Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Halsütöde nyílt Veszprémben

2023. április 29. 21:11
A családi vállalkozás hátteréről a tulajdonos Bacsák Milánnal beszélgettünk.

„Mán megengedje nénémasszony, kicsit nagyot hallok, mivel most éppen eszek. Tetszik látni, milyen szépen mozog a fülem?” – talán az iménti ikonikus mondat hatása váltotta ki a veszprémi Radnóti téren helyezkedő vendéglő egykori tulajdonosaiból, hogy azt Bakterháznak kereszteljék. Az étterem falai egészen a mai napig számtalan kellemes emléket őriznek, igaz, immár megújult köntösbe bújtatva.

Ehhez elengedhetetlen volt, hogy 2021 szeptemberében egy helyi fiatal merjen nagyot álmodni: leszerelt a rendőrségen, majd szerettei, barátai segítségével életre hívta a Metisz Kisvendéglőt, amely sokaknak ismét a törzshelyévé vált. A tulajdonos Bacsák Milánnak a kezdetekben meg kellett birkóznia a vírushelyzettel, majd az energiaválsággal is, de az összetartás végül meghozta gyümölcsét.

Sokat töprengtem a rendőrségtől való búcsúzásomat követően, hogy mibe is kezdjek bele. A vendéglátás fogalma kedves volt számomra: finom ételeket, kikapcsolódást teremteni, mindezt viszont úgy akartam kivitelezni, hogy megfizethető is legyen a dolgozó emberek számára. Barátom és üzlettársam, a séf Holler Janika a kezdetek óta mellettem áll: együtt álmodtuk és alkottuk meg a Metiszt!

 – árulta el a tulajdonos.

Az étterem napról napra szintet lépett, Milán elmondása szerint ehhez elkerülhetetlen volt, hogy amit megtermeljenek, azt azonnal vissza is forgassák a vendéglőbe. Konyhájuk városi szinten is kiemelkedő lett, sőt mi több, mára már ballagások, esküvők lebonyolítását is örömmel vállalják. Az idei évben a legnagyobb fejlesztésük viszont egy új egység, a Metisz Halsütöde kiépítése lett.

Holler Janika, Bacsák Henrietta és Bacsák MilánHoller Janika, Bacsák Henrietta és Bacsák Milán

A célunk az volt, hogy adhassunk valamit a veszprémieknek, amely helyben korábban még nem volt elérhető számukra. Rendelkeztünk egy raktárépülettel, amelyet átalakítottunk: így született meg a halsütödénk, amely a közelmúltban már meg is nyitotta kapuit. Öt féle hallal várjuk a vendégeket: sütünk hekket, keszeget, pisztrángot, süllőt és apróhalat, utóbbi tökéletes sörkorcsolyának is.

Bacsák Milán hangsúlyozta, kollégáival törekszik folyamatos mellérendeltségben dolgozni, mindenkit becsül, tisztel, hálás a lelkiismeret munkáért. A hétköznapokban nagy segítségére van felesége, Henrietta is, együttes erővel emelkednek felül az akadályokon. Ha az igények megkövetelik, a Metisz Halsütöde nemcsak szezonálisan, hanem éves szinten is várja majd vendégeit a Radnóti téren.

Simon Dani
további cikkek
Elköszön, de nem tűnik el a Grand Canyon eddigi üzemeltetője Elköszön, de nem tűnik el a Grand Canyon eddigi üzemeltetője Tizenhat év után elköszön Veszprém ikonikus vendéglátóhelyétől az eddigi üzemeltető, a sörcsapok viszont ezután sem fognak porosodni a Grand Canyon Sörözőben. Farkas Péter „Pépi” pedig ezután sem engedi el teljesen a Canyont, csupán – ahogy ő fogalmazott – átadja az üzemeltetést a jövő generációjának. 2024. március 20. 13:01 Polgári értékekkel és magyaros konyhával nyitott meg Veszprém legújabb étterme Polgári értékekkel és magyaros konyhával nyitott meg Veszprém legújabb étterme A Lohonyay vendéglő nevében ott szerepel, hogy vendéglátással foglalkozik, de valójában annál jóval összetettebb küldetése lesz Veszprémben, mint hogy egy magyaros konyhára alapozó újabb étteremként knyitott. Veszprém polgári korszakának fénykorát kell megidéznie, ennek pedig csak egyik szempontja az, hogy mi készül a konyhában. Mindenesetre az Óváros tér legújabb vendéglátóhelye csütörtök délután hivatalosan is megnyitott. 2023. július 7. 11:04 Évtizedes veszprémi helyeket is támogat az EKF Évtizedes veszprémi helyeket is támogat az EKF Az EKF támogatásának köszönhetően megújulhatott a veszprémi belváros egyik legnépszerűbb vendéglátó- és szórakozóhelye, a Skorpió ír pub. 2023. április 29. 17:47 Variációk vendégcsalogatásra - A siker titka a kreativitás is Variációk vendégcsalogatásra - A siker titka a kreativitás is Mi legyen a veszprémi vasútállomás nem éppen vendégcsalogató büféjéből, amiről azt mondják, hogy a rozoga külső mögött kimondottan ízletes, hagyományos ételek készülnek? Lehetne (a nem ennyire) meghökkentő külsővel akár múlt idők ízeit, hangulatát visszahozni, vagy a kor ízlését kísérő stílusban kiszolgálni a siető utast… 2022. május 24. 4:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.