Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 15. Henrik
Veszprém
30°C
2024. július 15. Henrik
Veszprém
30°C

Szereted a frissen nyírt fű illatát? Ezentúl másképp fogsz rá gondolni!

2023. május 29. 14:07 // Forrás: Greendex
Tavasszal előbb-utóbb minden kertben és füves utcai területen felbőgnek a fűnyíró gépek és a fűkaszák. Még azoknál is, akik nagyon helyesen egy ideig méhlegelőként hagyták tündökölni a pázsitban burjánzó gyönyörű vadvirágokat.

A legtöbb ember pedig kifejezetten szereti a frissen nyírt fű illatát. Hogy miért okoz kellemes érzést bennünk ez az aroma, arra több magyarázat is létezik. Egyrészt evolúciós okokra is visszavezethető, másrészt a fű illata tudat alatt az ehető, finom növényi táplálékokra emlékeztethet minket, illetve a nyárra, a kertünkben töltött boldog percekre is asszociálhatunk.

Ne dobd ki a vágott füvet!

Azonban azt kevesen tudják, hogy ennek a friss, üde illatnak igazából drámai magyarázata van. Ugyanis ez nem más, mint a fű segélykiáltása. A megtámadott fűszálak feromonokat – úgynevezett GLV-ket – bocsátanak ki figyelmeztetésként a többi növény számára.

A GLV-k a szerves vegyületek egy csoportja, amelyet szinte minden zöld növény képes kibocsátani. Amikor megtámadják vagy károsítják őket, jellemzően nagy mennyiségben engedik a levegőbe ezt az anyagot, így jelezve más növényeknek vagy akár állatoknak a veszélyt.

Amikor tehát nyírni kezdjük a füvet, a fűszálak kétségbeesett „segélykiáltásokat” engednek a levegőbe, ami figyelmezteti a messzebb lévő társaikat, hogy vigyázzanak, mert „jön a fűnyíró”. Ez pedig arra ösztönözheti a növényeket, hogy az erőforrásaikat igyekezzenek a gyökerek felé irányítani, így a vágás után ez segíthet a növekedésben.

Ismét a beporzókról: mit nevezhetünk méhlegelőnek?

A különböző növények eltérő GLV-ket engedhetnek a levegőbe, amelyek más-más reakciót indíthatnak el a növényekben vagy akár bizonyos állatokban. A növényevők által megrágott kukorica például olyan GLV-t bocsát ki, amely arra késztetheti a többi növényt, hogy olyan anyagot termeljenek, amelytől kevésbé lesznek ízletesek. Más növények pedig olyan GLV-t bocsátanak a levegőbe, amely odavonzza azokat az állatokat, amelyek a növényt károsító és épp rágcsáló rovaroknak az ellenségei.

Börzsey Barbara

vehir.hu
további cikkek
Snüssz, a svédek büszkesége! Vajon mennyire káros? Snüssz, a svédek büszkesége! Vajon mennyire káros? Már lassan 400 éve létezik, mégis mostanában indult világhódító körútjára a dohányzás alternatívájaként a snüssz. Svédországban manapság már kevesebb mint a lakosság 5 százaléka nyúl cigarettához, ez pedig a snüssz népszerűségének is köszönhető. Mégis milyen mértékben károsíthatja szervezetünket? Milyen hatása van a környezetre? A Greendex cikkében ezekre a kérdésekre keresik a választ. 2023. augusztus 9. 20:43 A kovászos uborka három törvénye Greendex A kovászos uborka három törvénye Amikor telente a nyárról álmodozunk, rendszeresen megjelennek a gondolatokban a strand, a fák árnyéka, a nyáresti hangulat és – előbb vagy utóbb – a kovászos uborka is. Ilyenkor rendszerint erőteljes nyálelválasztás indul meg a szájban, és már-már érezni lehet a hűvös, savanykás ízt. Most viszont egyértelműen a kovászos uborka szezonját éljük, de vajon tudjuk-e, hogy milyen szabályokat kell betartani a készítésekor? 2023. július 25. 16:38 Vidéki hangulat a nagyvárosban Vidéki hangulat a nagyvárosban Bódi Sylvi neve az egész ország számára ismert, de azt sokan nem tudják róla, hogy a főváros zizegése helyett inkább a természetbe vágyik, legyen szó egy kis faluról, vagy akár egy indonéz szigetről. Új vállalkozásában a szívéhez közelálló vidéki élet szépségeit hozza el azoknak, akik a rohanó világban és a betondzsungelben élik mindennapjaikat. 2023. július 17. 9:35 Elkaszált élővilág, elkaszált jövő! Greendex Elkaszált élővilág, elkaszált jövő! A legtöbb ember sajnos ragaszkodik a rövidre nyírt gyep látványához. Valamiért csak ezt fogadja el szépnek, rendezettnek, akár a kertekről, akár a közterületekről van szó. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy az állandó nyírás, gépi kaszálás komoly ökológiai károkat okoz, ezért ideje lenne legalább részben változtatni ezen a szokásunkon. 2023. július 13. 16:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.