Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Fidesz Porga Gyulát jelöli polgármesternek

2010. június 13. 11:11 // Forrás: FIDESZ
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség veszprémi szervezete az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Országos Választmánya 2010. május 28-i ülésén - az önkormányzati választásokra való felkészülés keretén belül - úgy határozott, hogy a Szövetség által támogatott polgármester-jelöltek személyére a helyi szervezetek június 14-ig tehetnek javaslatot az Önkormányzati Választási Egyeztető Bizottság számára, amely jóváhagyás után az Országos Választmány Elnöksége elé terjeszti határozatát a végső, június 29-i döntés meghozatalára.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának döntése értelmében a veszprémi szervezet 2010. június 12-ére hívta össze polgármester-jelölő közgyűlését, ahol a tagság egyöntetűen támogatta a városi elnökség által Porga Gyula személyére tett javaslatot.

A képviselők jelölésének, valamint a pártlista összeállításának határideje 2010. június 29., ezt követően az Országos Választmány július 6-i ülésén hozza meg végleges döntését az önkormányzati képviselő-jelöltekkel kapcsolatban.
A 2010. évi önkormányzati választásokkal kapcsolatos további döntésekről közleményben fogja a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség veszprémi szervezete értesíteni a város közvéleményét.

Veszprém, 2010. június 12.

Mihalovics Péter
alelnök
Fidesz Veszprém

 

Porga Gyula veszprémi alpolgármester a jelöléssel kapcsolatosan rövid nyilatkozatot juttatott el szerkesztőségünkbe.

Megtiszteltetéssel tölt el, hogy a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség veszprémi szervezetének tagsága ilyen erős támogatásról adott tanúbizonyságot személyemet érintő polgármester-jelölő közgyűlésünkön. Az elmúlt közel két évtizedben számos közös megpróbáltatáson, választási küzdelmen, kudarcokon és győzelmeken keresztül több tucat barátra leltem a Fidesz városi tagságának soraiból.
Tudom, hogy ennek a megelőlegezett bizalomnak súlya van. A Fidesz Országos Választmányának döntését követően a  bizalom súlyához méltó alázattal és tisztességgel kívánok helytállni a polgármester-jelölti munkában és a választási megmérettetésben.

 

Veszprém, 2010. június 12.

 

Porga Gyula
polgármester-jelölt

 

vehir.hu
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.