Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Botev iskolások Sevillában

2010. június 10. 0:42 // Forrás: Botev
A Comenius program keretében a Hristo Botev iskola diákjai májusban a spanyolországi Sevillába látogattak.

A két évig tartó projekt során hat ország egy-egy iskolája kapcsolódott be a programba. A boteves diákok és a sevillai CEIP JOSÉ M. DEL CAMPO iskola között különösen jó kapcsolat alakult ki. Tavaly a spanyol diákok töltöttek az iskola vendégeiként közel egy hetet Veszprémben, idén pedig a boteveseknek nyílt alkalma arra, hogy viszonozhassák a látogatást. Mindkét csoport diákjai angol nyelvet tanulnak, így jó alkalmuk adódott nyelvtudásuk gyakorlásra.

A sevillai kollégák, szülők és gyerekek megtettek mindent annak érdekében, hogy a csoport jól érezze magát és fantasztikus élményekkel gazdagon térjenek haza. A kis csapat tagjait családok szállásolták el és gondoskodtak ellátásukról.
Egyik diákunk, a hatodikos Ottó Soma elmondta nagyon jól érezte magát a spanyol családnál, nagyon kedvesek voltak.

- Nagyon bőségesen elláttak mindennel, és  csomagoltak valamit a városnéző túrára. Mivel az apa szakács volt, minden nap hagyományos spanyol ételeket ehettünk, például gazpacho-t, amit összeturmixolt kenyér, paradicsom, olívaolaj és fehérbor alkot. A spanyolok nemes egyszerűséggel (tekintettel a 'tavaszi' negyven fokos hőségre) jégkockával tálalták. Ehettünk híres nevezetes krumplis-hagymás omlettet is, a tortillát. Így alkalmunk volt kipróbálni a valóságban is azokat a hagyományos ételeket, melyekről a projektünk során elméletben már szereztünk némi ismeretet – mesélte Ottó Soma.

A veszprémi gyerekek délelőttönként találkozhattak azokkal a spanyol diákokkal, akik közül tavaly többen is Veszprémben boteves családoknál töltöttek egy hetet. Velük ismerhették meg Sevilla látványosságait, így nem csak a barátaik, hanem idegenvezetőik is voltak egyben.

- Láthattuk a híres sevillai Aranytornyot, a Királyi Palotát, a Városházát, mindezt hangulatos utcákban sétálva – magyarázza lelkesen Otto Soma. Egyik nap vidámparkba mentünk: szerintem mindenkinek ez volt a legnagyobb élménye! Én olyan játékokra is felültem, amire még soha sem mertem, de egyiket se bántam meg. Felejthetetlen élmény volt e néhány nap számunkra.
 

vehir.hu
további cikkek
Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én közélet Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. ma 1:58 Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. tegnap 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.