Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Felsőzsolca – homokzsákok, bűz és elkeseredés

2010. június 11. 10:40 // Forrás: Bikádi László
Bűzös lében fortyogó szúnyoglárvák milliárdjai készülnek megfosztani egészségüktől, életüktől azokat, akiknek már semmijük sem maradt.

Megjöttünk. Tizenkét órai utazás és munka után végre asztalhoz ültem, egy tányér meleg leves és egy pohár bor. Egyszerű vacsora, de ahol jártunk ott ez elképzelhetetlen luxus. Furcsa ezt leírni a XXI. század elején, de igaz. Az árvíz levonulta után lett igazán katasztrófa sújtotta terület Felsőzsolca.

Összedőlt házak, már sírni sem tudó tulajdonosokkal, felnyitott tetejű autók, amiknek sár van az utasterében, szőnyegek, és ruhák kiteregetve mindenütt. A tegnapi gátak, ma bűzlő homokzsákok csupán, a tegnapi vízszörnyeteg, ma vízátfolyás, mely szúnyoglárvák milliárdjait dajkálja és kész a fertőző miazmákat a védekezésben megfáradt emberekre zúdítani.

Egy asszony talicskában tol két üveg vizet, egy kenyeret, és némi lisztet. Vajon hány ember mai megélhetése ez? Vajon, ha nem hal éhen, és nem őrül bele a veszteségbe, ha nem viszi el a kitörni kész járvány, tud e még szeretettel nézni falujára, és a Sajóra, ami lassan kicsiny patakká szelídül?

Vajon, hol a polgármester? Hol vannak a közmunkások? Ki szervezi meg a kárenyhítést? Vajon ki tartja most a frontot, mikor én a levesemet eszem? - ezek a gondolatok kavarognak bennem, míg fáradt tagjaimat pihentetve soraimat írom.

Segítsenek!!!

Nem nekem. Nem a segélyszervezeteknek, hanem a bűzös létől szabadulni vágyó, víz és villany nélkül maradt embereknek. Az édesanyának, aki sírva köszönte meg a segély pelenkát, mert két napja már csak kétes tisztaságú rongyokba tudta becsavarni kisdedét. Gabinak az elcsigázott civilnek, aki polgármester, jegyző, és mindenki más nélkül is menti a falut.

Magunknak segítsünk, mert nem nézhetünk többé tükörbe ha veszni hagyjuk embertársaink.Önöknek nincs orrában a bűz, a tévé nem közvetíti az őrület határán lévő emberek tekintetét, és nem hallják az önfeladás határán lévő emberek keserű szavát. Ülnek a tévé előtt, kortyolják sörüket a közel 40 fokban, ebédelnek, vagy kirándulnak, akárcsak én...

... de közben bűzös lében fortyogó szúnyoglárvák milliárdjai készülnek megfosztani egészségüktől, életüktől azokat, akiknek már semmijük sem maradt...

vehir.hu
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.