2023. május 28.
//
Emil, Csanád névnap

Idén sem marad senki rozé, rizling és jazz nélkül Veszprémben

A Rozé, Rizling, Jazz Napok Veszprém olyan zenei és gasztronómiai fesztiválja, ami 13. éve úgy része a nyári programdömpingnek, hogy még a világjárvány miatt sem maradt el alkalom. Idén az Európa Kulturális Főváros évében ugyanúgy a jól bevált recept szerint készültek a szervezők, de néhány újítás így is bekerült a programok közé. Erről tartottak sajtótájékoztatót csütörtök este a Városháza előtti téren.

A Rozé, Rizling, Jazz Napok anno még a VeszprémFest kísérőrendezvényeként jött létre, azóta azonban minden szempontból önálló fesztivállá nőtte ki magát.

Erről Mészáros Zoltán, a VeszprémFest igazgatója beszélt a beharangozó sajtótájékoztatón, aki hozzátette, hogy a Rozé, Rizling, Jazz Napok pont úgy, mint az EKF program, a kezdetek óta régiós szinten gondolkodott, nem véletlen, hogy a fesztivál gasztronómiai lábát is elsősorban a Balaton-felvidéki borokra építik.

Viszont a Rozé, Rizling, Jazz Napok részben mégis kinőtte azt, hogy lekorlátozza kínálatát csak a helyi termékekre. Sőt, a más borvidékek mellett már Európába is kitekint azáltal, hogy szlovén és olasz borok, illetve proseccók is megjelennek a bódékban a tavalyihoz hasonlóan idén is.

A sajtótájékoztatón Markovits Alíz, a VEB 2023 Zrt. vezérigazgatója is ezt a nemzetközi nyitást méltatta a fesztivál esetében, valamint megemlítette, hogy az EKF programban természetes, hogy az új rendezvényötletek mellett a régi ikonikus veszprémi fesztiválokat is támogatják.

Hasonlóról beszélt Porga Gyula polgármester is, aki a fesztivál múltja és jelene mellett a jövőre is kitért, hiszen már most kell figyelni arra, hogy mik azok az események, amik itt maradnak a veszprémiekkel 2023 után is, mondta.

„2023 nem egy tiszta lap.” – utalt ezzel arra a polgármester, hogy az idei év lehetőséget ad arra is, hogy a már jól ismert veszprémi rendezvényeket még magasabb szintre emeljék.

Hogy ezt hogyan sikerül idén elérni, arra Mészáros Zoltán és Zsandár Tamás adtak választ a sajtótájékoztatón, utóbbi a Rozé, Rizling, Jazz Napok fesztiváligazgatója már nem, az első alkalommal.

Ő először is megemlítette, hogy stílszerűen éppen a bor nemzetközi világnapján jelentik be az idei fesztivál felhozatalát, ami viszont csak a véletlen műve. Nem úgy, mint a gondosan kiválasztott borászatok meghívása a fesztiválra, akiknek a törzsét a környékbeli vállalkozások adják, ráadásul a jól ismert balatoni borászok mellett lehetőséget kapnak kisebb pincék is, hogy termékeikkel megjelenjenek majd a július 7-16 között tartó fesztiválon.

Idén is lesz natúr bor stand, a magyar borok mellett pedig a már említett Szlovéniából és Olaszországból is érkeznek palackok. További újítás lesz egy vegán food truck, de bővül a konténerteraszok száma is, ezt elsősorban a baráti társaságoknak kínálják majd, ahol borkóstolókat is szerveznek majd a koncertek között.

Ami pedig a zenei felhozatalt illeti, szintén a „jól bevált recepten ne változtass” megközelítéssel a jazz, a blues és a funky uralja majd a fesztivál 10 napját. A 30 fellépő között ismét helyet kapott több veszprémi formáció is, úgy mint a Swing-swing, Sofi & the Funktazi, vagy a The Bluesberry Band. A teljes koncertlista már elérhető a Rozé, Rizling, Jazz Napok honlapján, ahol nem csak erről lehet előzetesen tájékozódni, hanem arról is, hogy az adott napokon milyen színekben fognak pompázni a Városháza és a Tűztorony jellegzetes épületei.

Ugyanis idén is megszervezték az „Én házam, én tornyom, én városom” rajzpályázatot, ahová az óvodás kortól a gimnazistákig vártak rajzokat, melyik kisgyerek hogyan színezné ki az említett két épületet.

A pályázatra több száz pályamű érkezett be, ezeket a Művészetek Háza szakmai csapatából összeállt zsűri értékelte, 10-10 rajz pedig elnyerte azt a dicsőséget, hogy fényfestéssel ezeket vetítik ki a Városházára és a Tűztoronyra a fesztivál idején, minden nap másik gyermekek rajzaival.

A pályázat eredményhirdetését is csütörtökön tartották, szintúgy a Városháza előtt, ezen az eseményen Dohnál Szonja, a Művészetek Háza szakmai igazgatóhelyettese a díjak átadása előtt elmondta, idén azért is volt különleges ez a pályázat, mert már nem kizárólag ceruzával, vagy filctollal készült rajzok érkeztek be, hanem volt, aki digitális eszközön tervezte meg saját koncepcióját.

Arról, hogy melyik nap, melyik rajz díszíti majd az épületeket szintén a Rozé, Rizling, Jazz Napok honlapján lehet tájékozódni.

Hajas Bálint
Domján Attila

További cikkek

A senki földjéből nőtt ki 2023 legnagyobb zenei attrakciója
A senki földjéből nőtt ki 2023 legnagyobb zenei attrakciója
Valójában sosem volt a városé a terület egészen mostanáig, így viszont egyből az EKF egyik legnagyobb attrakciója valósult meg az egykori belvárosi iparterület helyén. Péntek délután hivatalosan is megnyílt a Gyárkert KultúrPark, ami idén nyáron 60 nagykoncertnek ad helyszínt, de több másik városi rendezvényt is ide szerveznek majd. Ott voltunk a megnyitón, ahol az is kiderült, hogyan lett egy előadóból 60, mit jelképez 117 láda a tér közepén és mi lesz a sorsa 2023 után a területnek.
A tánc nem elitista műfaj, amit ne érthetne bárki
A tánc nem elitista műfaj, amit ne érthetne bárki
Május 15-21. között rendezik a TÁNC XXV. Nemzetközi Kortárs Fesztivált, a részletekről péntek délután tartottak sajtótájékoztatót a Pannon Várszínházban.
Hatodik alkalommal szól a lelkekhez a Veszprémi Petőfi Színház
Hatodik alkalommal szól a lelkekhez a Veszprémi Petőfi Színház
Csütörtök délután elkezdődött a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől lélekig fesztiválja, ami idén már hatodik alkalommal szerepel a veszprémi kiemelt rendezvények sorában. A koncepció idén sem változott, miszerint a színház gyógyító erejével szeretnének reflektálni a világban zajló kihívásokra, viszont 2023-ban az eddigiekhez képest is jóval több kulturális eszközzel, már nemzetközi összművészeti fesztivállal jelentkezik a veszprémi kőszínház. A megnyitón egy videóklip is debütált, ami minden veszprémi szívét megdobogtathatja.
Az alvilágtól vörös szőnyegen és csatornarendszeren át a felhők fölé is eljuthatunk az idei VEN-en
Az alvilágtól vörös szőnyegen és csatornarendszeren át a felhők fölé is eljuthatunk az idei VEN-en
Az ország legrégebbi egyetemi fesztiválja kezdődik el hétfőn Veszprémben, fennállása óta immáron harmincadik alkalommal. A VEN-en nincsenek titulusok, azaz a hallgatók és oktatók is egyszerűen csak egyetemi polgárok lesznek, akik között kötelező a tegeződés. Ez csak az egyik olyan hagyományos elem a VEN-en, ami túlélte már az egyetem névváltását, karok és képzések átalakulását, 1969 óta pedig változatlanul erősíti a városi rendezvények sorát. A jubileumi esemény beharangozó sajtótájékoztatóját csütörtök reggel tartották az egyetemen, ahol egy pilóta, egy pokoli teremtmény, egy hollywoodi színésznő és Super Mario is megjelent.
Exkluzív vetítés repített vissza a VeszprémFest legjobb pillanataiba
Exkluzív vetítés repített vissza a VeszprémFest legjobb pillanataiba
Szerda este a Hangvillában bemutatták a VeszprémFest 2022-es programjából készült több mint ötven perces kisfilmet, amely felidézte a premium zenei fesztivál tavalyi fellépőinek műsorait.