Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 11. Árpád
Veszprém
6°C
2023. december 11. Árpád
Veszprém
6°C

A boldogság évadát nyitotta meg a Veszprémi Petőfi Színház

2023. augusztus 25. 11:47
A 2023/24-es színházi évad a boldogság jelzőt kapta, szerda délután hivatalosan és ünnepélyesen is megnyitották az új évadot a Veszprémi Petőfi Színházban.

Bár ahogy a teátrum igazgatója, Oberfrank Pál fogalmazott, nyáron sem volt megállás, rendkívül tartalmas időszak áll a társulat mögött, az évadnyitó ülés valójában egy pillanatnyi megállás, amelyre nagy szükség van. Fontos rituálisan megélni a pillanatot, és a jövőbe nézés mellett értékelni az elmúlt időszakot, fogalmazott Oberfrank.

Kifejtette, az időjárás sok esetben nem állt a színház mellé a nyáron, mégis sikerült minden akadályt szépen venni. Oberfrank elmondta, a kultúra templomában, ahol sokféle alkotókedv találkozik számos fejlesztés történt, ami még nagyobb biztonságot, valamint rugalmasságot ad a teátrum dolgozóinak. A vezető azzal zárta gondolatait, hogy töretlenül az idei évadban is nagy szerepet és figyelmet szánnak az ifjúság tehetséggondozására.

Brányi Mária alpolgármester büszke a társulatra a töretlen munka miatt, a helytállás, valamint a szakadatlan sikerek miatt. Sok erőt kívánt a Veszprémi Petőfi Színháznak, és hasonló összefogásokat, amelyekből mindig lehet meríteni.

Kellerné Egresi Zsuzsanna, a színház igazgatóhelyettes-kreatív menedzsere úgy fogalmazott, a boldogság évada az idei, hiszen boldognak lehet lenni a legnagyobb kihívások közepette is. Folytatta, cél, hogy a közönség sorai közt ülő színházkedvelők ahogy az életben, úgy az előadásokban is megtalálják a boldogságot. Zsuzsanna megerősítette, hogy az ifjúság idén is nagy szerepet kap, ahogy már eddig is remekül működött például a PetőfIfi Akadémia, amely már egy végzős osztályt is kinevelt.

Nagy Károly atya a boldogság fogalmáról beszélt, mint kifejtette, sokan úgy hiszik, a materiális dolgok jelentik az örömöt, miközben a boldogságot valójában mi magunk építjük. A boldogság valami olyan, amire készen áll az ember, de nem képes pontosan meghatározni. A lelket nyugtatja, s erőt ad.

Az idei évad közelgő előadásairól itt olvashatnak.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
"Az operett műfaját ellenünk fordították, ideje látni, milyen jó is az!" "Az operett műfaját ellenünk fordították, ideje látni, milyen jó is az!" A Veszprémi Petőfi Színház december nyolcadikán mutatja be Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét. A rendező Mészáros Árpád Zsolt színművész, akinek ez élete első rendezése. Részletesen beszámolt arról, hogyan látta megvalósíthatónak a színpadra állítást, és kiemelte a Veszprémi Petőfi Színház egész társulatát a műszakkal együtt, véleménye szerint az ország teátrumai példát vehetnének a csapatról... 2023. december 7. 22:20 Festőnők a szabadban címmel nyílt kiállítás kultúra Festőnők a szabadban címmel nyílt kiállítás Péntek délután a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokában nyílt kiállítás, Festőnők a szabadban címmel, Bottyán Marianna festőművész és az Art Natura Csoport veszprémi tagjainak közreműködésével. A közös bemutatkozó tárlat december nyolcig látogatható. 2023. december 1. 23:28 Igazi karácsonyi hangolódást ígér a Kabóca Bábszínház Igazi karácsonyi hangolódást ígér a Kabóca Bábszínház Csütörtök reggel a Kabóca Bábszínház már az új épületében tartott sajtótájékoztatót, vagyis a vár alatt található Deák Ferenc utcai rendezvényközpontban. A társulat bejelentette az előttük álló időszak legfontosabb programjait, előadásait, tudnivalóit. 2023. november 30. 14:51 Hipp-hopp, színházba megy Vuk Hipp-hopp, színházba megy Vuk Fürge róka lábak, surranó kis árnyak tűnnek fel november 26-tól a Veszprémi Petőfi Színházban: Fekete István közkedvelt meséjét viszik színpadra a teátrumban, ami nemcsak a gyerekeknek lehet izgalmas, de a felnőtteknek is tanulságos mondanivalóval bír a felelősségről és a (pót)szülői létről. 2023. november 24. 22:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.