Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Majd 600 ezren hívták a segélyvonalat

2010. június 8. 5:00 // Forrás: mti
Magyarországon sem a délkelet-ázsiai szökőár, sem a haiti földrengés idején nem telefonáltak annyian, mint a mostani árvíz idején.

A Nemzeti Segélyvonal Alapítvány  hétfő délutáni adatai szerint 21 nap alatt 584-ezren hívták a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat. A 250 forint összegű emeltdíjas hívásokkal összegyűlő adományokat a Nemzeti Segélyvonal mögött álló öt legnagyobb magyarországi karitatív szervezet az elmúlt napokban kezdte továbbítani az ár- és belvízkárosultakhoz. Az 1752-es telefonszámra összegyűlt több mint 120 millió forint gyors átadását előre kötött szerződések teszik lehetővé.

A Nemzeti Segélyvonal a hívások fedezetével lehívja az OTP Bank által nyújtott speciális hitelt – megelőlegezve azt az összeget, amelyet a telefonszolgáltatóktól csak hetek múlva kapnak meg.

A 1752-es számot a Magyar Telekom és az Invitel hálózatából lehet hívni. A Vodafone és a Telenor mobilszolgáltatók, illetve az UPC ügyfelei a 1749-es segélyvonalat hívhatják, de ezt a számot a Magyar Telekom, és az Invitel előfizetői is elérhetik. Az itt összegyűjtött 200 forintos adományok a Magyar Vöröskereszt segítségével jutnak el az érintettekhez. Az alapítvány adatai szerint Magyarországon sem a délkelet-ázsiai szökőár, sem a haiti földrengés idején nem telefonáltak annyian, mint a mostani árvíz idején.

vehir.hu
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.