Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A feladat teljes embert kíván

2010. június 7. 10:00
Szarka László egy évtizede igazgatója a Vetési gimnáziumnak. Idén további öt évre újraválasztották.

Megkérdeztük terveiről, az iskola sikerének titkáról, szabadidejéről és az iskolát érő kritikákról. Elmondta, szabadideje a családja, a második otthona pedig az iskola. Büszke a diákokra és a dolgozókra is, szerinte a siker titka maga a jó közösség. Mint mondja, összességében nem lepte meg a közgyűlés döntése s az ott elhangzottak sem.

- A legutóbbi közgyűlésen Ön az a kritika érte, hogy az iskola, egy belső ellenőrzés során kétszer is gyenge minősítést kapott. Ön szerint mennyire helytálló a megjegyzés, és miként ér el jobb eredményt az intézmény, a következő időszakban?

- Valóban kétszer, 2007-ben az azt megelőző két évet vizsgálták, valamint egy tavalyi rendszerellenőrzés miatt kaptuk az említett eredményeket. A 2008. évi normatíva igénylés megalapozottságát vizsgálták és miután egy komolyabb hibát találtak – amely arról szólt, hogy a kollégám a bejáró tanulók között számba vette a kollégistákat is, ami miatt mintegy egy millió forinttal több pénzt igényelt a város – gyenge minősítést kaptunk. Bízom benne, hogy a következő ellenőrzés során nem az lesz a kérdés, hogy gyenge azaz közepes minősítést, hanem az, hogy összességében megfelelő vagy korlátozottan megfelelő minősítést kapunk-e.

- A gimnázium, A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban című több mint 300 millió forintos pályázatban kíván részt venni. Miről is szól ez a projekt, és milyen jelentőségű a városnak, netán a régiónak?

- A természettudományos oktatás korszerűsítésére irányul, mondhatni egy természettudományos központot kell kialakítani. Egy olyan labor kerülne kiépítésre, amely azt a célt szolgálná, hogy az általános iskolás tanulók, eljussanak egy korszerű tudományos laborba, és kísérletezzenek. A pályázás feltétele volt, hogy, a kiíráskor az önkormányzatnak legyen olyan iskolája, amelyben legalább öt esztendeje folyik természettudományi oktatás. Nálunk 1999 óta van emelt szintű biológiaoktatás, ezért kézenfekvőnek bizonyult a pályázaton való indulás. Fontosnak tartom ennek a másik részét is, miszerint az iskola tesz egy olyan vállalást, miszerint tananyagokat fejlesztenek, elkészítik a kísérletek leírását. A tervek szerint építkezésre, belső építészeti átalakításra is szükség lesz, reméljük, pozitív elbírálásban részesül a pályázati anyagunk.


Szarka László

- Szinte már közhelynek számít, de városi és megyei szinten is azt hallani a Vetésiről, hogy egy elitiskola. Mi ennek a titka?

- Az iskola története során, most először jutott be az ország legjobb ötven középiskolája közé. Mindez az érettségi, tanulmányi és felvételi eredményeknek, és kimenő tanulók nyelvvizsga értékelésének is köszönhető. Az oktatásban a folyamatok nehezen kiszámíthatóak, így a kérdés az, hogy ezekre a kihívásokra mennyire tud rugalmasan reagálni egy intézmény. Egy belső önfejlesztési légkör kell ehhez, amiben a kollegák partnerek. Ha van egy jogszabály-változás, akkor tudjunk megfelelő válaszokat produkálni, jól reagálni a módosításokra, úgy, hogy hátrányt ne szenvedjünk. Minden változás plusz munkával és feladattal jár, melyben a tantestületnek óriási szerepe van.

- Ezzel ellentmondanak azok a mendemondák, miszerint sok az iskolában a magatartászavarral küzdő fiatal, túl nagy az elvárás, sok a stressz.

- A középiskolák hiányzási átlagát nem értük el, az elmúlt négy-öt évben nem volt fegyelmi tárgyalás. Részben a tanulmányi elvárások miatt vélekedhetnek egyesek ily módon. Nálunk főállású iskolapszichológus dolgozik, akinek feladata a krízishelyzet kezelése mellett önismereti, és pályaorientációs vizsgálatok elvégzése, elsődlegesen igyekszik kiszűrni a részképesség zavarokkal bíró gyerekeket. Nincs feltételezésem arról, hogyan alakulnak ki ilyen tévhitek.

- Mindennek ellenére, mennyi ideje jut a kikapcsolódásra? Többet van az irodában, mint otthon?

- Amikor 2000-ben igazgató lettem, fontos döntést kellett hoznom. Teljes embert kíván ez a feladat, ami nem a napi 8 órás munkaidőhöz kötött, ezért ide költöztem az iskola mellé. Sokszor van úgy, hogy hétvégén – egy-egy rendezvény miatt – is be kell jönnöm és így volt egyszerűbb. Számomra a családom nagyon fontos, ha közös programot szervezünk, akkor tudok igazán pihenni. De ha otthon vagyok, már az is felüdülés. A családi háttér elengedhetetlen, ők adnak számomra erőt, energiát.

Szausev Xénia
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.