Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Összemérték tudásukat a nagyvilág juhászai

2023. május 20. 21:40
Nemzetközi pásztortalálkozót rendeztek a hétvégén Olaszfaluban.

A bakonyi településre többek között Iránból, Líbiából, Mongóliából és Spanyolországból is érkeztek juhászok, akik szakmai konferencián vettek részt pénteken, majd egy pásztorolimpia keretében mérték össze tudásukat szombaton - tudtuk meg Varga Antaltól, a helyi nyugdíjas hagyományőrző egyesület vezetőjétől, aki szombaton házigazdaként köszöntötte a rendezvényre érkezőket.

Varga Antal és Ovádi PéterVarga Antal és Ovádi Péter

A szervezőket méltatta Boriszné Hanich Edit polgármester, aki összegezte: a program az Európa Kulturális Fővárosa és az önkormányzat támogatásával és a helyi civilek munkájával valósult meg. Őket, vagyis a helyi közösséget dicsérte Ovádi Péter parlamenti képviselő is, aki köszönett mondott mindenkinek, aki a kétnapos eseményért dolgozott.

Boriszné Hanich EditBoriszné Hanich Edit

Szombaton a már említett pásztorolimpia mellett pónilovaglás, szikla- és biciklitúra, népi játszótér és sváb ételek várták az érdeklődőket.

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
Ismét bebizonyította Veszprém, hogy igazi katonaváros kultúra Ismét bebizonyította Veszprém, hogy igazi katonaváros Veszprém tradicionális katonaváros, amit ismét tökéletesen bizonyított szombaton az immáron hetedik alkalommal megszervezett Veszprémi Honvédelmi Napon, ahol a szervezők mindent megtettek, hogy közelebb hozzák az emberekhez a honvédség sokszínűségét. Sikerült nekik. Erre jó bizonyíték az is, hogy a Laczkó Dezső Múzeum Török Ignác utcai tanulmányi raktárához számos érdeklődő kilátogatott, ahol ráadásul a régészeti szakma is keveredett a hadtörténettel. ma 17:08 Feloszlik a Margaret Island kultúra Feloszlik a Margaret Island A hírt közösségi oldalán jelentette be a zenekar. tegnap 11:54 A kóstolásoknál már csak a beszélgetések lesznek fontosabbak a közelgő Vehír Borszalonon Vehír Borszalon A kóstolásoknál már csak a beszélgetések lesznek fontosabbak a közelgő Vehír Borszalonon Miről érdemes beszélgetni egy kellemes borozás közben? Valójában bármiről, hiszen pont az a lényege az ilyen kulturált összejöveteleknek, hogy oldott hangulatban bármiről, bárkivel lehessen eszmét cserélni. A közelgő Vehír Borszalon apropójából viszont adunk egy javaslatot, és persze egy rövid útbaigazítást is, hogy kikkel lehet majd találkozni május 30-án a Dubniczay-palota kertjében. tegnap 11:27 Múlt, jelen, közösség: ilyen volt a szenior majális közélet Múlt, jelen, közösség: ilyen volt a szenior majális Több mint ötszáz veszprémi nyugdíjas gyűlt össze a Március 15. úti sportcsarnokban, ahol időkapszula, fotósarok és saját készítésű finomságok tették emlékezetessé a városi majálist. A rendezvény nyitányaként Porga Gyula polgármester köszöntötte a résztvevőket: a város ma is sokat köszönhet az időseknek. tegnap 14:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.