Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Évzáró a nyugdíjas klubban

2010. június 10. 0:28
A hűs fák árnyéka alatt rotyogott a bogrács, harmonika és énekszó hallatszott a Kiskuti Csárda mellett.

A veszprémi Gizella Nyugdíjasklub szerda délután tartotta félévzáró rendezvényét a Kiskuti Csárdánál. Az összejövetelen Szamosi Károly, a klub nemrégiben elhunyt elnökére emlékeztek. Kiemelt vendégként köszöntötték Debreczenyi János polgármestert és édesanyját, valamint Szamosi Attilát és Baumgartner Lajost, a Gazdasági Bizottság elnökét. A megfelelő hangulatért Nádasi Elemér gondoskodott, aki harmonikájával dalra fakasztotta a jelenevőket. Ebben Varga József segítette énekhangjával, aki a peremartoni nyugdíjasklubból érkezett.


Varga József és Debreczenyi János

- Öröm látni, hogy Karcsi bácsi halála után is megtartják ezeket az összejöveteleket. A Kiskuti Csárda szelleme kötelez a jó hangulatra, így a mai délután sem történhet ez másként. – köszöntötte Debreczenyi János a jelenlevőket, majd közös éneklésre buzdította a társaságot. A támogatók jóvoltából rotyogott a bogrács, itták a bort, süteményeket ettek és természetesen énekeltek is.

Galéria
Évzáró a nyugdíjas klubban
Janni Anikó
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.