A Holtszezon Nemzetközi Kortárs Irodalmi Fesztivál kistestvéreként is emlegetett egynapos Szezon ugyanazokkal az elképzelésekkel, irányelvekkel bír, mint a téli időszakban rendezett Holtszezon. Célja, hogy az irodalom, a zene, a színház világán belül határmenti műfajokat is bemutasson, méghozzá jeles szereplőiket felsorakoztatva.
A július 25-én tartott Szezon egyik eseménye a Platon Karataev zenekarról készült dokumentumfilm levetítése volt, valamint beszélgetés a filmet készítő rendezővel, Szász Zsófiával és az együttes két frontemberével, Balla Gergellyel és Czakó-Kurely Sebestyénnel.
Önmagában kuriózumnak számított, hogy annak ellenére, miszerint a film elérhető online platformokon, mégis sokan eljöttek, hogy az alkotókkal közösen, szélesvásznon lássák a dokumentumfilmet. Az ötvenpercet kitöltő mozgókép célja a rendező Szász Zsófia szerint nem más, minthogy úgy mutassa be az együttest, hogy nem lépi át a személyes, olykor intim határokat, mégis láthatóvá teszi a zenészek életét, mindennapjait, és legfőkképpen: elénk tárja gondolkodásmódjukat.
Az együttes dalainak világa önmagában sokatmondó, kíváncsi voltam tehát, mit tehet hozzá egy film, mi több van még Balla Gergely szövegein túl?
Zsófia egyszemélyes stábként kísérte az együttest koncertről koncertre, forgatott a kulisszák mögött, felvette a rajongókat, amint aláírásért sorakoznak, de a zenészek otthonába is bepillantást engedett. Czakó-Kurely Sebestyént tekintve a korábbi megnyilvánulásai alapján kétségtelen: nem túl beszédes, szemérmes énje egyáltalán nem áll közel ahhoz, hogy épp róluk készítsenek dokumentumfilmet. A vetítés utáni kerekasztal-beszélgetésen kifejtette, valójában nem zárkózott típus, csupán a nagy nyilvánosság előtt nem szeret magáról beszélni, csak a zenéről és az alkotásról. Balla Gergely úgy fogalmazott, végsősoron a zenekar mind a négy tagja nyitott volt a filmre, s az eredménnyel nagyon elégedettek.
A film csúcspontja talán az, amikor Gergely a „mögöttes tartomány” fogalmáról fejti ki véleményét. Elmélkedése kicsit sem erőltetett, egyértelmű, hogy nem rendezői utasításra beszél az őt régóta foglalkoztató kérdésről. Amint fogalmaz, az Isten, az azonosság, a végtelenség szavak egymás szinonimái, mindegyikük ugyanarra a mögöttes tartományra utal, amit a szavak és a zene szintjén egyaránt nagyon nehéz kifejezni, artikulálni. Látván a filmet megértjük, éppen ennek a nehézségnek a vállalása a kihívás és a feladat, ez a zenekar élete. Egyedül ennek a „mögöttes tartománynak” a megközelítése, megérintése tesz bármely alkotást egyedivé, különlegessé, ez maga a forrás – a művészet forrása.
