A svédek számos módon igyekeznek kompenzálni a hosszú, sötét, lehangoló téli estéket. Például úgy, hogy alapvető emberi jognak tekintik a szabad hozzáférést természethez – de ez egy másik cikk témája. Most egy másik, látszólag egyszerű, de számukra mégis fontos hagyományról, a fikáról írok.
A fika barátokkal, kollégákkal töltött kis étkezést jelent, jellemzően kávét valami édes harapnivalóval. A fika szó is a kávéból (kaffi) ered, a fikázás hagyománya pedig egészen a 19. századig nyúlik vissza. A svédeknek külön péksüteményeik is vannak kávé mellé (fikabröd), a kávézóik olyan kínálatot vonultatnak fel ezen a téren, ami mögött szégyenkezve bújhatnak el Európa legnagyobb kávés nemzetei.
A fika azonban nem elsősorban gasztronómiai, inkább közösségi élmény. Nem pusztán egy kávészünet, amikor az ember feláll az íróasztal mellől, hogy kicsit kinyújtóztassa elgémberedett tagjait és közben legurítson egy feketét: a fika egy rituálé, lényege a beszélgetés, a kapcsolódás. Ez az, ami miatt a legtöbb munkáltató tervezetten hagy időt a fikára a munkavállalóinak, hiszen amikor lehetőség adódik emberi érintkezésekre, személyesebb kapcsolatok kialakítására, azzal a közösség is erősödik, épül az egymás iránt érzett együttérzés és felelősségvállalás – végül pedig oda lyukadunk ki, hogy az elégedett és közösségi életet élő dolgozó produktívabb, mint akiből ki akarják sajtolni az eredményeket.
A közös étkezés összehozza az embereket – nem véletlen, hogy az összes ünnepünk valahogy az asztal mellett csúcsosodik ki. A fika ennek az élménynek az átültetése a hétköznapokba, egyszerre hagyomány és filozófia. Általa tehetünk minden napot kicsit ünnepibbé, általa ünnepelhetjük meg az élet apró kis örömeit. Mert bármit is hoz a sors, valami apró ünnepelnivaló minden napunkban akad.
Érdemes tehát kicsit lelassulni, és tartalommal megtölteni a kávészüneteinket. Ha a sötét skandináv éjszakákat ellensúlyozhatja a hétköznapi örömök közös megélése és ünneplése, talán a mi hangulatunkat is javíthatja.
