérti, hogy a politikusnak mindenről az egypártrendszer jut eszébe, de szokjon hozzá, hogy itt parlamenti demokrácia, többpártrendszer van, „Welcome to the club!” – zárta felszólalását Navracsics Tibor.

vehir.hu
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.