Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
0°C
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
0°C

Letisztult formák, ahogy a nők látják

2023. január 23. 13:47
Vass László gyűjteményének női alkotók által készített darabjaiból nyílt kiállítás a Művészetek Házában pénteken.

A tárlat része volt az Európa Kulturális Fővárosa keretében megrendezett műgyűjtők napja programnak – ugyanezen a napon a Dubniczay-palotában Carl-Jürgen Schroth gyűjteményéből is látogathatóvá vált egy válogatás. 

Vass László 1970 óta bővülő gyűjteményének hívószavai: rend, tisztaság, nyugalom – mutatta be a tárlatot Kígyós Fruzsina kurátor. Egységes, letisztult, geometrikus festmények és szobrok alkotják a kollekciót, melynek női alkotók által készített darabjaiból válogatták össze a most látható kiállítást.  Az egyik földszinti teremben a színek adják a közös metszetet: Ditty Ketting holland képzőművész a színek interakcióit vizsgálja alkotásaiban, Nelly Rudin a figura és a háttér dinamikáját mutatja be, és ebben a helyiségben látható Vera Molnár egyik munkája is, aki a számítógépes művészet egyik úttörője. 

Marcia Hafifnak az első térben látható egy monokróm műve, ami mellőzi a valós világban ismert fizikai szabályokat, célja, hogy absztrakt módon felszabadítsa a képzeletet. De érdekes Agnes Martin két rajza is, melyek fő gondolata a tárgyak nélküli világ, ami megszakítás vagy akadály nélkül létezik. 

A kiállítás május 28-áig látogatható a Vass László Gyűjteményben. 
 

Schöngrundtner Tamás
Szalai Csaba
további cikkek
Idén is eljön Veszprémbe az egyik legnépszerűbb amerikai gospelkórus gospel Idén is eljön Veszprémbe az egyik legnépszerűbb amerikai gospelkórus Tavaly kipróbálták, Veszprém pedig befogadta. Sőt, várakozásokon felüli teltházat csinált a Veszprém Arénában az első Gospel karácsony. Az USA-ból érkező színesbőrű énekesek akkor az év egyik legkülönlegesebb zenei élményét hozták el Veszprémbe, idén a szervezők megkísérlik megismételni a tavalyi előadást, néhány újítással. Ezekről is szó volt a hétfői sajtótájékoztatón, ahol bejelentették mindezt. 2023. november 13. 23:06 Hollywoodban az EKF nyitórendezvényének zenéje Európa Kulturális Fővárosa Hollywoodban az EKF nyitórendezvényének zenéje A legjobb ötbe került a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros program nyitóceremóniájának zenéje a Hollywood Music In Media Awards jelöltjei között. A gálát november 16-án tartják majd a filmek fővárosában. 2023. november 6. 13:54 Mini koncertek a világot jelentő színpadok mini másában Veszprémben zene Mini koncertek a világot jelentő színpadok mini másában Veszprémben Veszprémben a Hotel mögött a Kossuth utca felől áll egy furcsa fából készült épület, benne néhány székkel és egy színpadnak látszó pódiummal. A Mini Carnegie Hallt a híres NewYork-i koncertterem ihlette, de Veszprémben egészen más funkciója van. Itt a zenében tehetséges és elhivatott gyermekeknek segít inspirálódni és kibontakoztatni a tehetségüket. 2023. október 24. 14:01 Veszprémben találkoznak Európa hegedűkészítői Veszprémben találkoznak Európa hegedűkészítői Európa országaiból sereglenek a hegedűkészítő mesterek október 17-19. között Veszprémbe, hogy megmérettessék legszebben szóló hangszereiket. A rendezvény programjában nemzetközi szaktekintélyek előadásai, koncertek, hangszerkiállítás és hegedűhangzási verseny is szerepel. 2023. október 17. 14:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.