Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új szakaszba lép az elszámoltatás

2010. június 7. 0:06 // Forrás: MTI
A kormány „a mérlegelendő lehetőségek között” fontolgatja az egykulcsos, 16 százalék körüli személyi jövedelem adó bevezetését is.

Az elszámoltatással kapcsolatos feladatok koordinálására kormánybiztost nevezett ki Papcsák Ferenc személyében rendkívüli ülése második napján, vasárnap Lovasberényben a kormány – jelentette be a miniszterelnök szóvivője. A kormány „a mérlegelendő lehetőségek között” fontolgatja az egykulcsos, 16 százalék körüli személyi jövedelem adó (szja) bevezetésének lehetőségét is.

Szijjártó Péter – aki az új kormánybiztossal közösen tartott sajtótájékoztatót – elmondta: Papcsák Ferencnek az lesz a feladata, hogy az elszámoltatást koordinálja, valamint a közpénzek jövőbeni tiszta, jogszerű, takarékos felhasználásáért jogszabályokra, törvényekre tegyen javaslatot a kormánynak.

Feladata lesz továbbá, hogy megnevezze azokat a felelősöket, akik az állam részéről korábban részt vettek olyan gazdasági döntésekben, amelyek egyértelműen károsak voltak az országnak és az adófizetőknek, és megtegye azokat a jogi lépéseket, amelyek következményeként a felelősöknek a törvény előtt kell majd számot adni tetteikről.

Szijjártó Péter bejelentette azt is, hogy a 2006-os rendőri túlkapásokhoz hasonlóan a kétes gazdasági ügyleteket is külön kormánybiztos vizsgálja ki. Az elszámoltatás a Malév és a Budapest Airport privatizációja mellett kiterjed az államháztartási adatok 2006-os kozmetikázására, a Bajnai Gordont is érintő Dataplex-ügyre, valamint Simor András jegybankelnök és Oszkó Péter volt pénzügyminiszter offshore-kapcsolatainak ellenőrzésére.

További kérdésre válaszolva hozzátette: nem kívánnak részt venni abban az „össznépi” találgatásban, hogy mennyivel tér el a valós, esetleges államháztartási hiányérték és a törvényben, a kormány által rögzített hiányérték. Hangsúlyozta, a kormány annak érdekében tesz meg mindent, hogy tartsa az eredeti célt. Mint mondta, a kabinet a gazdasági akcióterv megalkotásánál figyelembe veszi a Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár által vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság jelentését.

vehir.hu
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.