Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
12°C
2026. március 19. József
Veszprém
12°C

Visszatért az esély, élni kell vele!

2023. április 25. 5:02
Két bronz után érik az újabb érem megszerzése a Practical VLS számára a labdarúgó NB III nyugati csoportjában – ami akár arany is lehet.

„Csalódott vagyok!… Úgy gondolom, ezen a mérkőzésen buktuk el a bajnoki címet” – nyilatkozta portálunknak egy hónappal ezelőtt Pető Tamás, a Practical VLS vezetőedzője, amikor csapata a kötelező győzelem helyett csak döntetlent ért el Budapesten a bajnoki táblázat 16. helyén álló Kelen SC vendégeként. Ezzel ugyanis az éllovas Tatabánya négy pontos előnyt szerzett az üldöző veszprémiekkel szemben. Ám ekkor még tizenegy forduló volt hátra, és a futballban ez hosszú idő ahhoz, hogy semmi se változzon.

Két héttel később ismét két pontot vesztett a VLS idegenben, ezúttal a harmadik helyezett Nagykanizsa ellen, de mivel a Tatabánya is csak döntetlent ért el Kaposváron, nem nőtt a különbség a két csapat között. Az ezt követő három kötelező meccset hozta a tabella első két helyezettje, vasárnap azonban robbant a bomba: a listavezető kikapott a fővárosban a III. Kerületi TVE ellen, míg a VLS a Gyirmót II legyőzésével egy pontra felzárkózott.

Nagy lehetőség előtt áll a Practical VLSNagy lehetőség előtt áll a Practical VLS

Mostantól ismét saját kezébe veheti sorsát a bajnoki címet áhító veszprémi alakulat. Ehhez ugyanis nem kell más, „csak” meg kell nyerni a pontvadászatból még hátralévő, a papírforma szerint hozható négy összecsapást, majd slusszpoénként az utolsót is, ami a Tatabánya elleni aranyrangadó lesz „hazai pályán”, Pápán. Ráadásul a Tatabánya egy héttel korábban Nagykanizsán lép pályára, s ha ott nem nyer – amire szintén van esély –, akkor akár listavezetőként kezdheti az utolsó ütközetet a veszprémi gárda.

Szóval, új helyzet van. Az élet adott egy újabb esélyt – élni kell vele! Ha sikerül, biztos vagyok abban, Pető Tamás nem fogja bánni, hogy rossz jósnak bizonyult...

Darcsi István
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
további cikkek
„Hol a csapatunk?” Erről jut eszembe… „Hol a csapatunk?” Történelmi mélypontjára jutott a veszprémi férfi kézilabdacsapat, miután csütörtökön elszenvedte hetedik vereségét a Bajnokok Ligája csoportkörében. A jelenlegi lebonyolítási rendszerben ilyenre nem volt példa korábban. Ahogy arra sem, hogy a csapat szurkolói a mérkőzés vége előtt lemondóan elhagyják az arénát. Az eredmény a játék minőségének egyenes következménye. Több kérdés is felmerül: miért jutott idáig a csapat, ki ezért a felelős, mi lesz a következmény, azaz hogyan tovább? 2026. március 13. 12:13 Jókor jó helyen Erről jut eszembe… Jókor jó helyen A labdarúgásban sem lehet felejthetetlen élményhez jutni megfelelő teljesítmény nélkül, de kell hozzá szerencse is, hogy az ember jókor legyen jó helyen. Van, akinek elég egy mozdulat ahhoz, hogy szinte fogalommá váljon a neve. És olyan is megtörténik, hogy valaki az ismeretlenségből felbukkanva hirtelen világsztárok között találja magát. Mindkettőre találtunk két-két példát. 2026. március 17. 21:49 Férfi kézilabdasportunk legnagyobb sikere Erről jut eszembe… Férfi kézilabdasportunk legnagyobb sikere Negyven évvel ezelőtt, 1986. március 8-án érte el a magyar férfi kézilabda mindmáig legnagyobb sikerét válogatottunk, amely Mocsai Lajos szövetségi kapitány szakmai irányításával Jugoszlávia mögött a második helyen végzett a Svájcban megrendezett világbajnokságon. Az ezüstérmes csapatot két veszprémi játékos erősítette: a jobbátlövő Gyurka János és a jobbszélső Horváth Gábor. 2026. március 5. 11:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.