Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
10°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
10°C

Programsorozat indul 13 Balatonhoz közeli településen

2023. március 22. 12:46 // Forrás: MTI
Kulturális programsorozat indul a Balaton északi partjához közel eső településeken: az áprilistól októberig tartó rendezvénysorozat a víz fontosságára hívja fel a figyelmet - közölte szerdán az MTI-vel a program főszervezője.

Márta István zeneszerző elmondta, hogy a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa programsorozat támogatásával megvalósuló rendezvényhez 13 Balatonhoz közeli település csatlakozott, 26 helyszínen 30 kulturális programra és 11 túrára várják az érdeklődőket. 

Az Eger-víz patak környéki hulladékgyűjtésre április 1-jén kerül sor. Az első kulturális program Nagyvázsonyban lesz április 29-én, ahol a Duna Szimfonikus Zenekar koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. A programsorozat október 14-éig tart, az utolsó koncertet Szigligeten tartják, ugyancsak a Duna Szimfonikus Zenekar koncertjét lehet majd meghallgatni.

A rendezvénysorozathoz Nagyvázsonyon kívül csatlakozott Pula, Öcs, Vigántpetend, Kapolcs, Taliándörögd, Monostorapáti, Hegyesd, Tapolca-Diszel, Gyulakeszi, Kisapáti, Nemesgulács és Szigliget. A patak és a térségben található források mellett fellép mások mellett Érdi Tamás, Boros Misi, a Mandel Quartet, Juhász Réka és zenekara, Gryllus Vilmos, Szirtes Edina Mókus és zenekara, Tárkány-Kovács Bálint, a Trió Hollóének Hungarica Régizene Együttes. 

A művészeti programok egyik kiemelkedő eseménye a HÍD - Tájművészeti Ösvény, amelynek ötletgazdája és projektvezetője Kovács Rózsa. A kiállításmegnyitót április 30-án tartják, 11 kortárs alkotóművész - egy egyhetes alkotótábort követően - mutatja be szabadtéri tájművészeti alkotását Nagyvázsonytól Monostorapátiig, ezzel a Malmok Völgye túraútvonal egy szakaszát is népszerűsítve. A kiállítás ezek után szabadon látogatható bárki számára.

Az Eger-víz jövőjéért címmel szemléletformálási projektek is születnek. Elkészül a vízgyűjtő terület problématérképe és lesznek jövőkép, vízmegtartási - és kiskertes workshopok, mezőgazdasági szakmai programok is. A Pannon Egyetem kutatást indít a helyi lakosoknak a patakhoz való kapcsolatáról. A kistérségben található három iskola tanulóinak edukációs programokat szerveznek Malmok és kérészek címmel.     A rendezvény névadójának, a Nagyvázsonytól Szigligetig tartó, 32 km hosszú Eger-víznek meghatározó szerepe volt a falvak életében, egykor 39 malmot hajtott meg. Az 1960-as években kezdődő 30 esztendei bauxitbányászat, az 1987-ben szabálytalanul létesített halastó és a klímaváltozás miatt a vízhozam ma már csak mintegy 10 százaléka a korábbinak - fűzte hozzá Márta István.  A programsorozat szervezője, a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet.

vehir.hu
további cikkek
68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve kultúra 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. tegnap 13:11 Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. 2026. március 18. 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.