Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közüzemi sportnap - sörrel és mozgással

2010. június 14. 15:09
Csapatversenyek, céllövészet, malacsült és babgulyás – a kánikula ellenére igazán hangulatosra sikeredett a cég sportnapja.

Rekkenő hőségben a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. (VKSZ) csaknem háromszáz dolgozója sportnapra gyülekezett a veszprémi Honvéd- Schönhercz sportpályán. Mindenki jól érezte magát, szórakoztak, kikapcsolódtak, ettek, ittak.

Ahogyan Göttlinger László, a VKSZ vezérigazgatója vallja, szükség van ilyen jellegű rendezvényre, hiszen mindenki vágyik egy kis kikapcsolódásra. Nem csak a családias hangulat miatt érdemes évente legalább egyszer együtt szórakozni.


Göttlinger László

- Szükség van arra, hogy a munkatársak közvetlenül, kötetlen hangulatban is ismerkedjenek, barátkozzanak, beszélgessenek. A játék pedig nemcsak szórakozási lehetőséget, kínál, hanem a csapatszellemet is erősíti – magyarázta az igazgató, akitől megtudtuk,  ez már a hatodik ilyen jellegű rendezvényük.

Volt, aki lelkesen küzdött a különféle sportágakban, de akadtak, akik csupán a korlátnak dőlve, magas fa hűs árnyékában szemlélődtek.

Nagy Ferenc hét éve a cég munkatársa, de most kénytelen volt kimaradni a mulatságból: szalagszakadás miatt pedig még focizni sem mert, de ennek ellenére, mint mondta, „igazán jól” érezte magát.


Működött az üzemi konyha és az ínycsiklandó illatok hamar összeterelték a csapatot, nem is szólva a délutáni sörözésről. Babgulyás, túros-és meggyes rétes, tánc és zene zárta a hangulatos napot.

Szausev Xénia
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.